Budapest, XI. kerület, Bölcső utca 2.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Dancing Girls

Budapest
XI. kerület, Bölcső utca 2.
A volt Budai Skála (ma ALLE) közelében álló lakótelep parkjában áll az alkotás.

Felállítás1963
Készítés1956

Ády
2009.11.13. 15:43
Az 1950-es 1960-as években épült nagy lakónegyed kis terén található az alkotás. A kedves táncoló lányok bronz alakját Kovács Ferenc szobrászművész készítette. Az állapotuk jó, kivéve, hogy időről időre sajnos összefirkálják a szobrot.

"... A lakótelep másik kellemes élményének Ígérkezik Kovács Ferenc kétfigurás kompozíciója — az eszpresszó-cukrászda kerthelyiségében. A fiatal művész ugyancsak szinte teljesen függetlenítette magát a mű alkotási időpontjában (1956—57) zajló, kavargó, modernkedő, vagy klasszicizáló hangulatoktól. A táncoló, pörgő kislányok szobrászi megfogalmazásával az akarva modernkedőknél sokkal életszerűbb, maibb — és ugyanakkor maradandóbb — érvényű művet hozott létre. A téma kedvességét egyszerűen, a lényegest a lényegtelentől általában jól elválasztó formaképzéssel és kompozíciós érzékkel tudta az életöröm áradó kifejezőjévé nemesíteni. Bár az arcok formai fogalmazása nem következetes, így kifejezésük kissé bántó :
csökkenti a tartalmi élmény hatóerejét. A kompozíció ritmusát azonban szellemesen építette fel a karok, lábak és törzsek tömegeinek függőlegesből és vízszintesből finoman, de következetesen kibillenő játékára...." [1]
Források:
[1] Művészet folyóirat 1961. február (2. évfolyam, 2. szám)
Ády
2014.12.09. 14:41
Ahol a szobor áll felújították a parkocskát (új utcabútorok stb.) És sajnos lebontották a kedves lányokat!! Csak a talapzat áll! Remélem csak felújítani vitték!
Mirror
2015.03.02. 17:17
"Az Ön által hiányolt szobor (Kovács Ferenc 1956-os alkotása: Táncoló lányok címmel) jelenleg a fővárosi szobrokat kezelő BTM Budapest Galéria által megbízott restaurátor műhelyében van, és hamarosan megtisztítva, felújítva kerül vissza a helyére, a XI. kerületi Baranyai utca - Bölcső utca kereszteződéséhez.
Addig is szíves türelmét kérjük szépen." - írta nekem Szebeni Dóra XI. kerületi főtanácsos, kulturális ügyintéző :)

Blogbejegyzések a műlapról
A közösség érdeme, hogy díjat kapott a Köztérkép
Mirror blogja @ 2015.02.07. 20:02
Az ország egyetlen interaktív online szobortérképéről Pál Tamás alapító-üzemeltetővel beszélgettünk. A Köztérkép létrehozásáért és üzemeltetéséért Pál Tamásnak ítélték a "Simplicissimus Hőse 2014" díjat. Az kaphatja meg ezt a kitüntetést, aki nem hivatásszerűen, de szívvel-lél...

Köztérképes póló? Igazolvány? Végre!
Pál Tamás blogja @ 2014.02.28. 16:45
Eljött a nap, amit sok-sok éve várok, és talán ti is :) Végre pólót rendelhetünk a Köztérképen keresztül. Néhány hét előkészítés előzte meg azt, hogy most pár kattintással te is, és bármilyen látogató pólót rendelhet a lapon. Minden egyes megvásárolt pólóval a Köztérkép működését, neveze...

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
35271
Feltöltve
2009.11.13. 15:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.13. 15:07

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
35272
Feltöltve
2009.11.13. 15:08

Ády 09.11.13. 15:08

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
35273

35274

35275

35270
Feltöltve
2009.11.13. 15:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.13. 15:07

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
35276
Feltöltve
2009.11.13. 15:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.13. 15:09

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
35277

35278

74120
Feltöltve
2010.12.19. 19:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A60
ƒ28/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vajda Zsófi 10.12.19. 19:52

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
206213
Feltöltve
2015.05.19. 12:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.19. 12:33

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
206214
Feltöltve
2015.05.19. 12:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.19. 12:34

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
206215

206216

206217

206218

Ezek a húgom fotói a megtisztított kislányokról, ha gondolod tett ki ezeket is :)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201574
Feltöltve
2015.04.08. 11:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mirror 15.04.08. 11:45
Ezek a húgom fotói a megtisztított kislányokról, ha gondolod tett ki ezeket is :)

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537345
Feltöltve
2023.09.03. 22:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/100 • 10mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 23.09.03. 22:51

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537344
Feltöltve
2023.09.03. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX90V
ƒ50/10 • 1/80 • 12.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 23.09.03. 22:50

Archív fotók

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
37268
Feltöltve
2009.12.03. 14:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.12.03. 14:03
Archív felvétel

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
37270
Feltöltve
2009.12.03. 14:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.12.03. 14:05
Archív felvétel

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226736
Forrás
facebook/Újbuda Anno Retro XI
Feltöltve
2015.12.10. 14:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.12.10. 14:17
Archív felvétel

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Fotó: Bojtár Ottó
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
361248
Forrás
Élet és Tudomány, 1968. november 29. (23. évfolyam, 48. szám)
Feltöltve
2019.06.20. 16:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.06.20. 16:25
Archív felvétel
Fotó: Bojtár Ottó

Adalék vagy máshol

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Gyönyörű kislányok szuperjó pólóban
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
158428
Feltöltve
2014.02.28. 16:31
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A3300 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 14.02.28. 16:31
Gyönyörű kislányok szuperjó pólóban

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
158429
Feltöltve
2014.02.28. 16:32
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 14.02.28. 16:32
Összesen 25 fotó

Műlap története

23.09.03. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
23.09.03. 22:50
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
20.05.26. 15:32
Megérintettem a "Táncoló kislányok" alkotást
19.08.14. 20:08
Megérintettem a "Táncoló kislányok" alkotást
19.06.20. 16:25
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
18.01.01. 17:01
Megérintettem a "Táncoló kislányok" alkotást
15.04.08. 11:45
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
15.03.17. 10:15
A "Táncoló kislányok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.09. 14:43
A "Táncoló kislányok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.02.28. 16:32
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
14.02.28. 16:31
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
10.12.19. 19:52
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
09.12.03. 14:05
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
09.12.03. 14:03
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
09.11.13. 15:43
Ády publikálta "Táncoló kislányok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.