Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín), Slovanské nábrežie 48.
További képek a Fotólistában

Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Árpád-szobor

Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín)
Slovanské nábrežie 48.
A dévényi vár bástyáján volt.

Felállítás1896. október 18.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2010.06.06. 13:58
„Szabad-e Dévénynél betörnöm / Új időknek új dalaival?“ – írta a költő, Ady Endre.
És nekem ezzel az idézettel?

http://arpad.lapok.hu/keret.cgi?/arpad/szazev.html

Thaly Kálmán: A dévényi emlékmű helyének kijelölése.


'E nyugati, továbbá a keleti kapu fölötti emléket – a talapzattól eltekintve – egyformának terveztük; úgy is lőn. Tudniillik az Árpád-kori vitéz a bal kezét egy pajzsra támasztja, amely pajzson Magyarország címere van ábrázolva, hogy így a Dévényhez gőzhajón érkező idegen utas mindjárt lássa Bécsből jövet e feltűnő helyen álló szoborról, hogy itt a határ, ez már 'Hongrie', nem 'Autriche'; mert fájdalom, a kettőt nagyon összetévesztik még a külföldön és többnyire csak emezt ismerik, mint államot. A vitéz jobb kezébe (Ausztria felé fordulva) én a leeresztett görbe magyar kardot azért javaslám, hogy e kard a leeresztve tartással jelképezze az ország meghódításának a befejezését. Fölemelt, vágó kardot, úgymint például a Jellasics szobráé Zágrábban, mely Magyarország felé vág, azért nem javasoltam, mert kerülni akarám Ausztriának ezzel mintegy provokálását. Ugyanis ha a dévényi magyar vitéz kardja arra, Bécs felé suhintana: oda-által mindjárt jajgattak volna az osztrákok, hogy ez az emlék reájok nézve bántó, kihívó jellegű stb. A leeresztett kard ellenben azt jelenti: Itt a határ, a honfoglalás itt volt befejezve; azonban egyúttal jelzi azt is, hogy: Eddig német, és ne tovább, mert én ezt a kardot akármikor fölemelhetem, s akkor majd föl is emelem hazám védelmére! Tiszteld a magyar állam területi épségét!'

Még itt:
http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=21228&Itemid=90


Az "Alkotás állapot" valójában "Elpusztították" és nem "Elpusztult", de ezt a lehetőséget nem lehet választani. Az "Elpusztítás" körülményiről a feltöltött fényképen olvashatsz.



"A dévényi millennáris emlék. A pozsony-dévényi várhegyen emelt millennáris emlék felavatása október 18-án, vasárnap lesz. " Fővárosi Lapok 1896-10-14 / 283. szám 7. oldal.




Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Ezredévi emlékmű" c. alkotás fotói Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín) településről

Feltöltő
Azonosító
56216
Feltöltve
2010.06.06. 13:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.06.06. 13:19
Archív felvétel

"Ezredévi emlékmű" c. alkotás fotói Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín) településről

Feltöltő
Azonosító
56217
Feltöltve
2010.06.06. 13:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.06.06. 13:24
Archív felvétel

"Ezredévi emlékmű" c. alkotás fotói Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín) településről

Feltöltő
Azonosító
56219
Feltöltve
2010.06.06. 13:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.06.06. 13:30
Archív felvétel

"Ezredévi emlékmű" c. alkotás fotói Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín) településről

Feltöltő
Azonosító
130763
Feltöltve
2013.02.14. 19:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ40/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.02.14. 19:19
Archív felvétel

"Ezredévi emlékmű" c. alkotás fotói Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín) településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
198593
Feltöltve
2015.03.14. 15:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ40/10 • 1/13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.14. 15:19
Archív felvétel
Képeslap.

"Ezredévi emlékmű" c. alkotás fotói Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín) településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
198594
Feltöltve
2015.03.14. 15:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.14. 15:20
Archív felvétel
Képeslap.

"Ezredévi emlékmű" c. alkotás fotói Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín) településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
198595
Fotózva
2012. január
Feltöltve
2015.03.14. 15:20
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ30/10 • 1/40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.14. 15:20
2012. január
Képeslap.

Adalék vagy máshol

"Ezredévi emlékmű" c. alkotás fotói Pozsony-Dévény (Bratislava-Devín) településről

Korabeli MTI híradás az emlékmű elpusztításáról.
http://archiv1920-1944.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx?Pmd=1
Feltöltő
Azonosító
155448
Évszám
1944
Feltöltve
2014.01.14. 20:14
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.01.14. 20:14
1944, Archív felvétel
Korabeli MTI híradás az...Teljes szövegKorabeli MTI híradás az emlékmű elpusztításáról.
http://archiv1920-1944.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx?Pmd=1Kevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

03.21. 17:37
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Ezredévi emlékmű" feltöltésünket!
15.03.14. 15:20
1 új fotót töltöttem az "Ezredévi emlékmű" műlaphoz!
15.03.14. 15:20
1 új fotót töltöttem az "Ezredévi emlékmű" műlaphoz!
15.03.14. 15:19
1 új fotót töltöttem az "Ezredévi emlékmű" műlaphoz!
13.05.01. 13:57
Az "Ezredévi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.02.14. 19:19
1 új fotót töltöttem az "Ezredévi emlékmű" műlaphoz!
10.06.06. 13:58
ocsovai andrás publikálta "Ezredévi emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.