Perkáta, Dózsa György utca
Archív képek

Perkáta
Dózsa György utca
Az alkotás Perkátán a templommal szemben állva, balra található, rendezett környezetben.

Felállítás1933. május 18.

Aerdna
2011.10.14. 00:04
Krasznai (Krausz) Lajos 1933-ban készítette a szobrot Nordis Nazareno műfaragó budapesti műhelyében. A gyönyörű carrarai fehér márvány szobrot Radványi Gróf Győry Terézia emeltette annak tiszteletére, hogy 60 évvel azelőtt belépett a Maria Congregatioba. 1933. május 18-án állították fel az alkotást, másnap hálaadó szentmisét mondott a plébános, majd 21-én került sor a szobor megáldására az Elöljáróság, a Levente díszszakasz, gróf Zichy Lívia és Paula, valamint gróf Hunyadi Imre leendő örökös jelenlétében. A szobrot eredetileg a Máriatelepre szánta a grófnő, de ott nem érvényesült volna az alkotás. Mindezt Kéri Ferenc perkátai plébános Historia Domusban 1933-ban megjelent írásából, illetve Nagy József helytörténész jóvoltából tudhatjuk. Forrás: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Perkata/

Az alkotás fején eredetileg egy glória volt elhelyezve, ez az archív felvételeken jól látszik. A glória jelenleg nincs az alkotáson. A szobor ezt leszámítva ma is gyönyörű állapotban van, feltehetőleg restaurálták, vagy gondoskodnak rendszeres tisztán tartásáról. Az alkotás Szűz Máriát imádkozva, álló helyzetben ábrázolja, lába egy kígyó fején nyugszik, amely éppen egy almába harap bele.

Az alkotás posztamensének felirata:
1873 – 1933 Oh bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk kik Hozzád menekülünk. Maria Congregatioba történt belépése 60 éves évfordulója emlékére állítatta Radványi Gróf Győry Terézia 1933. május 19-én.

Az alkotás talapzatán jobb oldalon az alábbi felirat olvasható: Krausz Lajos szobrászművész 1933. Bal oldalon ez a felirat látható: készítette Nordis Nazareno.
---
Az alkotás nyilvántartott műemlék (5879 szám)

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95205
Feltöltve
2011.09.25. 20:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 20:04

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95206
Feltöltve
2011.09.25. 20:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 20:05

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95207

95208
Feltöltve
2011.09.25. 20:06

Aerdna 11.09.25. 20:06

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95209

95210

95211
Feltöltve
2011.09.25. 20:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 20:07

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256773
Feltöltve
2016.10.27. 20:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 20:54

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256774
Feltöltve
2016.10.27. 20:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 20:54

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256775
Feltöltve
2016.10.27. 20:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 20:55

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256776
Feltöltve
2016.10.27. 20:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 20:55

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256777
Feltöltve
2016.10.27. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 20:56

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
299299
Feltöltve
2017.12.27. 22:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.12.27. 22:18

Archív fotók

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Az archív kép Krasznai (Krausz) Lajos honlapjáról (valószínűleg az alkotó készítette 1933-ban) forrás: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Perkata/em1.jpg.html
Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95212
Évszám
1933
Feltöltve
2011.09.25. 20:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 20:09
1933, Archív felvétel
Az archív kép Krasznai (Krausz) Lajos honlapjáról (valószínűleg az alkotó készítette 1933-ban)...Teljes szövegAz archív kép Krasznai (Krausz) Lajos honlapjáról (valószínűleg az alkotó készítette 1933-ban) forrás: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Perkata/em1.jpg.htmlKevesebb szöveg

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Régi perkátai képeslap. Forrás: http://tlwww.vmmk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=dr409143
Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95213
Feltöltve
2011.09.25. 20:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 20:10
Archív felvétel
Régi perkátai képeslap. Forrás: http://tlwww.vmmk.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=dr409143

"Immaculata Mária" c. alkotás fotói

Képeslap 1942.
Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
104653
Évszám
1942
Feltöltve
2012.02.15. 13:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.15. 13:12
1942, Archív felvétel
Képeslap 1942.
Összesen 16 fotó

Műlap története

17.12.27. 22:18
1 új fotót töltöttem az "Immaculata Mária" műlaphoz
17.07.31. 18:58
Megérintettem az "Immaculata Mária" alkotást
16.10.31. 20:27
Az "Immaculata Mária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.31. 20:25
Az "Immaculata Mária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.27. 20:56
1 új fotót töltöttem az "Immaculata Mária" műlaphoz
16.10.27. 20:55

16.10.27. 20:54

16.10.27. 16:40
Megérintettem az "Immaculata Mária" alkotást
12.02.15. 13:12
1 új fotót töltöttem az "Immaculata Mária" műlaphoz
11.10.14. 00:04
Aerdna publikálta "Immaculata Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.