Szent István-üvegablak
A templom ún. román-gót stílusban 1902-re készült el, Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelték fel. Az akkori üvegablakok elkészülésére a kifüggesztett forrás 1903-at jelöl azzal, hogy sajnálatosan közülük csak kettő élte túl a háborút.[2]
Az elpusztult ólombetétes ablakok pótlására a 30-as években Palka József kapott megbízást. A forrás öt üvegablakot azonosít, de meglepő módon sehol nem említenek úgy öt, többnyire medalion típusú üveg alkotást, amik ugyancsak a templomban vannak. Sajnálatosan szignó nélkül (ill. kettő esetén esetleg ez takarásba került), de kettő a nehezen látható felirat szerint kb.10 évvel később készült.
Szent István markáns arca mintha visszaköszönne a már feltöltött újpesti testvér-ablakról. Ruházata és a kezében tartott királyi tárgyak is értelemszerűen megegyeznek, az alkotás mégis egyértelműen egyedi, sok-sok részletben tér el a rokontól még azon túl is, hogy itt egy egész alakos ábrázolást látunk.
Az alkotás szintén első királyunk halálának 900. évfordulója alkalmából készült – a Béla utcai állami elemi iskola növendékei adományaként.
[2] Kifüggesztett tájékoztató (ld. az első kapcsolt lap adalék képét).

"Szent István-üvegablak" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!