Hit, remény, szeretet

Budapest, IV. kerület, Dinamik park
További képek a Fotólistában

Angol cím:Faith, Hope and Charity

Budapest
IV. kerület, Dinamik park
Kassai utca-Munkásotthon utca sarok

Avatás2020. szeptember 30.

Fekete István
2020.10.07. 22:23
A térplasztikával először egy, az interneten terjedő pamfletben találkoztam, melynek írója az alkotás alakjára utalva, abban a „csigamegváltót” látta felsejleni. Jobban utána olvasva nem csak a mű története és szimbólumainak összessége bontakozott ki, de egy művészettörténésztől azt is megtudhattam, hogy valójában a szerző nem is járt olyan messze az igazságtól, hiszen a csiga gyakori motívum a középkori művészetben: leggyakrabban a szüzesség, Mária szimbólumaként, keresztény értelmezésben pedig az alázatosságot jelképezi...[1]

De kezdjük az elején! Újpest központjában, egy 2013-ban elindított TÉR_KÖZ-pályázat keretében felújították a Lebstück Mária utca-Kassai utca-Munkásotthon utca által határolt területen található leromlott állapotú Dinamik Parkot, melynek eredményeként új kövezetet, térvilágítást, zárt kutyafuttatót, valamint gördeszka és görkorcsolya pályaelemeket tartalmazó sportpályát építettek. A projekt utolsó elemeként a helyi evangélikus lelkész 2017. évi kezdeményezésére három évvel később, május közepére elkészült, majd 2020. szeptember 30-án felavatták Detkovics Anikó „Hit, remény, szeretet” című monumentális térplasztikáját. A hely kiválasztása nem véletlen: a park közvetlen környezetében több egyházi intézmény van; az evangélikus templom és a baptista imaház között fekszik, s a közelben található a Szent János Apostol Katolikus, illetve a Benkő István Református Iskola.[2]

A kompozíció a keresztény vallások „három teológiai erényét” (hit, remény, szeretet) jeleníti meg, azok szimbolikus elemeiből épül fel. A kereszt jelképezi a hitet, a szív a szeretetet, a horgony a reményt, az azokat összekötő hullámzó víz pedig a keresztséget. A szív került középre, kiemelt helyre, mivel Pál apostol szerint „ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet”. (1Kor 13) A szimbólumok egy másik olvasata szerint a latin kereszt a katolikus, a szív a református, a horgony az evangélikus egyházat jeleníti meg, míg az összekötést hirdető baptista ív, hullám azt hirdeti, hogy mindannyian kegyelemből élő emberek vagyunk.[3] Ráadásul a horgony önmagában utal a helységre is, hiszen egy legenda szerint a város címerének főmotívuma egyaránt utal a település kikötő jellegére, valamint az ide érkező telepeseknek a homokos területen való megkapaszkodására...

A „Szeretethimnuszt” hirdető térplasztikán három idézetet találhatunk: a kereszt közepén: „Én vagyok a világ világossága” (János evangéliuma 8,12); a szív két oldalán, annak két szárára elosztva: „Árnyék mögött fény ragyog, / Nagyobb mögött még nagyobb, / Amire nézek, az vagyok!” (Gyökössy Endre ref. lelkipásztor); a horgonyon pedig: „Megadatott a kegyelem: / miközben minden áll és hallgat, / egyedül az öröklét működik.” (Pilinszky János). A felvésendő gondolatokat az egyházi közösségek választották ki közös megegyezéssel.[4]
Források:
[1] Isó M. Emese: Kommentárok a csigaevangéliumhoz, 2020. október 3. (https://kotoszo.blog.hu/2020/10/03/kommentarok_a_csiga-evangeliumhoz)
[2] Interjú az alkotóval, 2020. október 2. (https://www.evangelikus.hu/isten-vezette-muvesz-kezet-az-alkotasban)
[3] Az evangelikus.hu tudósítása a megnyitóról, 2020. október 1. (https://www.evangelikus.hu/hit-remeny-szeretet-monumentalis-terplasztikat-szenteltek-fel-ujpesten)
[4] Az ujpestmedia.hu híre 2020. október 1. (https://ujpestmedia.hu/uj-terplasztika-hirdeti-a-hit-a-remeny-es-a-szeretet-mindenkie/)
Angol leírás, sztori
Fekete István
2020.10.07. 22:23
The modern three-dimensional sculpture in the center of Újpest (Hungary) shows the “Three Divine Virtues”. The cross symbolizes faith, the heart suggests charity (love) and the anchor that of hope, while the undulating water connecting them signifies baptism.

Cím alapján hasonló

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419086
Feltöltve
2020.10.07. 11:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ71/10 • 1/800 • 14mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 20.10.07. 11:55

419075
Feltöltve
2020.10.07. 11:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ35/10 • 1/250 • 14mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 20.10.07. 11:55

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419087
Feltöltve
2020.10.07. 11:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ80/10 • 1/1000 • 14mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 20.10.07. 11:55

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419085

419083
Feltöltve
2020.10.07. 11:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ63/10 • 1/500 • 27mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 20.10.07. 11:55

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419082
Feltöltve
2020.10.07. 11:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ45/10 • 1/320 • 20mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 20.10.07. 11:55

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419084
Feltöltve
2020.10.07. 11:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ56/10 • 1/800 • 14mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 20.10.07. 11:55

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419076
Feltöltve
2020.10.07. 11:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ40/10 • 1/400 • 14mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 20.10.07. 11:55

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419079
Feltöltve
2020.10.07. 11:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ45/10 • 1/400 • 14mm • ISO200

419077
Feltöltve
2020.10.07. 11:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ56/10 • 1/640 • 14mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 20.10.07. 11:55

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419078

419080

419081

419351
Feltöltve
2020.10.08. 17:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Göröntsér Vera 20.10.08. 17:47

419352
Feltöltve
2020.10.08. 17:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.08. 17:47

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419353
Feltöltve
2020.10.08. 17:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.08. 17:47

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419354
Feltöltve
2020.10.08. 17:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.08. 17:47

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419355
Feltöltve
2020.10.08. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.08. 17:48

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419356

419357
Feltöltve
2020.10.08. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.08. 17:48

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419358
Feltöltve
2020.10.08. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.08. 17:48

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419359
Feltöltve
2020.10.08. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.08. 17:48
Összesen 22 fotó

Műlap története

20.10.08. 17:48
5 új fotót töltöttem a "Hit, remény, szeretet" műlaphoz
20.10.08. 17:47
4 új fotót töltöttem a "Hit, remény, szeretet" műlaphoz
20.10.07. 22:23
A közösség publikálta Fekete István "Hit, remény, szeretet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.