Budapest, V. kerület, Károlyi kert
Archív képek

Állapot: Áthelyezve innen

Budapest
V. kerület, Károlyi kert
A Károlyi kertben.

Felállítás1934. június 17.


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
H.István
2018.06.05. 17:43
18 évig éltem Székesfehérvárott. A Prohászka-szobor előtt/mellett gyakran haladtam el. Akkoriban nem ismertem a történetét. A közelmúltban figyeltem fel a tényre, hogy az alkotás eredeti felállításában nincs publikálva. Ezt próbálom most pótolni.
Először pár sor Prohászka Ottokárról:
„Prohászka Ottokár (Nyitra, 1858. október 10. – Budapest, 1927. április 2.) katolikus egyházi író, a magyar keresztényszocializmus jelentős képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Székesfehérvár tizenötödik püspöke."

„Szobrát egy erdélyi művész, Fülöp Elemér (1882-1946) készítette el és 1934. június 17-én ünnepi keretek között avatták fel a fővárosi Károlyi Kertben. Az alkotás megrendítően fejezte ki, mit jelentett kortársai zömének Prohászka: fehér talapzatán a daliás megjelenésű reverendás püspök jobb kezében kelyhet tart, bal karját szívéhez szorítva a fiatal nőként ábrázolt Hungária térdeplő alakjához fordulva, így kifejezve, hogy hazánk segítségért Hozzá, a főpásztorhoz esdekel, különben aligha tudná felemelni a lábainál összeroskadt, végső kimerültségében nemzeti címerünket kezéből kiejtő férfit. E rendhagyó kompozíción, amint egy útikönyv megállapította (Medvey Lajos: Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez, 1939), 'a leboruló férfi körvonala a címerrel együtt Nagy-Magyarország térképéhez hasonlít: ezt legjobban homályban lehet látni'."

A szobor mellékalakjai a II. világháborúban részben megsemmisültek, a maradványokat 1945. szeptemberében összegyűjtötték, amit 1950. után beolvasztottak. A megmaradt főalakot 1947. április 26-án éjjel 11 órakor ledöntötték. Feje letörött a testről, amit másnap a hívek a talapzatra helyeztek. Az önkormányzat május 2-án bízta meg a Vignali céget, hogy végezze el a szobron a javításokat. A szobor nem került vissza a helyére, hanem eltűnt, akkoriban azt gondolták, hogy beolvasztották. Az első hírek 1977-ben láttak napvilágot. Végül is 1984. április 2-án állították fel a székesfehérvári Prohászka-templom előtt.
Források:
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=52865
http://users.atw.hu/szobordontes/prohaszkaot.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Proh%C3%A1szka_Ottok%C3%A1r

H.István műlapja



Cím alapján hasonló

"Prohászka Ottokár" c. alkotás fotói Budapest településről

A szobor Székesfehérvárott.
Feltöltő
Azonosító
314345
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2018.06.05. 16:29
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.06.05. 16:29
2011. április
A szobor Székesfehérvárott.

Archív fotók

"Prohászka Ottokár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
310318
Forrás
http://users.atw.hu/szobordontes/prohaszkaot.html
Feltöltve
2018.04.24. 12:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.24. 12:09
Archív felvétel

"Prohászka Ottokár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
310319
Forrás
http://users.atw.hu/szobordontes/prohaszkaot.html
Feltöltve
2018.04.24. 12:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.24. 12:10
Archív felvétel

"Prohászka Ottokár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
310320
Forrás
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=52865
Feltöltve
2018.04.24. 12:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.24. 12:11
Archív felvétel

"Prohászka Ottokár" c. alkotás fotói Budapest településről

Orig: Bojár Sándor
Kép -180656
Feltöltő
Azonosító
370169
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2019.08.21. 12:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.08.21. 12:51
Archív felvétel
Orig: Bojár Sándor
Kép -180656

"Prohászka Ottokár" c. alkotás fotói Budapest településről

Orig: Bojár Sándor
Kép -180655
Feltöltő
Azonosító
370170
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2019.08.21. 12:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.08.21. 12:51
Archív felvétel
Orig: Bojár Sándor
Kép -180655
Összesen 6 fotó

Műlap története

06.08. 20:45
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Prohászka Ottokár" feltöltésünket!
19.08.21. 12:51
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár" műlaphoz!
19.08.21. 12:51
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár" műlaphoz!
18.06.05. 17:43
H.István publikálta "Prohászka Ottokár" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.