Budapest, XIV. kerület, Uzsoki utca 29.

Budapest
XIV. kerület, Uzsoki utca 29.
Uzsoki Kórház Róna utcai főbejárat előcsarnok

Felállítás2009
Felállítás1986


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2010.01.17. 12:18
Rokonlátogatáson jártunk az Uzsoki Kórházban. Az átépítés miatt bonyolult labirintusukon keresztül botorkálva egyszer csak az egyik előcsarnokban megláttam Hippokratész portréját, ami a halála pillanatát örökíti meg. Már fel van töltve a Szoborlapra (http://www.kozterkep.hu/~/3009).
Ez a példány azonban a fiatalon meghalt művész szüleinek adományozásával került ide, a mészkőlapra felírt szöveg szerint 2009-ben. A mészkőlapon egy kb. 170 cm-es vörösréz oszlopon nyugszik a mellszobor, ami különleges felületkezelt mesterséges patinázási eljárással készülhetett.
Az oszlopon latinul szerepel a név: Hippocrates (görögül Ιπποκράτης).
Elővettem a fényképezőgépet és készítettem "néhány" felvételt. Ekkor odalépett hozzám két kínai fiatalember. Azért gondolom, hogy kínaiak voltak, mert jellegzetes kinézetük mellett elég jól beszéltek magyarul, egyébként tőlem lehettek volna japán turisták, vagy koreaiak is, nem tudok különbséget tenni. Megkérdezték tőlem, kit ábrázol a szobor. Mondtam, hogy Hippokratészt, oda van írva. És ki ő, talán ő építette a kórházat? Ezen kissé meglepődtem, és kezdtem magyarázni, hogy egy görög orvos volt. Ekkor ők lepődtek meg, és még egyszer megkérdezték, hogy valóban jól értették-e, és tényleg azt mondtam, hogy görög. Látszott rajtuk a kételkedés, mit keres egy görög orvos szobra egy magyar kórházban. Kezdtem magyarázkodni, hogy 2400 évvel ezelőtt élt, és ő volt az orvostudomány megteremtője. Még azon gondolkoztam, hogy esetleg szólhatnék az orvosi esküről, de ekkor már alkalmi barátaim köszönés nélkül sértődött tekintettel faképnél hagytak, úgy láttam egy szavamat sem hiszik el. Van egy olyan érzésem, úgy gondolták csak ugratni akartam őket.
Még egyszer belegondoltam, mennyire különböznek a kultúrák. Először megdöbbentő volt, hogy valakinek gőze sincs Hippokratészről, aztán rájöttem, hogy én viszont a kínai császárokat egyáltalán nem ismerem.
További linkek
http://www.terasz.hu/terasz.php?id=kepzomuveszet&page=cikk&cikk_id=10603&rovat_id=116




Cím alapján hasonló

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40791
Feltöltve
2010.01.17. 10:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.17. 10:35

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40792
Feltöltve
2010.01.17. 10:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.17. 10:37

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40793
Feltöltve
2010.01.17. 10:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.17. 10:39

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40794
Feltöltve
2010.01.17. 10:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.17. 10:41

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40795
Feltöltve
2010.01.17. 10:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.17. 10:43

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40797
Feltöltve
2010.01.17. 10:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.17. 10:45

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40798
Feltöltve
2010.01.17. 10:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.17. 10:49

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40799
Feltöltve
2010.01.17. 10:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.17. 10:51

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40800
Feltöltve
2010.01.17. 10:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.17. 10:53

"Hippokratész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79723
Feltöltve
2011.03.09. 11:32
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/25 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 11.03.09. 11:32
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.11.06. 13:27
Megérintettem a "Hippokratész" alkotást
21.04.26. 10:16
A "Hippokratész" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.25. 21:54
A "Hippokratész" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.04.11. 07:34
Megérintettem a "Hippokratész" alkotást
11.03.09. 11:32
1 új fotót töltöttem a "Hippokratész" műlaphoz
10.01.17. 12:18
Szórád Péter publikálta "Hippokratész" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.