Szentendre, Ady Endre út 6.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Napozó leány

Szentendre
Ady Endre út 6.
A Kerényi szoborparkban, a kávézó mögött látható.

Készítés1961
Avatás

Előzmény
Lebegő nő
ATTILA SISKOVITS
2010.04.09. 02:25
Kerényi Jenő özvegye férje hagyatéki anyagából olyan múzeumot kívánt létesíteni, melyen a kisplasztikák zárt helyi tárlatát a monumentális szobrok szabadtéri bemutatása is kiegészíti.
Az állandó kiállítás (ahol ez a műalkotás is látható) 1978-ban, a művész születésének 70. évfordulóján nyílt meg Szentendrén.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kerenyi-jeno-127
Göröntsér Vera
2015.02.19. 13:15
Mint a kapcsolt lap tényéből és persze az ott leírtakból is kitűnik, a szobornak előélete van. 1961-ben helyezték el egy (debreceni) Petőfi téri bérházon "Fürdőruhás nő" címmel beharangozva. A két műlap összevetéséből az vonható le, csak megközelítően tudható, mikor bontották le Debrecenben az alkotást, pontosabban (másik lapon, véleményben olvasható) Tünde édesapja emlékei szerint legfeljebb egy évig volt a helyén.
Ugyancsak Tünde jelzi, hogy a Szoborpark, legalábbis az állandó kiállítás 1978-ban létesült, vagyis nem valószínű, de legalábbis erősen kérdéses, mikor került itt elhelyezésre ez a jellegzetesen "kerényis" alkotás.
Sajnos, egyik ismert katalógus, v. adatbázis sem követi végig a mű sorsát. Úgy gondolom, további kutakodásra lenne szükség. Mert ez az alkotás megérdemli.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kerenyi-jeno-127

Blogbejegyzések a műlapról
Kerényi Jenő
2010-ben jelent meg Rózsa Gyula Kerényi Jenőről szóló reprezentatív monográfiája. A könyvet lapozgatva észrevettem, hogy eddig még nem írt róla életrajzot senki itt a szoborlapon, pedig nagyon is szeretjük az alkotásait. Majd mindegyikünk keresett már fel személyesen alkotást tőle. A könyv...

ATTILA SISKOVITS készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206123
Feltöltve
2015.05.18. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:05

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206124
Feltöltve
2015.05.18. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO320

206122
Feltöltve
2015.05.18. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO160

206119
Feltöltve
2015.05.18. 21:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:04

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206118
Feltöltve
2015.05.18. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:02

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206116
Feltöltve
2015.05.18. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:01

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206121
Feltöltve
2015.05.18. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO800

206114
Feltöltve
2015.05.18. 21:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:00

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
70683
Feltöltve
2010.11.05. 20:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.05. 20:16

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
142591
Feltöltve
2013.07.08. 10:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.08. 10:46

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
163760
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2014.04.25. 23:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.25. 23:18
2012. augusztus

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
163761

163763
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2014.04.25. 23:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.25. 23:19
2012. augusztus

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
163764
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2014.04.25. 23:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.25. 23:19
2012. augusztus

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206115
Feltöltve
2015.05.18. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:01

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206117
Feltöltve
2015.05.18. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:01

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
208521
Feltöltve
2015.06.10. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.10. 22:02

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
208522
Feltöltve
2015.06.10. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.10. 22:02

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
531236
Feltöltve
2023.07.03. 14:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 26.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.03. 14:04

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
531237
Feltöltve
2023.07.03. 14:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 14.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.03. 14:04

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
531239
Feltöltve
2023.07.03. 14:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.03. 14:04

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
531238
Feltöltve
2023.07.03. 14:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.03. 14:04

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
531240
Feltöltve
2023.07.03. 14:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.03. 14:04

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206120
Feltöltve
2015.05.18. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 21:05

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
49563
Feltöltve
2010.04.12. 13:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.12. 13:44

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206112
Feltöltve
2015.05.18. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 20:59

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
206113
Feltöltve
2015.05.18. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 20:59

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
189536
Feltöltve
2014.12.06. 13:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 13:51

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
189537
Feltöltve
2014.12.06. 13:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 13:52

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
189540
Feltöltve
2014.12.06. 13:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 13:53

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
189538
Feltöltve
2014.12.06. 13:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 13:52

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
189541
Feltöltve
2014.12.06. 13:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 13:53

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

A Rodin Galéria és Kávézó üvegablakai mögül elénk táruló látvány.
Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
49564
Feltöltve
2010.04.12. 13:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.12. 13:47
A Rodin Galéria és Kávézó üvegablakai mögül elénk táruló látvány.

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
49639
Feltöltve
2010.04.12. 14:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.12. 14:58

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
92757
Feltöltve
2011.08.25. 03:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.25. 03:51

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

2010. november 5-i állapot
Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
70684
Évszám
2010
Feltöltve
2010.11.05. 20:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/125 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.11.05. 20:49
2010
2010. november 5-i állapot

Archív fotók

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

1978
Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
196208
Forrás
FORTEPAN 30860 orig: storymap.hu
Évszám
1978
Feltöltve
2015.02.20. 20:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.02.20. 20:04
1978, Archív felvétel
1978

Adalék vagy máshol

"Lebegő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
185435
Feltöltve
2014.10.31. 17:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / NEX-7
ƒ4/1 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 14.10.31. 17:05
Összesen 38 fotó

Műlap története

23.07.03. 14:04
5 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
19.06.15. 15:38
Megérintettem a "Lebegő nő" alkotást
19.05.28. 19:34
Megérintettem a "Lebegő nő" alkotást
19.03.23. 12:53
Megérintettem a "Lebegő nő" alkotást
15.12.31. 12:04
Megérintettem a "Lebegő nő" alkotást
15.06.10. 22:02
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz

15.02.21. 16:03
A "Lebegő nő" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
15.02.20. 20:04
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
15.02.19. 19:55
A "Lebegő nő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.06. 13:53
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
14.12.06. 13:53
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
14.12.06. 13:52

14.12.06. 13:51
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
14.11.10. 14:30
A "Lebegő nő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.31. 17:05
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
14.09.30. 23:12
A "Lebegő nő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.04.25. 23:19
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
14.04.25. 23:19
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
14.04.25. 23:18

13.07.08. 10:46
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
11.08.25. 03:51
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
10.11.05. 20:49
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
10.11.05. 20:16
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
10.04.12. 14:58
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
10.04.12. 13:47
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
10.04.12. 13:44
1 új fotót töltöttem a "Lebegő nő" műlaphoz
10.04.09. 02:25
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Lebegő nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.