Debrecen, Piac utca 72.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:A napozó leány

Debrecen
Piac utca 72.
A Toronyház Piac utca felé néző homlokzatára helyezték eredetileg.

Felállítás1961


Kotricz Tünde (TundeK62)
2014.04.25. 22:39
Ma esti meglepetés azoknak, akik még fent vannak: egy debreceni épületen rövid ideig látható alkotás. Ki hinné, hogy ez egy Kerényi-szobor volt?

Tegnap délután egy általam nagyra becsült ismerősöm kutatott a Méliusz Könyvtárban. Nézegette az 1961-ben megjelent Hajdú-bihari Naplókat. Egyszer csak megszólal, hogy most aztán megleckéztetem,Tünde; mennyit tud a szobrokról, tudja-e, mi ez itt, ebben az újságban?
Tudtam; mert éppen én írtam meg a szoborlapon az alkotó életrajzát, és már akkor rejtély volt számomra ez az alkotás, mely Kerényi Jenő artportálos oldalán, és a Wehner Tibor könyvében is szerepel. Igaz, sehol nincs odaírva, hogy lebontva, és eddig egyetlen helyi forrásban sem találtam meg. Ráadásul személyesen is volt szerencsém az alkotáshoz. A szentendrei szoborparkban vagy két évvel ezelőtt fotóztam le a Lebegő nőt.

A hír az alkotás elhelyezéséről, az 1961. június 8-i címlapon (Hajdú-bihari Napló) jelent meg, a következő (kissé pontatlan szöveggel): "Debrecenben, a Petőfi téri bérházon helyezik el Kerényi Tibor szobrászművész alkotását, a Fürdőruhás nőt. A toronyház előtti állványzatra már felvitték az alumínium szobrot, hogy végleges helyére felerősítsék."
Csak a szobrász nevét írták el...

Hogy meddig díszítette az épületet, nem lehetett eddig rekonstruálni. A kapcsolt műlap szerint Szentendrén 1963-ban helyezték el, ami már eleve hibás adat, mert az ottani szoborparkot 1978-ban hozták létre, a szobrász halála után három évvel. A feleség segítségével állították fel az alkotásokat. Egy 1966-ban készült archív fotón, melyet a Fortepanon találtam, már nincs ott a 415 cm nagyságú épületdíszítő plasztika. Ráadásul ott a címben szerepel, hogy másodpéldány, de nekem az a véleményem, hogy a jelenleg Szentendrén álló mű az egyetlen, és eredeti ebből a nagyméretű női alakból.

Hogy milyen "erők" távolították, távolíttatták el, arról csak halvány sejtésem lehet...
Keresnem kell még olyan idős embereket, akik emlékezhetnek az alkotásra.

Köszönöm a műlap elkészítésében Csizmadia József, és Bécsiné Kléri Ágota segítségét. Az archív fotókat az egykori Dokumentációs Stúdió munkatársai készítették, illetve a régi képeslapokat is ők archiválták.

A műlapon az idő pontosításában egy szomorú tény volt segítségemre: 1962-ben bontották le a zsinagóga épületét. És ugye, itt még szerepel a fotókon. Akik a teret fotózták 1961 nyarán, biztos nem hitték volna, hogy egy év múlva már nem tudják lefotózni az épületet. A toronyház (a Petőfi tér északi végét lezáró ház) egyike volt a háború után elsőként elkészült magasabb házaknak. 1973-ban már egy másik toronyház vette át a "régi" nevét.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kerenyi-jeno-127
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ker%C3%A9nyi_Jen%C5%91

Blogbejegyzések a műlapról
Kerényi Jenő
2010-ben jelent meg Rózsa Gyula Kerényi Jenőről szóló reprezentatív monográfiája. A könyvet lapozgatva észrevettem, hogy eddig még nem írt róla életrajzot senki itt a szoborlapon, pedig nagyon is szeretjük az alkotásait. Majd mindegyikünk keresett már fel személyesen alkotást tőle. A könyv...




Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lebegő nő" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
163741
Feltöltve
2014.04.25. 21:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/10 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Lebegő nő" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
163742
Forrás
Helytörténeti Fotótár, Debrecen
Feltöltve
2014.04.25. 21:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Lebegő nő" c. alkotás fotói Debrecen településről

Jól látható a fotón a Naplóban is megjelent állványzat, amint éppen elhelyezik a szobrot.
Feltöltő
Azonosító
163743
Forrás
Helytörténeti Fotótár, Debrecen (a kép részlete)
Feltöltve
2014.04.25. 21:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jól látható a fotón a Naplóban is megjelent állványzat, amint éppen elhelyezik a szobrot.

"Lebegő nő" c. alkotás fotói Debrecen településről

1966-ban már nem volt az épületen az alkotás.
Feltöltő
Azonosító
163744
Forrás
Fortepan Debrecen, 1966 A kép száma: 25322
Évszám
1966
Feltöltve
2014.04.25. 21:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

1966
1966-ban már nem volt az épületen az alkotás.

"Lebegő nő" c. alkotás fotói Debrecen településről

Rózsa Gyula könyvében az alkotás, hiányos adatokkal szerepel.
Feltöltő
Azonosító
163745
Feltöltve
2014.04.25. 21:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rózsa Gyula könyvében az alkotás, hiányos adatokkal szerepel.

"Lebegő nő" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
163758
Forrás
Méliusz Könyvtár képeslaptára
Feltöltve
2014.04.25. 23:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Lebegő nő" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
163759
Forrás
Méliusz Könyvtár képeslaptára
Feltöltve
2014.04.25. 23:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol

"Lebegő nő" c. alkotás fotói Debrecen településről

A szentendrei Kerényi szoborparkban 2012 nyarán.
Feltöltő
Azonosító
163740
Fotózva
2012. augusztus
Évszám
2012
Feltöltve
2014.04.25. 21:46
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. augusztus
A szentendrei Kerényi...Teljes szövegA szentendrei Kerényi szoborparkban 2012 nyarán.Kevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.04.25. 23:01
A "Lebegő nő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.04.25. 22:39
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Lebegő nő" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.