A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai
A kapu feletti timpanon Háromkirályok imádása domborművének kompozíciójára a teljes kiegyensúlyozottság és szimmetria jellemző: a Madonna középen trónol, tőle balra térdel az egyik napkeleti király és a vállán bárányt hozó pásztor, a másik oldalon a két másik király térdel; Mária és a gyermek Jézus bal oldalán áll Szent József, jobb oldalán pedig egy legyezőt tartó szolga. Szent József és a pásztor bevett motívuma a jelenetnek, a legyezőt tartó szolga viszont szokatlannak tűnhet: angyal vagy a királyok kíséretéhez tartozó fegyveres alak szokott még megjelenni a Háromkirályok imádása ábrázolásokon. A dombormű Josef Gasser (1816–1900) osztrák szobrász alkotása, ahogy a kapu két oldalán baldachin alatt álló magyar szent király szobra.
Míg a Mária Immaculata viszonylag ritkán jelenik meg templomhomlokzaton, Szent István és Szent László álló szobra gyakran díszíti a templomhomlokzatokat a 18–19. századi Magyarországon, pl. Alsónémedi (18. század közepe), Kecskemét, piarista templom (1745–1748), Sümeg, plébániatemplom (1756–1759), Pozsony (Bratislava, Szlovákia), Szent Erzsébet-templom (18. század 2. negyede), Csáktornya (Čakovec, Horvátország), ferences templom, Székesfehérvár, püspöki székesegyház (18. század 3. negyede), Felsőbánya (Baia Sprie, Máramaros megye, Románia), plébániatemplom (1850-es évek). Az első öt esetben a két szent király kőszobra a homlokzat oldalsó falfülkéiben, párt alkotva áll; Székesfehérváron a két tornyot összekötő kőmellvéd pillérein, Szent Imre alakjával kiegészülve állnak a kőszobrok; Felsőbányán a templom homlokzata előtti lépcső két oldalán magas posztamensen állnak.
A fóti szoboralakok ikonográfiája alapján nehéz eldönteni, vajon melyik István és melyik László, az attribútumok furcsán keverednek. A több évszázados hagyomány szerint általában bal oldalon ábrázolják Istvánt és jobb oldalon Lászlót, István a kereszténységre és a királyságra utaló attribútumokat – kereszt, kard, jogar, országalma, korona, palást – tart illetve visel, László pedig a „lovagkirály” elemeit – páncél, bárd és / vagy kard – viseli. A baloldali alak rövid láncinget visel köpennyel és a kazettás övére fűzött karddal, baljában keresztet, jobbjában sisakot tart: a láncing és a sisak inkább Lászlóra, míg a kereszt Istvánra enged következtetni. A jobboldali alak a magyar koronázó palástot viseli, fején a szent korona, baljában kard. Mindezek alapján a baloldali figura feltehetően Lászlót, a jobboldali Istvánt jeleníti meg. Felmerül a kérdés, vajon milyen előképeket kapott, használhatott az osztrák szobrász, mit tudhatott a két szent király életéről, tevékenységéről. Josef Gasser előképei 1840-es években készült népszerű, historizáló, romantikus grafikák voltak, például Johann Nepomuk Geiger Magyarország és Erdélyország története rajzolatokban c. sorozata.
http://real.mtak.hu/63093/7/62_Tuskes_Orpheus_Noster_2017_3_07_15.pdf
![](/tagok/63d27dec12df0-ffba9f5240cc24b82c10e2f5d1ed99b1_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cc9886c8ba87b578fc8e461d377eab52_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/43cea99b32b946d970cd76262b7421df_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/41d91cc2b98d9709649653bed256f540_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b03499b2db383f4e854144946354489a_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5b08bdf7301307b8b583fce90dee1495_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ec43ebeb3abfdbb5d5966ff2ae492914_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1575b33fb6504067b7c3997a473e3b56_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1dd18641ee738d038c58c8bac2445721_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/84ec7070d76a32d995db34215ef0f18e_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f15961c47651900782a6db79ab88b59c_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/180 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3fc9c7482ba6ef3dad4c7a2a555cfb7c_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/420 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7612740a8f9f0c706ae3e042ee0682a8_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/900 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c4b212731221d699776e0245bbf9b9fa_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ350/100 • 1/240 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/af1da17bbffac2c7d5611e5e854ca2fd_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/75 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/333c234c41e516b06d229f0c8ff4d858_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/14a5ada99d9cba00a2f2adbc56b3c892_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/480 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2a146edabbe7f8644eba8f303fd1a948_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8579064391aeed9b10a1befa90a656f2_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/800 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/29a11b098b735d84a70ad3793ba04974_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9015b05cf6664e4ffa2c56bf57e6e84c_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/640 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/923471c87981f5488c3c309b50928119_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a9242-5cdbbbd7207b9-ad144f77feccc6cc187d8b1c_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/250 • 23.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a9242-5cdbbbd7226b0-af545a6cab51e45b5b2da1d4_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/250 • 23.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a9242-5cdbbbd723b1e-46c06059ba636f0bed2cecff_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ36/10 • 1/500 • 7.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a9242-5cdbbbd725346-c64b404bb542f1678c491dc7_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/200 • 23.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a9242-5cdbbbd726323-6346e70180fb977b7d545415_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/200 • 23.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a9242-5cdbbbd727b2a-676ce4449d6e5294abc3632f_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a9242-5cdbbbd72893e-f977f5609a7b7175b786f9ed_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 107.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a9242-5cdbbbd729bae-d9ab1e391616879da22b4b91_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 107.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a9242-5cdbbbd72b050-3e333d00640073ba9af0c69f_4.jpg)
"A fóti Szent István (Szeplőtelen Boldogasszony)-templom szobrai" c. alkotás fotói
ƒ55/10 • 1/400 • 47.6mm • ISO80