Prohászka Ottokár síremléke

Székesfehérvár, Kaszap István utca 1.

Székesfehérvár
Kaszap István utca 1.
A síremlék a Prohászka Ottokár Jó Pásztor-emléktemplomban található.

Felállítás1936


Nem köztéri:Templombelső
Rolf Singer
2019.01.19. 17:28
"A templomépítő bizottság 1934. május 10-én írta ki Prohászka síremlékének pályázatát, a szeptember 15-i határidőig 25 szobrász nyújtott be 36 pályaművet. Orbán Antal munkáját jutalmazta a bíráló bizottság az első díjjal. Az alkotás mozgalmas: a szemét az Oltáriszentségre függesztő püspököt utolsó prédikációja közben érinti meg a halál angyala. Az elkészült 38 ruskicai márványtömböt 1936 őszén szállították le Budapestről Székesfehérvárra, ahol a művész maga vezette az emlékmű összeállítását."

"A leckeoldali kápolnát Prohászka Ottokár emlékezetére állították. Az átszellemült püspököt karingben, stólával, az Egyetemi templom szószékén ábrázolta a művész. A fehér márvány szoborcsoport másik alakja angyal, amint egy fáklyát, mint Jézus Krisztusnak, a világ világosságának jelképét emeli a magasba. A szoborcsoport négyszeres kiemelésű, oltárhoz hasonló posztamensen áll. A szószék elé támasztott sziklából a püspök főpapi címerét faragták ki. A talapzat latin nyelvű felirata hirdeti: Prohászka Ottokár Magyarország apostola és tanítója. A kápolna díszes kivitelű, a párkány alatt tojásléc hangsúlyozza a formát, toszkán oszlopok és pilaszterek fogják közre mind a tumbát, mind a szabadnyílású balusztrádot."

A gyönyörű szép templom a vasárnap reggeli mise előtt látogatható, ez a félóra pedig remek alkalom néhány szép fénykép készítésére, és a tiszteletünk lerovására.
Források:
http://www.albaarchivum.hu/hu/beerkezett-javaslatok/ipari-es-muszaki-megoldasok/107-prohaszka-ottokar-emlektemplom-es-plebania
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,508,0,0,1,0

Rolf Singer műlapja



Cím alapján hasonló

"Prohászka Ottokár síremléke" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
339509
Feltöltve
2019.01.18. 10:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.01.18. 10:28

"Prohászka Ottokár síremléke" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
339510
Feltöltve
2019.01.18. 10:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ35/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.01.18. 10:29

"Prohászka Ottokár síremléke" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
339512
Feltöltve
2019.01.18. 10:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/60 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.01.18. 10:32

"Prohászka Ottokár síremléke" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
339513
Feltöltve
2019.01.18. 10:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/60 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.01.18. 10:36

"Prohászka Ottokár síremléke" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
339514
Feltöltve
2019.01.18. 10:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ36/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.01.18. 10:39
Összesen 5 fotó

Műlap története

01.19. 17:28
A közösség publikálta Rolf Singer "Prohászka Ottokár síremléke" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.