Gross Zsigmondné bérpalotájának díszítő szobrai

Budapest, V. kerület, Sütő utca 2.
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Sütő utca 2.
Az épület sütő utcai homlokzatán.

Felállítás1913

Fellner Sándor (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2025.12.23. 21:01
A történet (mármint a műlap története) úgy kezdődött, hogy utam úgy másfél évvel ezelőtt a belvárosban a Deák tér és környékére vitt. Elmentem a Sütő utca felé is és az az érdekes látvány fogadott, hogy az épületnek ez az oldala minden korábbi emlékemnek megfelelő állagban állt, míg a Fehér Hajó utca felé kanyarodó részt éppen tatarozták. Egyenesen megihletett a látvány, fotóztam. Gondoltam, így helyből egy ilyen volt, olyan lett állapotot örökítek meg a majdan elkészülő műlapon.
Fotózás közben pedig azon gondolkoztam, vajon miért nem ihletett meg az épület már korábban, hiszen rengeteget jártam már arra és pl. a Sütő utcai hölgyek korábban is kecsesek, finomak voltak libbenő ruhájukban. Talán a sok ember? Zsivaj-lárma, keskeny utca?
Mikor betöltöttem a képeket a gépre, rögtön kutatni kezdtem, az információk jó része rendelkezésre állt.
Mostanában viszont gyakran előfordul, hogy így, mindenek begyűjtése után, a "zsákmány" birtokában, elégedetten hátradőlök és valahogy elvesztem a lendületemet. Így történt most is, de azért lassanként csak hozzáláttam. Éppen csak vissza kellett menni az aktuális állapotért, a korábbi, kicsit piszkos hölgyeket néhány eldugott, korábbi kép idézi meg.
Újraindítottam a kutakodást és megállapítottam – bár elég sokat és sokan foglalkoznak az épület történetével –, a források itt-ott ellentmondanak, vagy esetleg (?) felületesek.
Ami biztos, a bérházat 1911-13 között építették [5] Gross Zsigmondné megrendelésére, Fellner Sándor tervei alapján [1][2][4][5]. Próbáltam tovább keresni és reménykedtem, hogy a szobrok alkotójának is nyomára bukkanok, de sajnos ez sikertelen volt. Annyit találtam, hogy az építési engedélyt Fellner már 1910-ben megkapta, vagyis akkor indult a munka. [3][5]
Tovább nézelődve kiderült, hogy ez az épület egyike azoknak, amik impozáns kupolával készültek el, de ezek a történelem során megsemmisültek. A kupola az 1930-as években még meg volt (fotó igazolja). Első körben a világháborúnak tudták be a veszteséget, amikor a homlokzat durván sérült, de később állítólag olyan fotó került elő, ami azt sugallja, a "... tetődísz pusztulását minden bizonnyal a környék ideológiai jellegű „épület lecsendesítéséeinek” eshetett áldozatául". [4] Egy, szakmailag kompetensebb összefoglaló, konkrétan a felújítás háttéranyagára alapozó cikk) szerint mégis a világháború ideje a valószínű (és nem beszél megkerült képről). [5]
Szeretem többé-kevésbé megismerni a "családi hátteret". Sajnos, ebbe úgy tűnik, enyhén belebuktam. Ezért nem vállalom a felelősséget, itt a források közelítenek meglehetős ellentmondóan, ez viszont részben hiányzó adatokból ered.
Gross Zsigmondnak pl. nem sikerült megtalálni semmiféle foglalkozását, vagy azonosító adatát. Ami biztos, eredetileg a család nem volt szegény, de 1911-ben több kastélyt eladni kényszerültek. Ezzel viszont már csak neje, az akkor már özvegy [4] Gross Zsigmondné és egyik fiúk (három közül az egyik: Ando, ügyvédr) foglalkozott [6], így a pesti bérház építésében sem játszhat szerepet a családfő.
Források:
[1] Az épület adatai: https://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=05&cim=suto-u-2&cimtxt=%20CIM
[2] Alapadatok: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Gross_Zsigmondn%C3%A9_b%C3%A9rpalota_(Fellner_S%C3%A1ndor,_1911),_S%C3%BCt%C5%91_utca_2,_Belv%C3%A1ros_2017_Budapest.jpg
[3] Építési engedély: 1910 (Épitő Ipar, 1910. július 3.) p. 277.
[4] A kupola története: https://vasarnap.hu/2024/12/07/budapest-elveszett-tetodiszei-gross-berhaz/
[5] Épület: https://www.octogon.hu/epiteszet/egy-neobarokk-berpalota-homlokzatfelujitasa/
[6] Család, múlt: http://puspokladanyanno.hu/2017/06/a-gatalyi-kastely-titkai-nyomaban/

Cím alapján hasonló

"Gross Zsigmondné bérpalotájának díszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellner Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596771
Feltöltve
2025.12.02. 12:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.12.02. 12:12

596772

596773

596776

596774

596775

596777

596778

596784

596779

596785

596780

596770

596953
Fotózva
2024. március
Feltöltve
2025.12.04. 17:32

Göröntsér Vera 25.12.04. 17:32

596954

596955

596956

Összesen 17 fotó

Műlap története

7 perce
Göröntsér Vera publikálta "Gross Zsigmondné bérpalotájának díszítő szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.