Háromkirályok hódolata

Fót, Vörösmarty Mihály utca 2.

Alternatív, helyi címek:Napkeleti bölcsek

Fót
Vörösmarty Mihály utca 2.
A templom bejárata feletti félkörívben.

Felállítás1855. december 8.

Göröntsér Vera
2017.12.26. 17:36
A fóti római katolikus templom homlokzatán gondosan kialakított ikonográfiáját, vagyis az ott elhelyezett alkotások témáját a Szeplőtelen fogantatás dogmája adja, mivel ez a templom titulusa, különböző elnevezései is ehhez kapcsolódnak.
Az oromzaton egy Mária Immaculata- (Szeplőtelen Boldogasszony)-szobor látható a két torony között. Az elhelyezés meglehetősen szokatlan ebben az időben, ritkaság-számba megy.
A kapu felett egy dombormű látható, ami a Háromkirályok látogatását dolgozza fel, Josef Gasser műve.

A Háromkirályok, azaz a Napkeleti bölcsek meglátogatták Jézust, "a zsidók új királyát" születését követően Betlehemben és hódolatuk jeléül ajándékot vittek neki. Idézve: "Az evangélium e keleti látogatók számát nem említi, a hagyomány abból eredeztette az egyébként is kitüntetett hármas számot, hogy a jövevények háromféle ajándékot, aranyat (Jézus királyságának jelképét), tömjént (az istenségnek kijáró hódolat jeleként) és mirhát (a halotti kenet tartozékát, jövendő szenvedésére utalva) nyújtottak át..." Nevük csak a kilencedik századtól ismert: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Van, ahol a bölcseket mágusként említik, a Háromkirályok név a néphagyományokban él, amik a középkori hagyományokra vezethetők vissza.
Festményeken legtöbbször az egyik bölcs fekete bőrű, mivel a hagyomány úgy tartotta, hogy ők az akkor három ismert világrész hódolatát hozták el a gyermek Jézusnak.

Anna tanulmányát követve, fontos kiemelni a kompozíció szimmetriáját. Középen Mária ül, ölében a kis Jézust tartja. Tőlük balra (ill. t.k. jobb keze felől) az egyik napkeleti király térdel, ugyanezen az oldalon egy pásztor, aki vállán bárányt hoz. Mögöttük, Mária mellett áll József, kezében liliomot tart. Mária másik oldalán két napkeleti király, szintén térdelnek, kezükben a hozott ajándékok. Az álló alak mögöttük, a szűzhöz közelebb egy legyezőt tartó szolga. Innen még: " Szent József és a pásztor bevett motívuma a jelenetnek, a legyezőt tartó szolga viszont szokatlannak tűnhet: angyal vagy a királyok kíséretéhez tartozó fegyveres alak szokott még megjelenni a Háromkirályok imádása ábrázolásokon..."
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=7024
Tüskés Anna: A fóti plébániatemplom építészeti szerkezetének, szobrászati és díszítő elemeinek kapcsolatai = Orpheus Noster 9(2017)/3. sz. 62-73. http://real.mtak.hu/63093/7/62_Tuskes_Orpheus_Noster_2017_3_07_15.pdf
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-ki-kicsoda-a-bibliaban-F8DCE/h-F8F24/haromkiralyok-F8F3C/

Kapcsolódó
Mária Immaculata

Cím alapján hasonló

"Háromkirályok hódolata" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
298032
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.12.08. 18:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.08. 18:09
2016. április

"Háromkirályok hódolata" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
298033
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.12.08. 18:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

298038
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.12.08. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Göröntsér Vera 17.12.08. 18:10
2016. április

"Háromkirályok hódolata" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
298037

298041
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.12.08. 18:14

Göröntsér Vera 17.12.08. 18:14
2016. április

"Háromkirályok hódolata" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
298036
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.12.08. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.08. 18:10
2016. április

"Háromkirályok hódolata" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
298040
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.12.08. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

298039
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.12.08. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

298035

298034
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.12.08. 18:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.08. 18:09
2016. április
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.05.02. 12:37
Megérintettem a "Háromkirályok hódolata" alkotást
17.12.26. 17:36
Göröntsér Vera publikálta "Háromkirályok hódolata" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.