A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II.

Budapest, I. kerület, Szent György tér 1.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Tavaszünnep, Vénusz diadalmenete

Budapest
I. kerület, Szent György tér 1.
A Sándor-palota nyugati homlokzatának jobb oldalán

Felállítás1989


Kéri Gáspár
2010.07.25. 11:03
A budavári Sándor-palota Pollack Mihály és Johann Aman bécsi építész tervei szerint épült fel 1803 és 1806 között. Az egyértelműen Pollack szellemiségét tükröző klasszicista városi palota domborműves frízeit egy bajor szobrászművész, Anton Kirchmayer készítette.
Az épülethez szervesen illeszkedő klasszicista domborművek közül kettő teljesen megsemmisült Budapest 1944-45-ös ostromakor, így mára csak az észak-nyugati homlokzaton található Olimposzi istenek maradt fenn eredeti formájában. A restaurálásra az 1980-as évek végén került sor, amikor a Sándor-palota teljes homlokzatát viszonylagosan helyreállították. Ezekben az években rekonstruálták Kirchmayer másik két, teljesen megsemmisült domborművét, melyek közül a dél-nyugati homlokzaton található 'Tavaszünnep, Vénusz diadalmenete' Melocco Miklós 1989-ben elkészült munkája.

Az észak-nyugati homlokzaton elhelyezkedő, egyetlen megmaradt Kirchmayer-féle frízről, illetve a déli homlokzaton található Török Richárd és Körösényi Tamás által rekonstruált domborműről a szorosan kapcsolódó műlapok között olvashatunk.

A Sándor-palota 1867 és 1945 között miniszterelnöki rezidenciaként funkcionált, majd Budapest második világháborús ostroma idején szinte teljesen megsemmisült. Teljes és igen szakszerű felújítása 2000 és 2002 között történt meg. A Sándor-palota 2003 óta a Köztársasági Elnöki Hivatal otthona.
További linkek
http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1ndor-palota_%28Budapest%29



Tagi gyűjteményben
A Sándor palota szobordíszei

Cím alapján hasonló

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61258
Feltöltve
2010.07.21. 19:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ8/1 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.21. 19:36

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61259
Feltöltve
2010.07.21. 19:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ8/1 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.21. 19:37

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61260
Feltöltve
2010.07.21. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.21. 19:38

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61261
Feltöltve
2010.07.21. 19:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.21. 19:39

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61262
Feltöltve
2010.07.21. 19:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.21. 19:39

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385794
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2019.11.29. 11:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/180 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 11:16
2014. január

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385795
Feltöltve
2019.11.29. 11:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • 15.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 11:16

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385796
Feltöltve
2019.11.29. 11:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/640 • 32.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 11:16

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385797
Feltöltve
2019.11.29. 11:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • 18.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 11:16

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385798
Feltöltve
2019.11.29. 11:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/600 • 25.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 11:16

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385799
Feltöltve
2019.11.29. 11:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • 5.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 11:16

Archív fotók

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

forrás: http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61645
Feltöltve
2010.07.25. 10:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.25. 10:15
Archív felvétel
forrás: http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. alkotás fotói

forrás: http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61495
Feltöltve
2010.07.24. 09:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.24. 09:39
Archív felvétel
forrás: http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.11.29. 11:16
6 új fotót töltöttem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." műlaphoz
19.11.24. 13:03
Megérintettem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." alkotást
19.02.17. 15:00
Megérintettem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." alkotást
18.11.17. 16:03
Megérintettem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." alkotást
15.10.31. 14:38
Megérintettem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." alkotást
10.07.25. 11:03
Kéri Gáspár publikálta "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei II." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.