Millenniumi emlékmű Pannonhalmán
Hunyadi u.
Az lenne az igazságos, ha ennek a MűLapnak Pótó János lenne a gazdája, hiszen az adalékok közé idefoglalt kiváló tanulmányt írt erről (és az ország további hat részén, valamint a budapesti Városligetben állított ezredévi emlékművekről); ezt mindenkinek ajánlom a figyelmébe. 1896 májusában az országgyűlés szentesítette az 1896: VIII. törvényt a millenniumi ünnepségekre felállítandó műalkotásokról - ennek egyik önálló tétele volt a városligeti ezredévi emlékmű, és egy további rész 400 elemi népiskola létesítéséről szólt.
Ehhez a törvényhez tartozott az is, hogy az ország hét pontján (a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor-hegyen, a Morva és a Duna találkozásánál lévő dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Czenk-hegyen) emlékoszlopokat állítsanak. Az ötlet Thaly Kálmántól származott, a többnyire turulmadarakat, Hungária istenasszonyt, Árpád vezért, egyéb magyar miegymást ábrázoló emlékművek fő építészeti és szobrászati megtervezője kormányzati megbízottként Berczik Gyula volt. A tervek megvalósításaival már a törvény késői elfogadásakor különböző fázisokban álltak, és menet közben több elképzelés módosult is.
Pannonhalmán például éppenséggel nem szoboralakos emlékoszlop létesült, hanem az egykor itt álló Kálvária-templom helyén ez az épület, mely ráadásul a kerek évfordulóra nem is készült el - 1896 augusztusában csak az alapkövét helyezték el ünnepélyesen, és a többinél egy évvel később, 1897-ben avatták fel (a városligeti ezredévi emlékmű teljes befejezése nagyságrendekkel többet, több mint harminc évet késlekedett). Az ópusztaszeri emlékmű mellett ez a másik a hét közül, amelyik az eredeti állapotához nagyjából hasonlóban maradt fenn; a történelmi Magyarország határterületein elhelyezett többi emlékművet 1920 után mind lerombolták (a brassóit terrorcselekmény során már 1913-ban felrobbantották), és a munkácsi az egyetlen, amelyiknek a helyén, magánkezdeményezésre, az eredetit valamiképpen felidéző művet állítottak újra 2008-ban. A hét közül immár öt fenn van a SzoborLapon.
A kor felfogása szerint inkább térplasztika volt ez, mintsem kápolnaépület vagy kicsiny templom (aminek mai szemmel látjuk). Kupolájának csúcsát eredetileg a Szent Korona hatalmas mása fedte. Ez a dísz az 1945-öt követő időkben megsemmisült, mára csupán egy-két rekonstruált töredéke maradt fenn, és az épületet ma hagyományos kupola borítja. Épségben fennmaradt, és a kortárs szobrász, Lebó Ferenc munkája révén az elmúlt években megújult az épületen lévő két valóságos szobrászati munka, azok az épületdíszek, amik miatt a lapot egyáltalán fel mertem tölteni (ezek Bezerédi Gyula alkotásai): a portikusz jelenete és a timpanon nagy címere a közrefogó két figurával. Az épület teljes egészében voltaképpen sohasem készült el; üresek az oldalt lévő szoborfülkék, s az 1930-as években Aba-Novák Vilmos hozzáfogott ugyan egy nagyszabású freskó megfestéséhez, ám ez a munka a festő több ilyen vállalkozásához hasonlóan befejezetlenül abbamaradt.
A Pannonhalmi Főapátság területére jeggyel lehet belépni, vezetéssel lehet körbejárni, és nem engedélyezik fényképfelvételek készítését. Szerencsére ez az épület - az arborétumhoz, a Kálvária-templomhoz, és Török Richárd közeli, egészen kiváló, a 2000 környékén az országot elárasztó Szent István-ábrázolások dömpingjéből kiemelkedő Szent István-szobrához hasonlóan - nem esik e szigorú szabályozás alá. Az épület belsejében az apátság látogatási ideje alatt ingyenes kiállítás tekinthető meg.
János tanulmányán kívül adalékként az 1896-os millenniumi ünnepségekről szóló Wikipedia-cikket is mellékeltem, rengeteg képpel a korabeli alkotásokról (éppen ez sajnos nincs közöttük) és az ezredévi kiállítás különféle pavilonjairól.
http://archive.is/VeirW
A Wikipedia cikke az 1896-os millenniumi ünnepségekről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/1896-os_millenniumi_%C3%BCnneps%C3%A9gek
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e96bdd4a55774606f26bdb367f0ebe2_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/75205d09e6c5298a1bceebd551c1c9cc_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4bd0fcdd635ac30962502b3e2cab4e78_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0cf980c837fc210e111594bf4edef9e7_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/288fc4228287331de3310757513b97f0_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fb9fd61b2c0068bd025554e8461e4395_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1e14bfbbc554b10063a61c4dee045a2e_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1b9fcaf5d64750b1ecb5133622f8b1f2_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b2a5932bda8c950d0f07d7cffbc37038_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a4ef61b09fba5ff4b2eef29ac0563a36_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/67ac358c584ed2c47368e327256ad736_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c630c7a163559bc9d30d7992c1ee6b61_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ114/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7351b1b13db0845ee6687b8e155fd44e_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b92b0feb0659dcc8d368bef32d7b3fc0_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a12339-5def593f11855-1f95ac129bb0f545613c5be0_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a12339-5def595c2c9d0-932aca3d6f057c8328196e60_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/800 • 18.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a12339-5def5984ce6ac-acf2dc5bb31aa7b31280b296_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a12339-5def599e7fed5-da2608c4d5d091ebb85ca619_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a12339-5def59bbafa78-464a551d2106cdff68d0ea1e_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 51.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a12339-5def59d917f4b-fc8753c301502438aafc47ca_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a12339-5def59f5decca-c5c4653c95aa472770a57b41_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/500 • 28.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63bafd9b4ae13-2c0d6dc561bb8b4e364a9c64_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 52mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63bafd9b4e048-5dfdfe4df15ccb2712f9757b_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63bafd9b545a7-826bd3c8fa1813276a829353_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/125 • 90mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63bafd9b5a206-e00d0d3900ee7f90e2e1ba3c_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63bafd9b5cfa3-7ba933407984043fdb66623a_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • 110mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63bafd9b5f13c-e52c4a7b39697b40138e1e4b_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/400 • 220mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63bafd9b648bd-6011163e70398ab8f216ce6a_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 90mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63bafd9b6acb7-34bf9344dec8ea9ba26c808d_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63bafec81b1b3-df16304a37d5fedbeb9dbe74_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63be5ac40ff27-5be807ba3295b6fb99fb688d_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/500 • 116mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a12339-63be5ac41ec91-d193b8ea8b6c98946379361b_4.jpg)
"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a089771bf8f782d27733b4580bd7ec61_4.jpg)