Magyarok Nagyasszonya

Miskolc, Brassói utca 40.

Alternatív, helyi címek:Szűz Mária, Patrona Hungariae

Miskolc
Brassói utca 40.
A tapolcai strandok mögötti dombtetőn, a régi Junó szálló melletti...Teljes szövegA tapolcai strandok mögötti dombtetőn, a régi Junó szálló melletti Fenyő utcán kell felmenni. Táblák irányítanak a Kápolna felé.Kevesebb szöveg

Felállítás1935


Nem köztéri:Templombelső
Hideg Ágnes
2022.06.02. 15:30
Miskolctapolca egyik dombtetején áll az 1935-ben Jézus Szent Szíve tiszteletére felszentelt Sziklakápolna.[1] A kápolna falfülkéiben, szentélyében és oldalfolyosóján különféle szobrok állnak. Ezeket a szobrokat egy budapesti egyházművész készítette és ajándékozta a Kápolna közösségének. A Tapolcai Fürdőújság a felszentelést megelőző napokban írta:
"Egy híres magyar szobrászművész -aki ismeretlen kíván adományával maradni- eddig négy, egyenként 185 centiméter magas szobrot ajándékozott a sziklakápolnának. Az oltár mögött áll majd a Jézus Szent Szíve szobor és a sziklakápolna díszéül fog szolgálni a Magyarok Nagyasszonya, Páduai Szent Antal és Szent Ferenc szobrai."[2]
A szobrász ugyan a korabeli sajtó híradásaiban névtelen kívánt maradni, de Sedon László hejőcsabai plébános a szobrokon lévő szignók alapján készítőként Máriahegyi Jánost nevezte meg (2022 januárban). Az ő nevét olvashattuk a MINAP című miskolci hetilap Sziklakápolnát bemutató cikkében is.[3] A Jézus Szent Szíve szobor szignójánál mi magunk is meggyőződhettünk az alkotó kilétéről.
A Kápolna bejáratától balra a kórus, jobbra pedig egy körfolyosó nyílik, melynek elején egymáshoz közel két szobor áll. Az elöl lévő Casciai Szent Ritát jeleníti meg, míg mögötte egy nagyobb falfülkében Szűz Mária szobra áll karján a kis Jézussal.
Szűz Mária, mint Jézus anyja, központi szerepet tölt be a római katolikus egyház életében. Mária Názáretben lakott, József jegyese volt, s egy angyali hírnöktől tudta meg, hogy ő lesz a Messiás édesanyja. Szűz Mária tisztelete egyre inkább nőtt az imádságokban és a művészetekben egyaránt. Máriát a Magyarok Nagyasszonyaként (Patrona Hungariae) is tiszteljük azóta, hogy Szent István királyunk Szűz Mária oltalmára bízta a koronát és az országot. "Az országfelajánlás nem magyar kiváltság, más népeknél is szokás, mellyel az ország királynőjének ismerik el Máriát"[4]
Máriának sokféle megjelenése létezik. Általában fiatal nőként ábrázolják kék köpenyben, amint a földgömbön áll, legtöbbször a gyermek Jézust az ölében vagy a karjában tartja. "A Patrona Hungariae sajátos ikonográfiája a Napba öltözött asszony ábrázolásából bontakozott ki: a Szűzanya fejére a tizenkét csillagú korona helyett a magyar Szent Korona került, a karján ülő kis Jézus kezében az országalma, Mária másik kezében pedig az ország jogara."[5]
A Kápolna 175 cm magas Magyarok Nagyasszonya szobra is hasonló módon jeleníti meg Máriát és Jézust. Kiegészítésként említem, hogy a gyermek Jézus egyik kezében az országalmát tartja, míg másik kezével áldást oszt. Nagyasszonyunk ünnepét október 8-án tartjuk.
Források:
[1] A katolikus társadalom ünnepe volt a tapolcai sziklatemplom felszentelése =Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1935. 171. sz. 5. o. https://adt.arcanum.com/hu/view/MiskolciReggeliHirlap_1935_07/?pg=206&layout=s
[2] 28-án lesz a verebesi sziklakápolna felszentelése = Tapolcai Fürdőújság 1935. 4. sz. 1. o. (júl. 20.)
[3] A miskolctapolcai sziklakápolna = MINAP 2016. 3. sz. 8. o. https://teljes.minap.hu/sites/default/files/2016-01/minap01-12_20160123.pdf
[4] Boldogságos Szűz Mária, országfelajánlás. http://lexikon.katolikus.hu/O/orsz%C3%A1gfelaj%C3%A1nl%C3%A1s.html
[5] Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya. https://www.magyarkurir.hu/hirek/szuz-maria-magyarok-nagyasszonya
További linkek
A Sziklakápolna, a püspöki rezidencia és régi-új templomépítési elképzelések. In: Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. köt. Miskolc, 2000. 221-224. o. https://library.hungaricana.hu/hu/view/BAZM_Mik_07_2000/?pg=222&layout=s
Hideg Ágnes: A Sziklakápolna szobrai = Miskolci Keresztény Szemle 2022. 1. sz. 79-81. o.
http://keresztenyszemle.hu/wp-content/uploads/2022/04/Szemle-2022_1_sz%C3%A1m-web-re.pdf
Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya (latinul Patrona Hungariae). https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarok_Nagyasszonya
Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya. https://ktp.hu/hitunk-es-eletunk/unnepek/egyhazi-unnepek/szuz-maria-587
Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya. https://turul.info/napok/magyaroknagyasszonya
Bíró Aurél-Seremetyeff-Papp János: Szűz Mária-ábrázolású zászlók. 1.2.3. köt. Bp. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Pápa-Jókai Mór Városi Könyvtár, 2015-2017.
Budapesti templomokban, közgyűjtményekben őrzött Szűz Mária-ábrázolású templomi zászlók. 1-5. köt. Bp. 2012-2014.
Nátyi Róbert: A napbaöltözött asszony, mint a Patrona Hungariae ikonográfiai típusa. Bp. ELTE Doktori disszertáció, 2013.
https://edit.elte.hu/xmlui/static/pdf-viewer-master/external/pdfjs-2.1.266-dist/web/viewer.html?file=https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/39900/Kd_13042.pdf?sequence=1&isAllowed=y

Hideg Ágnes műlapja


Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
487776
Feltöltve
2022.05.27. 19:42
EXIF információk...
Samsung / SM-G986B
ƒ180/100 • 1/33 • 5.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 19:42

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
487777
Feltöltve
2022.05.27. 19:42
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/14 • 5.2mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 19:42

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
487778
Feltöltve
2022.05.27. 19:42
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/15 • 5.2mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 19:42

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
487779
Feltöltve
2022.05.27. 19:42
EXIF információk...
Samsung / SM-G986B
ƒ180/100 • 1/20 • 5.4mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 19:42

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
487780
Feltöltve
2022.05.27. 19:43
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/17 • 5.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 19:43

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
487781
Feltöltve
2022.05.27. 19:43
EXIF információk...
Samsung / SM-G986B
ƒ180/100 • 1/50 • 5.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 19:43

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
487782
Feltöltve
2022.05.27. 19:43
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 19:43

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
487783
Feltöltve
2022.05.27. 19:43
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/24 • 5.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 19:43
Összesen 8 fotó

Műlap története

3 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Magyarok Nagyasszonya" feltöltésünket!
2 napja
A közösség publikálta Hideg Ágnes "Magyarok Nagyasszonya" c. műlapját!
4 napja
A "Magyarok Nagyasszonya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.