A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I.

Budapest, I. kerület, Szent György tér 1.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Az olümposzi istenek

Budapest
I. kerület, Szent György tér 1.
A Sándor-palota nyugati homlokzatának bal oldalán

Felállítás1806

Kéri Gáspár
2010.07.25. 11:01
A budavári Sándor-palota Pollack Mihály és Johann Aman bécsi építész tervei szerint épült fel 1803 és 1806 között. Az egyértelműen Pollack szellemiségét tükröző klasszicista városi palota domborműves frízeit Anton Kirchmayer, bajor szobrászművész készítette.
Az épülethez szervesen illeszkedő klasszicista domborművek közül kettő teljesen megsemmisült Budapest 1944-45-ös ostromakor, így mára csak az észak-nyugati homlokzaton található 'Olimposzi istenek' maradt fenn eredeti formájában. A restaurálásra az 1980-as évek végén került sor, amikor a Sándor-palota teljes homlokzatát viszonylagosan helyreállították. Ezekben az években rekonstruálták Kirchmayer másik két, teljesen megsemmisült domborművét, melyeket Melocco Miklós, Török Richárd és Körösényi Tamás készített. Ezekről a domborművekről a szorosan kapcsolódó műlapok között olvashatunk.

A Sándor-palota 1867 és 1945 között miniszterelnöki rezidenciaként funkcionált, majd Budapest második világháborús ostroma idején szinte teljesen megsemmisült. Teljes és igen szakszerű felújítása 2000 és 2002 között történt meg. A Sándor-palota 2003 óta a Köztársasági Elnöki Hivatal otthona.
További linkek
http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1ndor-palota_%28Budapest%29

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61254
Feltöltve
2010.07.21. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ8/1 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.21. 19:29

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61255
Feltöltve
2010.07.21. 19:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.21. 19:30

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61256
Feltöltve
2010.07.21. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.21. 19:31

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61257

385787
Feltöltve
2019.11.29. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • 5.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 10:53

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385788
Feltöltve
2019.11.29. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • 18.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 10:53

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385789
Feltöltve
2019.11.29. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • 19.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 10:53

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385790
Feltöltve
2019.11.29. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/680 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 10:53

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385791
Feltöltve
2019.11.29. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/550 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 10:53

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385792
Feltöltve
2019.11.29. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/480 • 36.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 10:53

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385793
Feltöltve
2019.11.29. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • 5.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 10:53

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385803
Feltöltve
2019.11.29. 12:22
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/1305 • 1.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 12:22

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508775
Feltöltve
2022.11.14. 15:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/320 • 30.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 15:17

Archív fotók

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

forrás: http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61504
Feltöltve
2010.07.24. 09:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.24. 09:48
Archív felvétel
forrás: http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html

"A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. alkotás fotói

forrás: http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61499
Feltöltve
2010.07.24. 09:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.07.24. 09:44
Archív felvétel
forrás: http://www.keh.hu/sandor-palota_fejezetek_a_sandor-palota_tortenetebol.html
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.11.14. 15:17
1 új fotót töltöttem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." műlaphoz
19.11.29. 12:22
1 új fotót töltöttem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." műlaphoz
19.11.29. 10:53
6 új fotót töltöttem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." műlaphoz
19.11.29. 10:53
1 új fotót töltöttem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." műlaphoz
19.11.24. 13:01
Megérintettem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." alkotást
19.02.17. 14:59
Megérintettem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." alkotást
18.11.17. 16:00
Megérintettem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." alkotást
17.02.17. 08:57
Megérintettem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." alkotást
15.10.31. 14:36
Megérintettem az "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." alkotást
10.07.25. 11:01
Kéri Gáspár publikálta "A Sándor-palota épületdíszítő domborművei I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.