Budapest, XI. kerület, Rétköz u. 49.

Angol cím:Bacchus - Roman God of Wine

Budapest
XI. kerület, Rétköz u. 49.
A lakótelep melletti kilencvenes évek második felében épült társasházak...Teljes szövegA lakótelep melletti kilencvenes évek második felében épült társasházak között, egy lépcsőfeljárónál.Kevesebb szöveg

Felállítás1999

Berci
2009.10.16. 17:13
Dionüszosz a görögöknél, Bacchus a rómaiaknál a bor istene. A szobor a Gazdagréti lakótelep helyén és környékén virágzó egykori szőlőkultúra emlékére készült.

"Dionysus a termékenység, később pedig a bor görög istene.
E szobor helyén az építkezések előtt szőlőskertek voltak, a szőlőből készült bor pedig az embereknek örömforrást jelent.
Dionysus athéni szentélye a dráma szülőhelye. A szobor térbeli elrendezése az athéni színházéhoz hasonlít, félköríves alakú, ahol – a szobor – a legelőkelőbb helyen, Dionysus főpapjának a helyén ül, a kezében egy boroskupát tartva.
A szobor előtt lévő kerek térség – akár az orchestra – a görög theatronra emlékeztet.
A kompozíció az örömet, a vidámságot sugallja, a tavasz ünnepélyes köszöntését, a föld termékenységének dicséretét.
Érdemes lenne – stílusosan – szőlőtőkéket telepíteni a szobor mögötti részre!"
Forrás: Egy lakótelep születése http://www.c3.hu/~eklektik/gazdagret/ret.html
Angol leírás, sztori
Berci
2009.10.16. 17:13
The sculpture commemorates the old vineyards of residential area Gazdagrét.

Blogbejegyzések a műlapról
Felismered ezt a 8 kővé vált olümposzi istent?
Mirror blogja @ 2015.05.14. 15:59
A nyolc budapesti antik istenszobor közül hány nevét találjátok el? Ókori istenekkel is találkozhattok Budapesten, de vajon felismeritek az Olümposz lakóit kővé vagy bronzzá vált alakjukban? A nyolc istenszobor közül hány nevét találjátok el? 1. Istennő a habokból a...

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Bacchus" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
32187
Feltöltve
2009.10.16. 16:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.10.16. 16:22

"Bacchus" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
32188
Feltöltve
2009.10.16. 16:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.10.16. 16:23

"Bacchus" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
32189
Feltöltve
2009.10.16. 16:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.10.16. 16:42

"Bacchus" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
32190
Feltöltve
2009.10.16. 16:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.10.16. 16:43

32191

223347
Feltöltve
2015.10.30. 16:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.30. 16:25

"Bacchus" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
223348
Feltöltve
2015.10.30. 16:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.30. 16:26

"Bacchus" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
223349
Feltöltve
2015.10.30. 16:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.30. 16:26

"Bacchus" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
223350
Feltöltve
2015.10.30. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.30. 16:27

"Bacchus" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
223351
Feltöltve
2015.10.30. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.30. 16:27

"Bacchus" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
330830
Feltöltve
2018.11.08. 14:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.08. 14:52

330832

330833
Feltöltve
2018.11.08. 14:53

Ády 18.11.08. 14:53

330834

330835
Feltöltve
2018.11.08. 14:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.08. 14:54
Összesen 15 fotó

Műlap története

05.04. 14:40
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Bacchus" feltöltésünket!
18.11.08. 14:54
1 új fotót töltöttem a "Bacchus" műlaphoz!
18.11.08. 14:53

18.11.08. 14:52

15.10.30. 16:27

15.10.30. 16:26

15.10.30. 16:25
1 új fotót töltöttem a "Bacchus" műlaphoz!
09.10.16. 17:13
Berci publikálta "Bacchus" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.