Szen Mihály-templom megmaradt, eredeti üvegablakai

Budapest, XVI. kerület, Templom tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Katalin, Szent József

Budapest
XVI. kerület, Templom tér
Az előtér utáni kétoldalt lévő falfelületen.

Felállítás1903

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2025.07.18. 17:46
Rákosszentmihály, ill. az itt felépült templom lényegében "rokon" a sashalmi plébániával. A betelepülés felgyorsulását a HÉV kiépépülése, a könnyebb megközelíthetőség alapozta meg, a település létszáma jelentősen nőtt. Nőtt így az igény is a templom megépítésére, a századfordulót követően sor is kerül rá jelentős anyagi hozzájárulások adományok útján. [1][2]
1902-re készült el a templom ún. román-gót stílusban, Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelték fel. Az üvegablakok elkészülésére azonban a kifüggesztett forrás 1903-at jelöl azzal, hogy sajnálatosan csak közülük kettő élte túl a "háború viszontagságait".[2]
Mindkét forrás kitér arra, hogy a templomot a '30-as években átépítették, ill. a korábbit kibővítették. Ekkor nyerte el mostani szerkezetét. [1][2]
Érdekes is a most bemutatásra kerülő, az eredetiek közül fennmaradt két üvegablak elhelyezése. A hajóba belépve két oldalt láthatók az üvegfestmények, de a bővített részen is (ezekkel párhuzamosan) vannak további üvegablakok. Az összkép érdekes, csak a fennmaradtakról sehogysem lehet átfogó képet készíteni. Meglepő viszont, hogy az üveg, mint anyag, milyen látványosan eltér.
Szent Katalin azonosításakor fontos figyelni attribútumára, a kerékre. Ő tehát Alexandriai Szent Katalin, szűz, vértanú (ünnepnapja november 25), nem azonos Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanítóval, aki Európa társvédőszentje (ünnepnapja április 29.) [3][4]
Teljes történetét lehetetlen itt leírni, ajánlom a forrást. Vértanúságáról: "Amikor egy éles és hegyes késekkel kirakott kerékre kötötték Katalint, hogy így összevagdossák, a kerék Katalin imájának hatására darabokra tört...."
"Katalin halála előtt imádkozott azokért, akik majd közbenjárását kérik, és Isten válaszolt neki a felhőből, hogy kérése teljesül. A legenda szerint, amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt, majd angyalok fogták a testét, és a Sínai-hegyre vitték, ott temették el. Sírja fölött áll ma a Szent Katalin-kolostor...."[4]
Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese ábrázolása lényegében a megszokott. Attribútuma egyrészt maga Jézus, aki a karján ül, másik kezében az ártatlanság liliomát tartja. Emléknapja március 19. "Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. Eszerint József Názáretben lakott, de „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tartozott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával. Még mielőtt házasságot kötöttek volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, de egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket..." (Ezt többen a második angyali üdvözletnek tartják.) Minden továbbit olvashatsz a forrás cikkben. [5]
Források:
[1] Templomtörténet: https://www.esztergomi-ersekseg.hu/plebaniak/szent-mihaly-plebania-budapest-rakosszentmihaly
[2] Kifüggesztett tájékoztató (ld. adalék kép).
[3] Sienai Szent Katalin: https://www.magyarkurir.hu/hirek/sienai-szent-katalin-szuz-es-egyhaztanito-europa-tarsvedoszentje
[4] Alexandriai Szent Katalin: https://www.magyarkurir.hu/hirek/mai-nap-szentje-alexandriai-szent-katalin-szuz-vertanu
[5] Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-jozsef-boldogsagos-szuz-maria-jegyese

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szen Mihály-templom megmaradt, eredeti üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
588456
Feltöltve
2025.07.16. 17:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.07.16. 17:59

588462

588464

588461

588455

588466
Feltöltve
2025.07.16. 17:59
Képinfó
Szignó a képen

588463

588457

588458

588459

588465

588460

Adalék vagy máshol

"Szen Mihály-templom megmaradt, eredeti üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
588467
Feltöltve
2025.07.16. 17:59
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.07.16. 17:59
Összesen 13 fotó

Műlap története

14 órája
Göröntsér Vera publikálta "Szen Mihály-templom megmaradt, eredeti üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.