A Léránt család síremléke

Zalaegerszeg, Rózsák tere 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szomorkodó angyal

Zalaegerszeg
Rózsák tere 1.
A Szent Ilona temető jobb oldalán a negyedik sor közepén.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Hudetz József (kőfaragó)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2020.10.07. 22:21
A zalaegerszegi Szent Ilona Kálvária temető a 18. század környékén létesült, és évszázadokon át a szűr-szabó céh gondozta. Ennek megfelelően elsősorban iparosok temetkeztek ide (bár néhány nemes, tanár és hivatalnok sírja is megtalálható itt).[1]
A zalaegerszegi Léránt László molnár mester korán meghalt gyermekeinek készíttetett síremléket a Kálvária temetőbe. A sírban nyugszik három gyeremekkorban elhunyt lánya: Paulin, Eugénia és Josepha[2], és fia, Gábor. A síremléket a szombathelyi Hudetz József készítette.
A Hudetz kőfaragó műhelyt Hudetz János alapította 1856-ban [3], majd halála után segédje, az özvegy második férje, Lieb Ágoston vitte tovább. Lieb tehetséges kőfaragó volt, az ő keze alatt vált mesterré Hudetz József, aki nevelőapja 1879-es halála után önálló kőfaragóként működtette a műhelyt.[4]
A Léránt síremléket egy kisebb méretű, ám feltűnő, és egyéni kialakítású angyal díszíti. Az angyal térdét felhúzva, lábait összekulcsolva ül, fejét bal kezébe ejti, arckifejezése bánatos. A gyászt sugalló testtartást ellensúlyozza a figura jobb kezében látható rózsa, amely a paradicsomi boldogság jelképe. A családi sír a temetőben feltűnő helyen, kisebb emelkedőn áll, így már messziről szembetűnő a szomorkodó angyal.
Források:
[1] A Kálvária története
http://www.mariamagdolna.hu/plebaniank/filiak-es-misezohelyek/2/kalvaria
[2] Léránt Eugénia keresztelési bejegyzése
https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:939V-K63Z-DD?cc=1743180
[3] Szombathelyi gyárak és ipartelepek listája 1911-ből
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BME_EpitoIpar_1911/?query=%22hudetz%20J%C3%B3zsef%22%20&pg=323&layout=s
[4] Mesterjegyek a talapzaton, Vas Népe, 2018. április 21. 10. p.
https://www.vaol.hu/hetvege/miert-van-ket-mesterjegy-a-szombathelyi-fo-teren-allo-szentharomsag-szobor-talapzatan-2306057/

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Léránt család síremléke" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
419060
Feltöltve
2020.10.06. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.06. 19:45

419046
Feltöltve
2020.10.06. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Tóth Kata 20.10.06. 19:32

419050
Feltöltve
2020.10.06. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

419061
Feltöltve
2020.10.06. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO100

419064

419047

419048

419045
Feltöltve
2020.10.06. 19:32
Képinfó
Szignó a képen

419058
Feltöltve
2020.10.06. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

419049

419059

419062

419063

419065

Adalék vagy máshol

"A Léránt család síremléke" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Utcakép: a kép jobb oldalán látható nagy méretű kereszt mögött a szomorkodó angyal.
Feltöltő
Azonosító
419157
Feltöltve
2020.10.08. 11:23
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.10.08. 11:23
Utcakép: a kép jobb...Teljes szövegUtcakép: a kép jobb oldalán látható nagy méretű kereszt mögött a szomorkodó angyal.Kevesebb szöveg
Összesen 15 fotó

Műlap története

37 órája
Az "A Léránt család síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
20.10.08. 11:23
1 új fotót töltöttem az "A Léránt család síremléke" műlaphoz!
20.10.07. 22:21
A közösség publikálta Tóth Kata "A Léránt család síremléke" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.