A Polyák-ház fríze

Budapest, VI. kerület, Andrássy út 102.
További képek a Fotólistában

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 102.

Készítés1885

Lotz Károly (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Dénes Ildikó
2019.11.17. 16:46
„Az épület 1885-ben Fischere Zsigmond és Sonnenberg Imre megbízásából Schmahl Henrik építész tervei alapján épült fel.” [1]
A lakóház az Andrássy út 102. és Bajza utca 38. szám alatti saroképület.
Az épületen az első és második emelet között végighúzódik egy fríz. A Bajza utcai oldalon szárnyas angyalok és egy vadász jelenet látható. Az Andrássy úton griffek láthatóak. A griff „mesebeli állat. Teste az oroszlánéhoz, feje és szárnyai a saséhoz hasonlók. Ahogy hagyományosan az oroszlánt tekintették az állatok, a sast pedig a madarak királyának, úgy a griffet is különösen hatalmas, fenséges állatnak, minden teremtmény urának tartották. Neve görögül csőrt, kampós orrot jelent.” [2].
A griffek közötti jeleneteket én mulatozásnak látom.
Nehezen lehetett fotózni a lombos fák miatt.
Hogy miért nevezik Polyák-háznak, számomra nem derült ki.
Források:
[1] https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-djdBVXU4WWw4R0hlbjJKaURYYzNwQT09
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Griff
[3] https://multmento.blog.hu/2014/08/02/vadaszatra_mentem
https://bpkep.fszek.hu/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=762207&pos=6
oroksegvedelem.kormany.hu

Cím alapján hasonló

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383894
Feltöltve
2019.11.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/180 • 5.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:28

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383895
Feltöltve
2019.11.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • 20.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:28

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383896
Feltöltve
2019.11.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 38.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:28

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383897
Feltöltve
2019.11.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/220 • 90.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:28

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383898
Feltöltve
2019.11.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/170 • 126mm • ISO400

383899
Feltöltve
2019.11.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • 13.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:28

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383900
Feltöltve
2019.11.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 34mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:28

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383901
Feltöltve
2019.11.17. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/800 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:28

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383902
Feltöltve
2019.11.17. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/170 • 10.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:29

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383903
Feltöltve
2019.11.17. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 35.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:29

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383904
Feltöltve
2019.11.17. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/180 • 59mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:29

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383905
Feltöltve
2019.11.17. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/200 • 80.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:29

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383910
Feltöltve
2019.11.17. 16:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/170 • 126mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:30

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383911
Feltöltve
2019.11.17. 16:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/180 • 126mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:30

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383912
Feltöltve
2019.11.17. 16:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/220 • 80.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:30

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383906
Feltöltve
2019.11.17. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/320 • 7.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:29

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383907
Feltöltve
2019.11.17. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • 13.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:29

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383908
Feltöltve
2019.11.17. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • 14.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:29

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383909
Feltöltve
2019.11.17. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 32.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:29

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383913
Feltöltve
2019.11.17. 16:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/170 • 126mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:30

Archív fotók

"A Polyák-ház fríze" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383914
Forrás
https://bpkep.fszek.hu/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=762207&pos=6
Évszám
1889
Feltöltve
2019.11.17. 16:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.17. 16:30
1889, Archív felvétel
Összesen 21 fotó

Műlap története

19.11.17. 16:46
Dénes Ildikó publikálta "A Polyák-ház fríze" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.