Prohászka Ottokár szobra

Székesfehérvár, Prohászka Ottokár út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Székesfehérvár
Prohászka Ottokár út
A Prohászka-emléktemplom mellett.

Avatás1984. április 2.
Avatás1934

Rafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2009.10.07. 08:35
A bronzból készített Prohászka-szobor eredetileg Budapesten volt, de 1947. április 26-ról 27-re virradó éjjel ledöntötték. 1984. április 2-án állították fel a székesfehérvári Prohászka-emléktemplom mellett.

G. Németh Éva földolgozása: 'Az 1934. június 17-én ünnepi keretek között felavatott, Trianon előtti Magyarország apostolát ábrázoló szobor alkotója az erdélyi származású Fülöp Elemér szobrászművész. A szobor eredetileg több elemből állt, amelynek részei Budapest ostromakor semmisültek meg (ezeket 1950-ben beolvasztották), s épségben egyedül a püspök kelyhet nyújtó alakja maradt meg. A szoborkompozíción Prohászka püspök tehát jobb kezében kelyhet tart, s balját szívéhez szorítva Hungaria térdeplő alakja felé fordul, amint a fiatal női alakban ábrázolt Magyarország tőle kér segítséget, hogy fel tudja emelni a lábánál lerogyó, Nagy-Magyarország körvonalaihoz hasonlító összeroskadó férfit, aki kiejtette kezéből a magyar címert.'

Cím alapján hasonló

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

2004. 05. 25.
Feltöltő
Azonosító
31180
Évszám
2004
Feltöltve
2009.10.06. 22:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.06. 22:08
2004
2004. 05. 25.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
61580
Feltöltve
2010.07.24. 20:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / E-420
ƒ71/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ilyés Gábor 10.07.24. 20:14

61581

61582
Feltöltve
2010.07.24. 20:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / E-420
ƒ71/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ilyés Gábor 10.07.24. 20:14

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
71583
Feltöltve
2010.11.16. 08:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 10.11.16. 08:16

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
84242
Feltöltve
2011.05.03. 12:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.05.03. 12:33

84243

92601
Feltöltve
2011.08.23. 19:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 19:44

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
92602
Feltöltve
2011.08.23. 19:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 19:46

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

2011-ben.
Feltöltő
Azonosító
92603
Évszám
2011
Feltöltve
2011.08.23. 19:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 19:48
2011
2011-ben.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
133290
Feltöltve
2013.03.12. 14:45
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/750

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.12. 14:45

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
133170
Feltöltve
2013.03.11. 18:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.11. 18:54

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
133169
Feltöltve
2013.03.11. 18:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.11. 18:54

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

A szobron Rafael Vignali nevét megemlítik, mint a helyreállítás vezetőjét
Feltöltő
Azonosító
241378
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2016.05.24. 10:02
EXIF információk...
Sony Ericsson / LT18i
ƒ24/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.05.24. 10:02
2012. október
A szobron Rafael Vignali nevét megemlítik, mint a helyreállítás vezetőjét

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
309217
Feltöltve
2018.04.13. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/4 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.13. 22:20

309218

309219
Feltöltve
2018.04.13. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/5 • ISO1000

309220
Feltöltve
2018.04.13. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ36/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.13. 22:20

Archív fotók

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Még egészben az alkotás Budapesten. Képeslap, 1934.
Feltöltő
Azonosító
33064
Évszám
1934
Feltöltve
2009.10.26. 16:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.26. 16:33
1934, Archív felvétel
Még egészben az alkotás Budapesten. Képeslap, 1934.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

A kép 1983-84 körül készült. A szobor akkoriban a templom kertjében állt.
Feltöltő
Azonosító
74457
Évszám
1983
Feltöltve
2010.12.27. 09:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 10.12.27. 09:55
1983, Archív felvétel
A kép 1983-84 körül készült. A szobor akkoriban a templom kertjében állt.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Ledöntve I.
Feltöltő
Azonosító
85706
Feltöltve
2011.05.27. 09:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.05.27. 09:19
Archív felvétel
Ledöntve I.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Forrás: Uj Idők 47. évfolyam 37. szám 323. oldal
Feltöltő
Azonosító
108465
Feltöltve
2012.04.09. 10:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.09. 10:47
Archív felvétel
Forrás: Uj Idők 47. évfolyam 37. szám 323. oldal

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Ledöntve II. (Fotó: cspg.nolblog.hu)
Feltöltő
Azonosító
118338
Feltöltve
2012.09.09. 12:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.09.09. 12:20
Archív felvétel
Ledöntve II. (Fotó: cspg.nolblog.hu)
Összesen 23 fotó

Műlap története

06.18. 11:12
Megérintettem a "Prohászka Ottokár szobra" alkotást!
19.11.02. 14:41
Megérintettem a "Prohászka Ottokár szobra" alkotást!
17.11.23. 09:18
A "Prohászka Ottokár szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.11.22. 19:26
Megérintettem a "Prohászka Ottokár szobra" alkotást!
17.09.21. 11:10
Megérintettem a "Prohászka Ottokár szobra" alkotást!
16.05.24. 10:47
A "Prohászka Ottokár szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.05.24. 10:02
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
15.04.02. 17:12
A "Prohászka Ottokár szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.03.12. 14:45
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
13.03.11. 18:54

12.09.09. 12:20
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
12.04.09. 10:47
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
11.08.23. 19:48
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
11.08.23. 19:46
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
11.08.23. 19:44
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
11.05.27. 09:19
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
11.05.03. 12:33

10.12.27. 09:55
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
10.11.16. 08:16
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
10.07.24. 20:14

09.10.26. 16:33
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz!
09.10.07. 08:35
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Prohászka Ottokár szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.