Lovas tüzérek hősi emlékműve

Budapest, I. kerület, Dózsa György tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
I. kerület, Dózsa György tér
A Dózsa-emlékmű helyén állt.

Felállítás1937. október 17.

Sila
2009.12.20. 22:42
Az emlékművet 1937. október 17-én avatták fel katonai tiszteletadás mellett az I. kerületi Palota téren. (Ma Dózsa György tér.) A 19 méter hosszú emlékmű három pár, tábori ágyút vontató lovat ábrázol életnagyságban. A baloldali lovakon tüzérek ülnek. A szoborcsoport mögé épített kőfal hátoldalán lövegeket ábrázoló dombormű volt látható. Alatta a 'Hősi halált halt magyar tüzérek emlékére' felirat volt olvasható. A II. világháborúban az emlékmű súlyosan megrongálódott és közel 15 évig áll romos állapotban, míg végül 1960-ban lebontották. 1961 óta, a Kiss István által alkotott Dózsa-emlékmű áll a helyén.

Sila műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

A szobor befejezés előtt.
Feltöltő
Azonosító
198361
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 151. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.11. 11:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.11. 11:15
1937, Archív felvétel
A szobor befejezés előtt.

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

A szobor felállítás közben
Feltöltő
Azonosító
198362
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 166. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.11. 11:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.11. 11:16
1937, Archív felvétel
A szobor felállítás közben

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

A szobor a leleplezés előtti napokban
Feltöltő
Azonosító
198363
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 209. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.11. 11:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.11. 11:19
1937, Archív felvétel
A szobor a leleplezés előtti napokban

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Horthy Miklós kormányzó az emlékmű avatásán
Feltöltő
Azonosító
198364
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 212. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.11. 11:30
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.11. 11:30
1937, Archív felvétel
Horthy Miklós kormányzó az emlékmű avatásán

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Az emlékmű avatása Horthy Miklóssal.
Feltöltő
Azonosító
39628
Feltöltve
2010.01.04. 09:22
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 10.01.04. 09:22
Archív felvétel
Az emlékmű avatása Horthy Miklóssal.

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Nagy-Magyarország 24 tüzér helyőrsége nevében 24 tüzér egyszerre koszorúzza meg az emlékművet.
Feltöltő
Azonosító
198365
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 212. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.11. 11:50
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.11. 11:50
1937, Archív felvétel
Nagy-Magyarország 24 tüzér helyőrsége nevében 24 tüzér egyszerre koszorúzza meg az emlékművet.

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
58993
Feltöltve
2010.06.29. 20:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.06.29. 20:20
Archív felvétel
Képeslap.

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
150065
Feltöltve
2013.10.24. 16:50
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.10.24. 16:50
Archív felvétel
Képeslap.

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Orig: Magyar Bálint
Fotó: 55510
Feltöltő
Azonosító
165228
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.05.09. 22:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.09. 22:52
Archív felvétel
Orig: Magyar Bálint
Fotó: 55510

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
38567
Feltöltve
2009.12.18. 22:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.12.18. 22:31
Archív felvétel
Képeslap.

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

A két oldalfalon azon 29 város címere kapott helyet, ahol tüzérhelyőrségek voltak.
Feltöltő
Azonosító
39629
Feltöltve
2010.01.04. 09:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 10.01.04. 09:25

Az emlékmű hátoldali képe.
Feltöltő
Azonosító
63187
Feltöltve
2010.08.11. 15:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.11. 15:32
Archív felvétel
Az emlékmű hátoldali képe.

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Orig: Kramer István dr.
Kép: 52057
Feltöltő
Azonosító
157419
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.02.14. 16:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.02.14. 16:28
Archív felvétel
Orig: Kramer István dr.
Kép: 52057

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Az 1945-ös ostrom utáni állapot.
Feltöltő
Azonosító
39630
Évszám
1945
Feltöltve
2010.01.04. 09:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 10.01.04. 09:25
1945, Archív felvétel
Az 1945-ös ostrom utáni állapot.

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
135147
Forrás
fortepan 30885-ös kép
Feltöltve
2013.04.02. 22:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.04.02. 22:56
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Az Arcanum Digitális Tudománytár Tolnai Világlapja nyüjteményéből.
Feltöltő
Azonosító
346151
Feltöltve
2019.03.14. 20:22
Képinfó
Alkotó a képen
(Ligeti Miklós)
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/8 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.03.14. 20:22
Archív felvétel
Az Arcanum Digitális...Teljes szövegAz Arcanum Digitális Tudománytár Tolnai Világlapja nyüjteményéből.Kevesebb szöveg
Összesen 16 fotó

Műlap története

03.14. 20:22
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
15.03.11. 11:50
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
15.03.11. 11:30
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
15.03.11. 11:19
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
15.03.11. 11:16
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
15.03.11. 11:15
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
14.05.09. 22:52
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
14.02.14. 16:28
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
13.04.02. 22:56
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
10.01.04. 09:25

10.01.04. 09:22
1 új fotót töltöttem a "Lovas tüzérek hősi emlékműve" műlaphoz!
09.12.20. 22:42
Sila publikálta "Lovas tüzérek hősi emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.