Dózsa György-emlékmű

Budapest, I. kerület, Dózsa György tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
I. kerület, Dózsa György tér
A megadott téren látható.

Felállítás1961. augusztus 20.

Neszták Béla
2008.06.05. 13:11
Az 1953-ban kiírt országos pályázaton 156 pályamű vett részt. Első, második díjat nem adtak ki, a harmadik díjat megosztva kapták Kiss István és Wágner Nándor. Az Újra kiírt - szűkebb körű - pályázatot Kiss István szerezte meg, ezután kapott megbízást a szobor elkészítésére, amely végül nem az eredeti terv szerint - mellékalakok közvetlenül a főalak mellett álltak - készült el. Haraszti mészkő, hossza 2800 cm, a középen álló főalak 470 cm, a kétoldalt távolabb elhelyezett mellékalakok 350-370 cm
Göröntsér Vera
2014.10.30. 11:36
Az előzetes tervek és a megvalósult emlékmű alapvető eltéréseket mutat. A ma is látható alkotás képe Kiss István első érett szobra, minden változtatás mellett átgondolt kompozíció, megalapozott gondolkodásmóddal, amit azonban néhány részlet alapján nehéz bemutatni.
A fő alak "sajátos kontrasztot mutat" a mellékcsoportokhoz képest, azok mozgalmasságával szemben: "higgadt méltósága a harcrakészülés szenvedélyes légkörében a forradalmár megfontoltságát, tudatosságát példázza. A súlyos formák, a sommás mintázás erőt kölcsönöznek alakjának, de valamelyest ünnepélyessé, sőt merevvé is teszik, amit a művész az arc karakteres motiválása mellett a kezek elmozdításával, ... próbált ellensúlyozni..."
A mellékalakokat Kiss az eredeti pályamunka szerint Dózsával egy testmagasságra tervezte. "...utóbb, tekintettel az emlékmű elhelyezésére kijelölt tér horizontális adottságaira, abban is engedni kényszerült, hogy a mellékcsoportokat messze elvonják a főfigurától."
A tömegábrázolás ezen a művön újszerű, '45 után "itt jelenik meg elsőként törekvés a tömeg tartalmi egységének forma- és motívumismétléssel (illetve az ezekben megnyilvánuló gondolati fokozás segítségével) történő érzékeltetésére."
Másrészt a "mellékfigurák" nevesíthető alakok, "portrék", így "Lőrinc pap, hegyi pásztor, Tiborc, román praszt; balról: tót paraszt, alvezér, kovácslegény, végvári vitéz." Az itt látható, hátratekintő alak a tömeg nagyságát szimbolizálja.
Az alkotást eredetileg a Dózsa György út és a Thököly út kereszteződésénél tervezték felállítani. A végső döntés alapján azonban a lebontott Ligeti-féle tűzér-emlékmű helyére került (a mai Dózsa térre), ami jó döntésnek bizonyult. A mögötte látható vár-részletek, a bástyafalak történelmi hátteret biztosítanak.
Források:
Tasnádi Attila: Kiss István (Képzőművészeti Alap Kiadővállalata; 1982)

Normál és archív fotók

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
7050
Feltöltve
2008.06.05. 13:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.05. 13:11

7768

7769

7771

7772

72106
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2010.11.22. 11:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5800 S800
ƒ68/10 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Rocco21 10.11.22. 11:25
2010. március

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
80527
Feltöltve
2011.03.17. 20:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.17. 20:25

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
114467
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2012.07.18. 20:42
EXIF információk...
SONY / DSC-H50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.07.18. 20:42
2011. március

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
120710
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2012.10.08. 12:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H50
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.10.08. 12:18
2011. március

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
120711
Feltöltve
2012.10.08. 12:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.10.08. 12:19

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192113
Feltöltve
2015.01.07. 12:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.07. 12:20

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192103
Feltöltve
2015.01.07. 12:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.07. 12:19

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192104
Feltöltve
2015.01.07. 12:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO320

192105
Feltöltve
2015.01.07. 12:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

192106
Feltöltve
2015.01.07. 12:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO800

192107
Feltöltve
2015.01.07. 12:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800

192108
Feltöltve
2015.01.07. 12:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

192109
Feltöltve
2015.01.07. 12:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.07. 12:19

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192110
Feltöltve
2015.01.07. 12:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.07. 12:20

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192111
Feltöltve
2015.01.07. 12:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

192112
Feltöltve
2015.01.07. 12:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

192114
Feltöltve
2015.01.07. 12:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

192115
Feltöltve
2015.01.07. 12:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.07. 12:20

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192116
Feltöltve
2015.01.07. 12:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.07. 12:21

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
146057
Feltöltve
2013.08.25. 22:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ80/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.25. 22:13

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
132169
Feltöltve
2013.03.03. 16:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.03.03. 16:20

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
146058
Feltöltve
2013.08.25. 22:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ63/10 • 1/640 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.25. 22:13

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
146063
Feltöltve
2013.08.25. 22:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ140/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.25. 22:17

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
92054
Feltöltve
2011.08.14. 21:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 11.08.14. 21:55

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
72105
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2010.11.22. 11:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5800 S800
ƒ63/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Rocco21 10.11.22. 11:25
2010. március

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
91977
Feltöltve
2011.08.13. 16:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 11.08.13. 16:25

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
72107
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2010.11.22. 11:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5800 S800
ƒ63/10 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Rocco21 10.11.22. 11:26
2010. március

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
92055
Feltöltve
2011.08.14. 21:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 11.08.14. 21:56

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
224634
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2015.11.14. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2015. március

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
224635
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2015.11.14. 19:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2015. március

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
224636
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2015.11.14. 19:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2015. március

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
224637
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2015.11.14. 19:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2015. március

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
224639
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2015.11.14. 19:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2015. március

Archív fotók

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
7047
Feltöltve
2008.06.05. 13:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.05. 13:11
Archív felvétel

7048

7049

Képeslap 70-es évek
Feltöltő
Azonosító
90788
Feltöltve
2011.08.02. 11:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.08.02. 11:28
Archív felvétel
Képeslap 70-es évek

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

A szoborcsoport egyik alakja, még a felállítás előtt. Forrás: fortepan. hu (kép 19163)
Feltöltő
Azonosító
96661
Feltöltve
2011.10.12. 11:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.10.12. 11:31
Archív felvétel
A szoborcsoport egyik alakja, még a felállítás előtt. Forrás: fortepan. hu (kép 19163)

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
172993
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1985. július
Évszám
1985
Feltöltve
2014.07.21. 12:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.21. 12:23
1985, Archív felvétel

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Orig: Sugár Ferenc
Kép - 101753
Feltöltő
Azonosító
242740
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 15:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 15:33
Archív felvétel
Orig: Sugár Ferenc
Kép - 101753

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Budapest VIII. Százados úti Művésztelep, Kiss István szobrászművész kertje. A szobrok a Budapest I. Dózsa György téren felállított Dózsa György emlékmű mellékalakjai.
Feltöltő
Azonosító
250154
Forrás
http://fortepan.hu/?view=owner&lang=hu&name=Kotnyek+Antal&img=96377
Feltöltve
2016.08.18. 10:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 16.08.18. 10:31
Archív felvétel
Budapest VIII. Százados úti Művésztelep, Kiss István szobrászművész kertje. A szobrok a Budapest...Teljes szövegBudapest VIII. Százados úti Művésztelep, Kiss István szobrászművész kertje. A szobrok a Budapest I. Dózsa György téren felállított Dózsa György emlékmű mellékalakjai.Kevesebb szöveg

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Hunyadi József fotója 1961 (fortepan)
Feltöltő
Azonosító
255213
Évszám
1961
Feltöltve
2016.10.15. 13:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kelemen Zoltán 16.10.15. 13:03
1961, Archív felvétel
Hunyadi József fotója 1961 (fortepan)

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Hunyadi József fotója 1961 (fortepan)
Feltöltő
Azonosító
255212
Évszám
1961
Feltöltve
2016.10.15. 13:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kelemen Zoltán 16.10.15. 13:02

255211

255210
Évszám
1961
Feltöltve
2016.10.15. 13:01

Kelemen Zoltán 16.10.15. 13:01
1961, Archív felvétel
Hunyadi József fotója 1961 (fortepan)

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Hunyadi József fotója 1961 (fortepan)
Feltöltő
Azonosító
255209
Évszám
1961
Feltöltve
2016.10.15. 13:00
Képinfó
Alkotó a képen
(Kiss István)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kelemen Zoltán 16.10.15. 13:00
1961, Archív felvétel
Hunyadi József fotója 1961 (fortepan)

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
255467
Forrás
Fortepan 107352 sz. kép
Feltöltve
2016.10.17. 14:57
Képinfó
Alkotó a képen
(Kiss István)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.10.17. 14:57
Archív felvétel

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
255468
Forrás
Fortepan 107349 sz. kép
Feltöltve
2016.10.17. 15:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.10.17. 15:09
Archív felvétel

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
255469
Forrás
Fortepan 107350 sz. kép
Feltöltve
2016.10.17. 15:12
Képinfó
Alkotó a képen
(Kiss István)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.10.17. 15:12
Archív felvétel

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
255470
Forrás
Fortepan 107351 sz. kép
Feltöltve
2016.10.17. 15:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.10.17. 15:15
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

A képeslapon Dózsa György születésének 500. évfordulójára kiadott bélyeg /1972/, elsőnapi bélyegzéssel.
Feltöltő
Azonosító
66522
Évszám
1972
Feltöltve
2010.09.20. 18:36
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.09.20. 18:36
1972, Archív felvétel
A képeslapon Dózsa György...Teljes szövegA képeslapon Dózsa György születésének 500. évfordulójára kiadott bélyeg /1972/, elsőnapi bélyegzéssel.Kevesebb szöveg

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

1983-as kártyanaptár.
Feltöltő
Azonosító
69528
Évszám
1983
Feltöltve
2010.10.22. 19:25
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.10.22. 19:25
1983, Archív felvétel
1983-as kártyanaptár.
Összesen 57 fotó

Műlap története

05.28. 14:15
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Dózsa György-emlékmű" feltöltésünket!
01.15. 15:44
Megérintettem a "Dózsa György-emlékmű" alkotást!
18.07.03. 20:36
A "Dózsa György-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.04.20. 10:36
Megérintettem a "Dózsa György-emlékmű" alkotást!
17.06.14. 09:15
Megérintettem a "Dózsa György-emlékmű" alkotást!
16.10.17. 15:15
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
16.10.17. 15:12
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
16.10.17. 15:09
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
16.10.17. 14:57
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
16.10.15. 13:03
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
16.10.15. 13:02

16.10.15. 13:01
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
16.10.15. 13:00
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
16.08.18. 10:31
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
16.06.10. 15:33
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
16.02.21. 16:32
Megérintettem a "Dózsa György-emlékmű" alkotást!
15.11.14. 19:23
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
15.11.14. 19:23
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
15.11.14. 19:22

15.11.14. 19:21
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
15.06.26. 10:30
Megérintettem a "Dózsa György-emlékmű" alkotást!
14.11.01. 18:53
A "Dózsa György-emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak.
14.07.21. 12:23
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
13.08.25. 22:17
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
13.08.25. 22:13

13.03.03. 16:20
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
12.10.08. 12:19
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.