Casciai Szent Rita szobra

Miskolc-Miskolctapolca, Brassói utca 40.

Miskolc-Miskolctapolca
Brassói utca 40.
A tapolcai strandok mögött a régi Junó szálló melletti Fenyő utcában...Teljes szövegA tapolcai strandok mögött a régi Junó szálló melletti Fenyő utcában kell felmenni a dombra. Táblák jelzik már a strandoktól kezdve a Kápolnát.Kevesebb szöveg

Felállítás1935

Nem köztéri:Templombelső
Hideg Ágnes
2022.06.01. 21:16
Miskolctapolca egyik dombtetején áll az 1935-ben, Jézus Szent Szíve tiszteletére felszentelt Sziklakápolna.[1] A Kápolna falfülkéiben, szentélyében és oldalfolyosóján különféle szobrok állnak. Ezeket a szobrokat egy budapesti egyházművész készítette és ajándékozta a Kápolna közösségének. A Tapolcai Fürdőújság a felszentelést megelőző napokban írta:
"Egy híres magyar szobrászművész -aki ismeretlen kíván adományával maradni- eddig négy, egyenként 185 centiméter magas szobrot ajándékozott a sziklakápolnának. Az oltár mögött áll majd a Jézus Szent Szíve szobor és a sziklakápolna díszéül fog szolgálni a Magyarok Nagyasszonya, Páduai Szent Antal és Szent Ferenc szobrai.”[2]
A szobrász ugyan a korabeli sajtó híradásaiban névtelen kívánt maradni, de Sedon László hejőcsabai plébános a szobrokon lévő szignók alapján készítőként Máriahegyi Jánost nevezte meg (2022 januárjában). Az ő nevét olvashattuk a MINAP című miskolci hetilap Sziklakápolnát bemutató cikkében is.[3] A Jézus Szent Szíve szobor szignójánál mi magunk is meggyőződhettünk az alkotó kilétéről.
A Kápolna bejáratától balra a kórus, jobbra pedig egy körfolyosó nyílik, melynek elején egymáshoz egészen közel két szobor áll. Az elöl lévő, konzolon álló szobor egy női alakot ábrázol, kinek két kisgyermek kapaszkodik a ruhájába. A szobor Casciai Szent Ritát jeleníti meg.
Szent Rita Olaszország egyik legismertebb szentje. Umbria gyöngye, ahogy XIII. Leó pápa nevezte őt, 1381 körül született Roccaporenában és 1447. május 22-én halt meg Casciában. Gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti engedelmesség, és a fáradságos napi munka jellemezte. A korszellemnek megfelelően nagyon fiatalon férjhez adták egy vad és erőszakos nemesemberhez. Rita türelemmel viselte nehéz sorsát. Házasságából két gyermek született, és végül még férjét is sikerült a hit útjára térítenie. Ennek ellenére férjét régi haragosai megölték. Egy évvel később két fia is megbetegedett és meghalt. A családi tragédiák után Szent Rita - régi vágya szerint - belépett az Ágoston-rendi apácákhoz. "Különös tisztelettel elmélkedett Jézus szenvedéséről, s arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt ... érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett."[4] Ez a stigma egész életében megmaradt. A sok munka, betegség, böjtölés miatt élete utolsó éveit betegágyban töltötte. Halálos ágyához rózsát és fügét kért, amit el is hoztak neki a szülői házból. A nép már halála előtt is szentként tisztelte. 1626-ban avatták boldoggá, 1900-ban pedig szentté. Liturgikus emléknapja május 22.
Szent Rita pártfogója azoknak, akik lehetetlen, megoldatlan és reménytelen helyzetükben kérik közbenjárását. Védőszentje az anyáknak, a meddőségtől szenvedőknek (Spanyolországban a rossz házasságban élőknek).[5]
Jelképei: rózsák, füge, feszület, tövis.[6] Némelyik szobornál alakja két gyermekével is kiegészül.
A szobor a Kápolna többi szobrához képest kisebb méretű: 80 cm magas. Rita világi ruhát visel, vállát köpeny borítja. Bal kezében feszületet tart; homlokán jellegzetes tövis stigmája. Lábánál két gyermeke áll korhű ruhában, mindkettő felnéz rá a bizalom és védelem reményében. A gyermekek kezükben rózsát tartanak, és Rita lábai előtt is rózsák hevernek.
Források:
[1] A katolikus társadalom ünnepe volt a tapolcai sziklatemplom felszentelése = Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1935. 171. sz. 5. o. (júl. 30.). https://adt.arcanum.com/hu/view/MiskolciReggeliHirlap_1935_07/?pg=206&layout=s
[2] 28-án lesz a verebesi sziklakápolna felszentelése =Tapolcai Fürdőújság 1935. 4. sz. 1. o. (júl. 20.)
[3] A miskolctapolcai Sziklakápolna = MINAP 2016. 3. sz. 8. o. (jan. 23.).
https://teljes.minap.hu/sites/default/files/2016-01/minap01-12_20160123.pdf
[4] Umbria: olaszországi tartomány, a Rita név jelentése: igazgyöngy.
A reménytelen ügyek szentje-Szent Rita szerzetes.
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-remenytelen-ugyek-szentje-szent-rita-szerzetes
[5] Santa Rita és története.
http://olaszorszagrol.hu/santa-rita-es-tortenete/
[6] Attribútum. Heraldikai lexikon.
https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Attrib%C3%BAtum
További linkek
A Sziklakápolna, a püspöki rezidencia és régi-új templomépítési elképzelések.= Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. köt. M. 2000. 221-224. o.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BAZM_Mik_07_2000/?pg=222&layout=s
Hideg Ágnes: A Sziklakápolna szobrai = Miskolci Keresztény Szemle 2022. 1. sz. 79-81. o.
http://keresztenyszemle.hu/wp-content/uploads/2022/04/Szemle-2022_1_sz%C3%A1m-web-re.pdf
Rita, Casciai, Szt. http://lexikon.katolikus.hu/R/Rita.html
Szent Rita, a reménytelen esetek szentje. https://metropolita.hu/2009/09/ma-van-szent-rita-a-remenytelen-esetek-szentjenek-unnepe/
Casciai Szent Rita életrajza. https://www.szentritatemplom.hu/szent-rita/
Casciai Szent Rita. https://archiv.katolikus.hu/szentek/0522.html
Dávidné Bajor Ágota: Szentek jelképtára. Bp. Új Ember, 2004. Rita, Casciai Szent [szócikk]
Lemoine, Jo: Szent Rita. Szeged, Agapé, 2. kiad. 1996. 128 old. [regényes életrajz]

Hideg Ágnes műlapja

Cím alapján hasonló

"Casciai Szent Rita szobra" c. alkotás fotói Miskolc-Miskolctapolca településről

Feltöltő
Azonosító
487759
Feltöltve
2022.05.27. 14:19
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 14:19

"Casciai Szent Rita szobra" c. alkotás fotói Miskolc-Miskolctapolca településről

Feltöltő
Azonosító
487760
Feltöltve
2022.05.27. 14:19
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO400

487761
Feltöltve
2022.05.27. 14:20
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO500

Hideg Ágnes 22.05.27. 14:20

"Casciai Szent Rita szobra" c. alkotás fotói Miskolc-Miskolctapolca településről

Feltöltő
Azonosító
487762

487763
Feltöltve
2022.05.27. 14:21
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 14:21

"Casciai Szent Rita szobra" c. alkotás fotói Miskolc-Miskolctapolca településről

Feltöltő
Azonosító
487764
Feltöltve
2022.05.27. 14:21
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 14:21

"Casciai Szent Rita szobra" c. alkotás fotói Miskolc-Miskolctapolca településről

Feltöltő
Azonosító
487765
Feltöltve
2022.05.27. 14:22
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/24 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 14:22

"Casciai Szent Rita szobra" c. alkotás fotói Miskolc-Miskolctapolca településről

Feltöltő
Azonosító
487766
Feltöltve
2022.05.27. 14:22
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/24 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 22.05.27. 14:22
Összesen 8 fotó

Műlap története

3 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Casciai Szent Rita szobra" feltöltésünket!
3 napja
A közösség publikálta Hideg Ágnes "Casciai Szent Rita szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.