A Népszínház utcai 21. lakóháza domborművei
A két épületet összeköti, a tervezők személye, ez az épület is a "Révészés Kollár műépítészek" szakértelmét dícséri.
Az is igaz, az archív képre futtában ránézve, a doborművek elhelyezése, pontosabban azok felépítése sugallja, lehet ugyanaz a kéz. De most, fotózás után el is olvastam :)
Mint kiderült, más az alkotó, de nekem kedves. Krisztián Sándort valahogy a szívembe zártam, így örülök, hogy sikerült újabb (épületszobászati) alkotását beazonosítani.
Előzmény, egykor, régen fotóztam egy már feltöltött alkotását, a Naphegy utcában. Mutatom, kapcsolom. Akkor égett be a stílus és bizony, ennek alapján felmerült bennem, a Stern-féle ház domborműveit is ő készíthette. Egész konkrétan gondoltam erre a lehetőségre és magamban feltételeztem a "szerzőséget", amíg el nem olvastam a korabeli lap írását.
De az igazság mégis kiderült, nekem pedig nagy öröm volt, hogy egyáltalán van alkotó, feljegyezték... és még nyílvános dícséretet is kapott.
Ez igaz a Népszínház utcai ház díszeire is: "A szobrászmunkákat Krisztián Sándor (VIT., Gyarmat ucca 12) készítette. Ezek a munkák épp oly kiválóak a maguk nemében s munkájánál a művészi érzék párosult a precízen átgondolt szép kivitellel, mint Krisztián Sándornak más építkezéseknél végzett munkái."
De itt viszont valóban Krisztián Sándor munkája látható és több megformált alakra is jellemző az a homlokba-szemébe hulló tincs, ami a korábban látott alkotás figuráján megkapott és én eddig úgy kezeltem, mint valami névjegyet.
Akárhogy is van, nekem dupla öröm.
Itt is férfiak és nők láthatók rendezett sorokban. Van ismétlődés, de valamennnyien békésen kucorognak a rendelkezésükre álló kis helyen, mindegyik egy-egy ablak alatt... vagyis két szint ablakai között.

"A Népszínház utcai 21. lakóháza domborművei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!