Budapest, I. kerület, Magyar Jakobinusok tere
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Geometric Idea

Budapest
I. kerület, Magyar Jakobinusok tere
A Déli Pályaudvar előtti aluljáró kerengőjében.

Avatás1986. július 10.

Berci
2008.03.10. 01:03
Vasbeton oszlopon színes kerámialapokból készült kompozíció, a pécsi Jel-szobor testvérének tekinthetjük.
Ez már a második Vasarely-féle Geometrikus kép ezen a helyen, és nem azonos az elsővel. Az első alkotás a nyolcvanas évek elején elpusztult, az épület homlokzata előtti kis építményen volt, muráliaként (lásd a régi fotót). A régi kép alapján készült 1986-ban a mai, immár térbeli kompozíció, védetten, a kerengő közepén lévő virágágyásban elhelyezve.
Ády
2019.11.15. 20:25
Egy kis érdekesség az alkotás keletkezéséről.

"Újabb Vasarely-mű a Délinél

Victor Vasarely, a Franciaországban élő hazánkfia másodszor is megajándékozta a magyar vasutasokat. A művész első ajándékát, egy többszínű falt kompozíciót a Déli pályaudvar kerengőjében avatták fel évekkel ezelőtt, barbár kezek azonban köveikkel súlyosan megrongálták és le kellett bontani. (Igaz, hogy ebben közrejátszott az is — amint ismeretes —. hogy a színes Zsolnay-lapok nem bírták a nyári hőtágulást és a téli fagyot.)
Amikor Vasarely budapesti barátjától, dr. Sikota Győző művészettörténésztől értesült műve megsemmisüléséről, elhatározta, hogy a magyar vasutasokat ismét megajándékozza. A jeles művészettörténész több alkalommal felkereste Párizsban Victor Vasarelyt, és vele konzultálva egy térplasztikát javasolt. Tavaly nyáron dr. Sikota Győző párizsi tartózkodása alkalmával bemutatta vázlatát, amelynek ingyenes tervezését magára vállalta, egyeztették a szín-terveket is. Dr. Sikota Győző több mint tíz esztendeje dolgozik a párizsi magyar művésszel, Így Zamárdiban egy üdülő őrzi együttes munkájukat, ezenkívül a győri Kisfaludy Színházban, Franciaországban pedig Aix-en-Provence-ban van egy nyolc méter magas térplasztikájuk.
Kedd délelőtt a Déli pályaudvar tágas kerengőjében a Magyar Államvasutak budapesti igazgatóságának képviselői, a MÁV Tervező Intézetből Keszthelyi Ferenc igazgató, Koppányi Imre építész és mások gyülekeztek. A kerengő kis parkjában már ott állt a napokban odaszállított vasbeton térplasztika „magva” a korábban elhelyezett vasbeton posztamensen. Az egybegyűltek elégedetten nyilatkoztak a MÁVTI munkájáról, a mű telepítéséről, a MÁV Magasépítési Főnökségről, amely a térplasztikát készítette.
Dr. Sikota Győző, a MÁVTI igazgatója és a fiatal építész megbeszélték a további teendőket. Láttuk a három kékszín árnyalatú kerámialapokat, amelyeket a posztamens feletti rész térplasztikáján helyeznek el. A fagyálló kerámialapokat Fucskó Jenő díszítő keramikus helyezi el a térplasztika kijelölt részein.
A járókelők is nagy figyelemmel kísérték a megbeszélést a pályaudvari kerengőben, többen érdeklődtek, mikor kerül sor a térplasztika átadására. — A július második vasárnapján rendezendő idei vasutasnapon — adta meg a választ dr. Sikota Győző művészettörténész. A Magyar Nemzet munkatársának azt is elmondta a mű tervezője, Victor Vasarely sajnos nem lesz jelen az avatáson, mert betegsége ágyhoz köti. Alkotásáról azonban videofelvételt készítenek és ezt eljuttatják Párizsba. V. I. " [1]

"Vasarely új műve a Déli pályaudvarnál

Szép ünnepségen avatták fel csütörtök délután 'Victor Vásárély, Franciaországban élő hazánkfia új térplasztikáját a Déli pályaudvar kerengőjében levő kis parkban. Az ünnepségen megjelent Urbán Lajos közlekedési miniszter, Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter és a Magyar Államvasutak több vezetője. Az avatóbeszédet Nagy Ervin közlekedési miniszter helyettes mondotta, majd felkérte Urbán Lajost, a mű leleplezésére.
Az ünnepségen ott volt dr. Sikota Győző művészettörténész, aki munkatársunknak elmondta: a napokban Párizsban járt Victor Vasarelynél. Magával vitte a pécsi Zsolnay Gyárban elkészült pirogránit mintalapokat, amelyekről Vasarely elismerően nyilatkozott.
A kerengő kis parkját a MÁV kertészete újjávarázsolta, különféle dísznövényekkel telepítette be.
(V. L) [1]
Források:
[1] Magyar Nemzet, 1986. június 18. (49. évfolyam, 142. szám)
[2] Magyar Nemzet, 1986. július 11. péntek (49. évfolyam, 162. szám)

Blogbejegyzések a műlapról
Az utcán is találkozhattok Vasarely alkotásaival
Mirror blogja @ 2016.04.10. 16:49
Bizonyára ti is találkoztatok már Vasarely "mozgó", szinte vibráló geometrikus képeivel. Nem kell azonban múzeumba mennetek ahhoz, hogy eredeti Vasarley-alkotásokat lássatok.

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
3856
Feltöltve
2008.03.10. 01:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.03.10. 01:03

3857

3858

3859

3860

4781

Neszták Béla 08.03.10. 01:03

4782

7195

21638
Feltöltve
2009.07.04. 20:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.07.04. 20:11

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
21639
Feltöltve
2009.07.04. 20:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.07.04. 20:13

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
21640
Feltöltve
2009.07.04. 20:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.07.04. 20:14

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

2004.04.04. Ekkor látogattuk meg Andriskát a kórházban - műtét után. Nem sikerült...
Feltöltő
Azonosító
32302
Évszám
2004
Feltöltve
2009.10.18. 11:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.18. 11:35
2004
2004.04.04. Ekkor látogattuk meg Andriskát a kórházban - műtét után. Nem sikerült...

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
126021
Feltöltve
2012.11.29. 19:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.29. 19:43

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
177087
Feltöltve
2014.08.25. 22:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
177088
Feltöltve
2014.08.25. 22:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
177089
Feltöltve
2014.08.25. 22:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
177090
Feltöltve
2014.08.25. 22:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
177091
Feltöltve
2014.08.25. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253742
Feltöltve
2016.10.01. 14:22
EXIF információk...
Microsoft / Lumia 930
ƒ240/100 • 1/507 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.01. 14:22

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253743
Feltöltve
2016.10.01. 14:22
EXIF információk...
Microsoft / Lumia 930
ƒ240/100 • 1/284 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.01. 14:22

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253744
Feltöltve
2016.10.01. 14:23
EXIF információk...
Microsoft / Lumia 930
ƒ240/100 • 1/620 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.01. 14:23

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
257705
Feltöltve
2016.11.03. 09:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/550 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.03. 09:43

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
257704
Feltöltve
2016.11.03. 09:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ400/100 • 1/550 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.03. 09:42

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
257703
Feltöltve
2016.11.03. 09:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.03. 09:42

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
257702
Feltöltve
2016.11.03. 09:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.03. 09:42

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
366845
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.07.27. 21:40
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ47/10 • 1/80 • 16mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.27. 21:40
2018. október

Archív fotók

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
7194
Feltöltve
2008.03.10. 01:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.03.10. 01:03
Archív felvétel

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
384172
Forrás
Köztársaság, 1992. június 26. (1. évfolyam, 11. szám)
Feltöltve
2019.11.19. 12:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.11.19. 12:23
Archív felvétel

"Geometrikus kép" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
384176
Forrás
Fejér Megyei Hírlap, 1986. július 16. (42. évfolyam, 166. szám)
Feltöltve
2019.11.19. 13:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.11.19. 13:33
Archív felvétel
Összesen 29 fotó

Műlap története

1 perce
1 új fotót töltöttem a "Geometrikus kép" műlaphoz!
1 órája
1 új fotót töltöttem a "Geometrikus kép" műlaphoz!
22 órája
A "Geometrikus kép" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
4 napja
A Közösség megszavazta a Geometrikus kép műlapon várakozó szerkesztést.

10.14. 05:34
A Közösség megszavazta a Geometrikus kép műlapon várakozó szerkesztést.
10.12. 10:14
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
07.27. 21:40
1 új fotót töltöttem a "Geometrikus kép" műlaphoz!
02.17. 13:36
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
01.15. 15:58
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
18.12.09. 09:30
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
18.10.28. 14:03
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
18.10.27. 09:38
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
18.10.25. 10:41
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
18.10.22. 19:35
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
18.04.21. 14:13
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
17.05.27. 17:07
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
17.05.22. 18:00
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
17.03.26. 18:28
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
16.11.03. 09:43
1 új fotót töltöttem a "Geometrikus kép" műlaphoz!
16.11.03. 09:42

16.10.01. 14:23
1 új fotót töltöttem a "Geometrikus kép" műlaphoz!
16.10.01. 14:22

15.05.01. 15:45
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
15.01.07. 10:12
Megérintettem a "Geometrikus kép" alkotást!
14.08.25. 22:54
1 új fotót töltöttem a "Geometrikus kép" műlaphoz!
14.08.25. 22:53
1 új fotót töltöttem a "Geometrikus kép" műlaphoz!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.