Budapest, II. kerület, Tövis utca 1/a.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Saint Joseph

Budapest
II. kerület, Tövis utca 1/a.
A templomba lépve, a jobb oldali falon (a szentély felé).

Felállítás1955

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2025.12.07. 12:11
A Kapisztrán Szent János-templom az, amihez különböző időszakokban visszatérünk, régi ismerős. Már több műlap készült az ott elhelyezett alkotásokról templombelsőben is.
A templomtörténet zanzásítva: a templomépítés gondolata 1948-ban merült fel, az építkezés pedig már szeptemberben megindult, a következő évben felszentelték. A templombelső díszítésére azonban csak a 1950-es évektől kerülhetett sor. A templombelső díszítésének alapvető részét a „Római Iskola” művészei készítették.[1] Akkoriban készült az a hat, fából készült alkotás, ami különböző szenteket ábrázol, a falakra erősített konzolokon helyezték el őket.
Szent József, Jézus nevelőapja volt.
Mint ismert, Mária jegyese volt, de még házasságkötésük előtt "áldott állapotban találta". Álmában kapott felszólítást, hogy vegye feleségül Máriát és vállalja a születendő gyermeket.
A köztudatban mégis Jézus atyjának ismerték el, amit mutat Jézus gyakori megnevezése: „József fia Názáretből”. Az evangéliumok azonban nem túl sok alkalommal emlékeznek meg róla. Ezeket azonban összefoglalja a forrás cikk. Szerepe fontos volt: "az ószövetségi jövendölések beteljesítőjévé vált".
József itt látható ábrázolásán nem láthataó Jézus, aki általában legtöbbször jelen van. A kezében tartott, melléhez szorított tárgy viszont utal foglalkozására, ácsmester volt.
1870-ben az egyház védőszentjévé választották. A jegyesek és az iparosok védőszentjét tisztelhetjük benne.
Források:
[1] Templomtörténet, alkotók: https://www.kapisztrantemplom.hu/templomunk-epitesenek-tortenete/
[2] Szent Józsefről: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-jozsef

Kapcsolódó
Szent X. Pius
Kapcsolódó
Szent Zita
Kapcsolódó
A Jó Pásztor

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
597073
Feltöltve
2025.12.06. 21:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.12.06. 21:24

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
597067

597076

597150
Feltöltve
2025.12.07. 11:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.12.07. 11:53

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
597068
Feltöltve
2025.12.06. 21:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.12.06. 21:24

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
597069
Feltöltve
2025.12.06. 21:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.12.06. 21:24

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
597070

597071

597074

597066

597072

Adalék vagy máshol

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
597075
Feltöltve
2025.12.06. 21:24
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.12.06. 21:24
Összesen 12 fotó

Műlap története

3 órája
Göröntsér Vera publikálta "Szent József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.