Gödöllő, Kapucinusok tere
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:St. Konrad

Gödöllő
Kapucinusok tere
Az alkotás a Máriabesnyői kegyhely szabadtéri oltárának része.

Felállítás1934

Aerdna
2012.07.14. 19:30
Szent Konrád kútját a máriabesnyői szerzetesek 1934-ben állíttatták, 1934. augusztus 5-én szentelték meg. A kút állításának egyik oka az volt, hogy sikerült vizet találniuk, a másik ok pedig, hogy Konrádot szentté avatták. A kút eredetileg a kegyhelyet körülölelő falba beépítve került elhelyezésre, tőle balra és jobbra további két-két kisebb ivókút került kialakításra, a négy evangélista jelképeinek domborműveivel. Ma – 2000 óta – a kút a kegyhely szabadtéri oltárának része, nagyon szép megoldással az oltár középpontjában került elhelyezésre. A hozzá tartozó négy kisebb kút az evangélisták domborműveivel ma Bory Jenő Máriabesnyői Madonnájának kútelemeiként láthatóak.

Szent Konrád és a négy ivókút domborműveinek alkotója Krasznai Lajos (született Krausz Lajos, budapesti német család gyermekeként). Ez az alkotás az utolsó, ahol még a Krausz nevet feltüntette jelzésként, de mellette már a választott, magyarosított Krasznai név is szerepel a bronz talapzat rész bal oldalán:
Fecit Krasznai Krausz L. szobrászművész 1934

Az alkotás másik jelzése a bronzöntőnek, Vignali Rafaelnek állít emléket:
Öntötte Vignali R. Bpest.

A bronz szoborcsoport Szent Konrádot egy őt tisztelő családdal ábrázolja. A szoborcsoport egy félbevágott nyolcszögletű, mészkőből készült kúton került elhelyezésre. A kút feliratai:
Középen: Szent Konrád testvér kútja 1818-1894.
Szemből nézve jobbra: Ifjú koromtól fogva növekedett velem a részvét. JOB 31.13.
Szemből nézve balra: Amit a szegényeknek adunk, mind megtérül. Sz. Konrád.

Szent Konrád lába alatt, a bronz talapzat részen a következő szöveg olvasható:
Szentté avatta XI. Pius pápa, 1934. május 20-án.

További képek: https://picasaweb.google.com/111432445536692538729/MariabesnyoSzentKonradKut#

Források: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Mariabesnyo/ ,
http://muemlekek.info/muemlek/szent-konrad-szobor-es-kut.php

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

AgnesT készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
46768
Feltöltve
2010.03.19. 12:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

AgnesT 10.03.19. 12:30

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
114210
Feltöltve
2012.07.14. 19:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.07.14. 19:00

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
114211
Feltöltve
2012.07.14. 19:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.07.14. 19:00

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
145803
Feltöltve
2013.08.22. 21:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.22. 21:14

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
145804
Feltöltve
2013.08.22. 21:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.22. 21:16

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
145805
Feltöltve
2013.08.22. 21:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.22. 21:17

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
157965
Feltöltve
2014.02.21. 21:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/40 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.02.21. 21:26

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
157966

157967
Feltöltve
2014.02.21. 21:27

Aerdna 14.02.21. 21:27

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
157968
Feltöltve
2014.02.21. 21:28

Aerdna 14.02.21. 21:28

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
157969

157970
Feltöltve
2014.02.21. 21:29

Aerdna 14.02.21. 21:29

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
157971

157972
Feltöltve
2014.02.21. 21:32

Aerdna 14.02.21. 21:32

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
157973
Feltöltve
2014.02.21. 21:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.02.21. 21:34

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
178582
Feltöltve
2014.09.05. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/220 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.09.05. 16:45

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
178581
Feltöltve
2014.09.05. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.09.05. 16:45

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
178580
Feltöltve
2014.09.05. 16:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/180 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.09.05. 16:44

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
178579
Feltöltve
2014.09.05. 16:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.09.05. 16:43

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
423688
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.11.09. 14:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/160 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.09. 14:17
2018. szeptember

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
423689
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.11.09. 14:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/80 • 21.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.09. 14:18
2018. szeptember

Archív fotók

"Szent Konrád szobra" c. alkotás fotói

1936.
Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
129318
Forrás
Képeslap
Évszám
1936
Feltöltve
2013.01.21. 14:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.21. 14:39
1936, Archív felvétel
1936.
Összesen 22 fotó

Műlap története

20.11.09. 14:18
1 új fotót töltöttem a "Szent Konrád szobra" műlaphoz
20.11.09. 14:17
1 új fotót töltöttem a "Szent Konrád szobra" műlaphoz
16.06.05. 12:11
Megérintettem a "Szent Konrád szobra" alkotást
14.09.05. 16:45
1 új fotót töltöttem a "Szent Konrád szobra" műlaphoz
14.09.05. 16:45
1 új fotót töltöttem a "Szent Konrád szobra" műlaphoz
14.09.05. 16:44
1 új fotót töltöttem a "Szent Konrád szobra" műlaphoz
14.09.05. 16:43
1 új fotót töltöttem a "Szent Konrád szobra" műlaphoz
14.02.21. 20:59
A "Szent Konrád szobra" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
13.01.21. 14:39
1 új fotót töltöttem a "Szent Konrád szobra" műlaphoz
10.03.19. 12:42
A közösség publikálta Aerdna "Szent Konrád szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.