Ópusztaszer, Szoborkert 68.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Ópusztaszer
Szoborkert 68.
Nemzeti Történeti Emlékpark, a monostor közelében

Avatás1996
Avatás1897. május 21.

Berczik Gyula (építész, közreműködő)
Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Cedrus
2010.05.20. 07:30
"Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fő szimbóluma a millenniumi Árpád-emlékmű.
A millennium korában az országgyűlés az 1896. évi VII. törvénycikkben örökítette meg a honfoglalás ezredik évfordulóját ("a honalapítás évezredes emlékének törvénybe iktatásáról"). A VIII. törvénycikk rendelkezik "a honalapítás ezredik évfordulójának megörökítésére alkotandó művekről", köztük a pusztaszeri emlékműről, melyet - romantikus szóhasználattal élve - az első országgyűlés emlékére állíttattak.

Az emlékmű alapkövét 1896. június 27-én helyezték el, az avatására 1897. május 21-én került sor.

Az emlékmű Kallós Ede szobrász és Berczik Gyula építész közös alkotása. A távolba tekintő vezért szablyával a kezében, ülő helyzetben láthatjuk. Azt a pillanatot örökítette meg a szobrász, amikor Árpád és a vezérek ezen a helyen sátrat verve, 34 napon keresztül az ország szokástörvényeit rendezték. Árpád itt magányosan, egyedül, ülve a távolba tekint. Háta mögött Kelet, előtte Nyugat, tekintete pedig Dél-Nyugatra fordul, mintha a jövőbe nézne, az „Örök Város”, Róma felé."

A százéves szobrokat Buzál Károly faragta újra. Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotunda épületében látható. (Archív fotók) Az oroszlánok eredeti szobrai az emlékműhöz vezető út két oldalán vannak elhelyezve.

Az emlékművön látható koronás címert tölgyfa- és mirtusz ág fogja közre.
Források:
http://opusztaszer.hu/hu/arpad-emlekmu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fájl:Árpád_emlékmű_Ópusztaszer1.JPG
http://epa.oszk.hu/01300/01326/00052/03kovacs.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/árpád_nagyfejedelem
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kallós_Ede

Cedrus műlapja

Kapcsolódó
Oroszlánok
Közös gyűjteményben
Árpád-szobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
278274
Feltöltve
2017.05.18. 12:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:55

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
54040
Feltöltve
2010.05.20. 07:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.05.20. 07:15

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
54042
Feltöltve
2010.05.20. 07:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.05.20. 07:17

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Ebben a képben csak az érdekes, hogy 1981-ben - tehát 30 éve készítettem...
Feltöltő
Azonosító
78297
Évszám
1981
Feltöltve
2011.02.20. 17:04
EXIF információk...
Film Scanner / Filmscan 35mm
ƒ0/1 • 1/11 • ISO0

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.02.20. 17:04
1981
Ebben a képben csak az érdekes, hogy 1981-ben - tehát 30 éve készítettem...

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

2003. május.
Feltöltő
Azonosító
80494
Évszám
2003
Feltöltve
2011.03.17. 11:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.17. 11:30
2003
2003. május.

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
80502
Feltöltve
2011.03.17. 11:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.17. 11:46

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
108448
Feltöltve
2012.04.08. 18:52
EXIF információk...
SONY / NEX-5
ƒ11/1 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 12.04.08. 18:52

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
278276
Feltöltve
2017.05.18. 12:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ53/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:56

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
278277
Feltöltve
2017.05.18. 12:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:57

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
278278
Feltöltve
2017.05.18. 12:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:58

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
278279
Feltöltve
2017.05.18. 12:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ56/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:59

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
278280
Feltöltve
2017.05.18. 12:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ67/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:59

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
278281
Feltöltve
2017.05.18. 13:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ44/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 13:00

Archív fotók

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
54237
Feltöltve
2010.05.20. 19:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.20. 19:22
Archív felvétel

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
173578
Feltöltve
2014.07.24. 15:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.24. 15:00
Archív felvétel

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Feltöltő
Azonosító
278373
Feltöltve
2017.05.19. 08:47
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:47

278374
Feltöltve
2017.05.19. 08:47
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/15 • ISO400

278375
Feltöltve
2017.05.19. 08:48
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:48
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Feltöltő
Azonosító
278376
Feltöltve
2017.05.19. 08:49
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:49
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Feltöltő
Azonosító
278377

278378
Feltöltve
2017.05.19. 08:51
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:51
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Feltöltő
Azonosító
278379
Feltöltve
2017.05.19. 08:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:52
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Feltöltő
Azonosító
278380
Feltöltve
2017.05.19. 08:53
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/8 • ISO450

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:53
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Feltöltő
Azonosító
278382
Feltöltve
2017.05.19. 09:05
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 09:05
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Árpád-emlékmű, 1896
Feltöltő
Azonosító
278381
Forrás
http://opusztaszer.hu/hu/az-emlekpark-tortenete/
Feltöltve
2017.05.19. 08:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:55
Archív felvétel
Árpád-emlékmű, 1896

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Gyarapodó Ópusztaszer, Somogyi Károlyné képe
Feltöltő
Azonosító
280919
Forrás
Délmagyarország, 1985. október 12., 8. oldal
Évszám
1985
Feltöltve
2017.06.09. 18:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.06.09. 18:01
1985, Archív felvétel
Gyarapodó Ópusztaszer, Somogyi Károlyné képe

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói Ópusztaszer településről

Feltöltő
Azonosító
365174
Évszám
1972
Feltöltve
2019.07.13. 14:03
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet G3010

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.07.13. 14:03
1972, Archív felvétel

365175

Összesen 28 fotó

Műlap története

7 napja
2 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz!
17.06.09. 18:01
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz!
17.04.18. 19:21
Az "Árpád-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.04.18. 19:15
Az "Árpád-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.07.24. 15:00
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz!
12.04.08. 18:52
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz!
11.03.17. 11:46
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz!
11.03.17. 11:30
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz!
11.02.20. 17:04
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz!
10.05.20. 19:22
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz!
10.05.20. 07:30
Cedrus publikálta "Árpád-emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.