Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész

Aerdna blogjaAerdna @ 2014.11.03. 22:41Alkotók
 
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A temetőben, ahol rokonom nyugszik, áll a Krisztus feltámadása síremlék. Egy évig laktam Marcaliban a járási kollégiumban, melynek udvarán Madonna szobra áll. Keszthelyen abba a templomba jártunk vizsga előtt adakozni, melynek teljes berendezését ő készítette, és ő maga e helyütt is nyugszik. Budapesten, Csepelen nem messze laktam attól a templomtól, melynek homlokzati szobrát ő készítette, és a XIII. kerületben is annak a templomnak a közelében éltem, melynek homlokzati díszei (dombormű, szobor) az ő munkája. Székesfehérváron pedig 8 éven keresztül nem messze dolgoztam – és dolgozom most is – attól az épülettől, ahol épületszobrai állnak.

A fehérvári szobrok kapcsán ismertem meg alkotói munkásságát, és kerültem kapcsolatba dédunokájával. Több szobrát mutattam be itt a lapon.

Krasznai (Krausz) Lajos budapesti német család gyermekeként született 1884-ben, és nevét az 1930-as évek elején magyarosította Krasznaira. Alkotásain 1933-ig a Krausz, 1934-től a Krasznai szignót találjuk. 1934-ben készült a máriabesnyői Szent Konrád-szobor, melynek talapzatán mind a két nevet ott találjuk. Ez volt az utolsó Krausz, és az első Krasznai jelzésű alkotás. Alkotásain – még a legkisebb domborműveken is ott található jelzése, és a legtöbb esetben a dátum is. Bronzból készített alkotásainak bronzöntője Vignali Rafael volt, kőszobrait pedig Nordio Del’amico Alberigo (Nordio Nazareno) faragta ki. Betonból, műkőből készített alkotásait maga készítette.

Az alkotó jellemzően egyházi megrendelésekre dolgozott, kevés olyan alkotása van, melyet nem templomokban helyeztek el. A templomok többségében azonban található Krasznai-alkotás. Több száz szobrot készített egyházi megrendelésre. Kedvenc szentje Kis Szent Teréz volt, akárcsak a keszthelyi templom védőszentje.

Legismertebb alkotásai Visegrádon IV. Béla szobra, Gödöllőn Szent Imre szobra, illetve az eredetileg Giesswein prelátus síremlékének készített taksonyi Krisztus-szobor. Tanulmányait követően külföldön dolgozott, 1915-ben Giesswein Sándor prelátus hívására jött haza. Részt vett a háborút követően a szobrok helyreállításában, például a Margit-híd pillérszobrainak restaurálásában, ezt a munkát pályázaton nyerte el. Ennek köszönhette aztán az Országház díszítőmunkáit. Készített síremléket, háborús emlékművet, történelmi alakok, szentek szobrait. De készített feszületeket, kőkeresztre korpuszt: sokan nem tudják, de a veszprémi Benedek hegyen található kőkeresztre a korpuszt ő készítette. A Szegedi Fogadalmi Templom Szent Gellért oltára is az ő munkája. Egyházi szobrai „akadémikus, historizáló stílusúak”.

A háború után elvették műtermét, de ő hű maradt az egyházhoz. Tanítványa meghívására annak műtermében dolgozott ezután.

Erdőssy Béla így méltatta 1984-ben: „Művészettörténeti jelentősége abban áll, hogy az emberfölötti, gigászi barokk korszakot emberméretűvé tette, nyugalmas utakra vezette. Egyben megfékezte a mindent elárasztó festett gipszszobor özönt. Egyháztörténeti jelentősége sokkal nagyobb! Egyedül vállalta a mi ifjúkorunkban fölfelé ívelő, fejlődő, terjeszkedő kor sürgető megrendeléseit. Nyújtotta, amit vártak tőle, a derűs, szent szobrok százait. Tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a mögöttünk lévő évtizedeket az újkori magyar katolikus egyház gazdag és diadalmas korszakának láthassuk."

http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.04.29/0907.html
http://www.krasznailajos.hu/v/biografia/
http://lexikon.katolikus.hu/K/Krasznai.html
http://www.ctpinfo.hu/hu/blog/53-oltarokszentek
Rab Mária Híradó 6. szám 2012. június
Bejegyzés megtekintés:

Kapcsolt műlapok

Kapcsolt alkotó

Hozzászólások

Hozzászólás írása...