Kubinyi Albert és Csupka Zsófia síremléke

Eperjes (Prešov), Vajanského 14045/75A

Angol cím:Tomb of Albert Kubinyi and Zsófia Csupka

Eperjes (Prešov)
Vajanského 14045/75A
A temető régi parcellájában, a keleti kerítésfal közelében

Készítés1910


Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2019.11.17. 13:20
Kubinyi Albert 1828-ban a Liptó megyei Deménfalván született. Tanulmányait szülőfalujában, Lőcsén, Eperjesen és Késmárkon végezte. Jogászi pályára lépett, részt vett a szabadságharcban, a vereség után besorozták az osztrák hadseregbe. 1851-ben sikerült leszerelnie. 1852-ben költözött Eperjesre, ahol Aurél nevű bátyja ügyvédként dolgozott. 1854-ben házasságot kötött Csupka Zsófiával.
"1854. évben feleségül vette a Kollégium híres professzorának, akkoriban igen keresett ügyvédnek, Csupka Andrásnak leányát, Csupka Zsófiát, a kivel együtt előkelő szerepet vitt Eperjes város társadalmában. Majdnem egy
félszázadon át bensőséggel teljes, boldog házaséletet élt e két egymással annyira harmonizáló ideális lélek. Gyermekük nem volt. Egymásban kerestek tehát kárpótlást és egymás mellett, vállvetve munkálkodtak embertársaik javán."
1856-ban a evangélikus egyház felügyelővé választotta, a tisztséget több, mint ötven éven keresztül viselte. Csupka Zsófia 1903-ban [1], Kubinyi Albert 1909, május 19-én hunyt el. [2]
A síremléken Kubinyi Albert és Csupka Zsófia portrédomborműve látható.
A talapzat főoldalán a feliratból ma már csak néhány szó olvasható. "...... Albert és Csupka Zsófia ....... ..... a hálás ..."
A síremlék megrendelője valószínűleg az evangélikus egyház volt.
Az alkotó jelzése a domborműves hasáb oldalán látható: "Istók János szobrász Budapesten"
A készítés idejét 1910-re saccolom.
Források:
[1] Kubinyi Albert életrajza in: Az eperjesi ág. hitv. evang. I. anyaegyház évkönyve, 1907, Eperjes, 67. p. - https://en.mandadb.hu/common/file-servlet/document/1051097/default/doc_url/eperjes_evkonyv_XIevf_1906.pdf
[2] felsőkubini és deményfalvi KUBINYI ALBERT - in: Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara - https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzstisztek-1/hadnagyok-es-fohadnagyok-az-184849-evi-szabadsagharcban-2/k-D7B/felsokubini-es-demenyfalvi-kubinyi-albert-1106/



Cím alapján hasonló

"Kubinyi Albert és Csupka Zsófia síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eperjes (Prešov)
Feltöltő
Azonosító
383890
Feltöltve
2019.11.17. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 6.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.11.17. 11:35

"Kubinyi Albert és Csupka Zsófia síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eperjes (Prešov)
Feltöltő
Azonosító
383885
Feltöltve
2019.11.17. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/100 • 6.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.11.17. 11:20

"Kubinyi Albert és Csupka Zsófia síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eperjes (Prešov)
Feltöltő
Azonosító
383886
Feltöltve
2019.11.17. 11:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 6.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.11.17. 11:23

"Kubinyi Albert és Csupka Zsófia síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eperjes (Prešov)
Feltöltő
Azonosító
383887
Feltöltve
2019.11.17. 11:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ35/10 • 1/250 • 6.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.11.17. 11:25

"Kubinyi Albert és Csupka Zsófia síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eperjes (Prešov)
Feltöltő
Azonosító
383884
Feltöltve
2019.11.17. 11:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.11.17. 11:17

"Kubinyi Albert és Csupka Zsófia síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eperjes (Prešov)
Feltöltő
Azonosító
383889
Feltöltve
2019.11.17. 11:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/125 • 6.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.11.17. 11:32

"Kubinyi Albert és Csupka Zsófia síremléke" c. alkotás fotói

Istók János
Alkotó
Település
Eperjes (Prešov)
Feltöltő
Azonosító
383888
Feltöltve
2019.11.17. 11:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ35/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.11.17. 11:28
Istók János
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.11.17. 13:20
Orbán Róbert publikálta "Kubinyi Albert és Csupka Zsófia síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.