Petőfi Zenei Díj szobra
A Hárfázó nő című kedvencet (Vígh Tamás) kerestem fel, nagy megtiszteltetésként engedélyt kaptam az MTVA-tól a fotózásra. Menet közben futottunk össze ezzel az alkotással, így megpróbáltam kilobbizni és nem ütköztem ellenállásba. A fotók kapcsán volt némi egyeztetés, de itt az ügy elakadt. Most úgy gondolom, továbbléphetek.
Az először 2016-ban átadott zenei díjat célzottan a "magyar könnyűzenei élet kiemelkedő szereplőinek" alapították. Ebből az alkalomból készült el maga a díj – szobor formájában, Verebélyi Diána alkotása. [1] Ez azonban valamiért nem a végleges díj lett, hiszen az első változat egy, a kezében mikrofont tartó Petőfi Sándort ábrázolt. És találtam képet (érdekes a "mű")! https://www.origo.hu/kultura/2016/06/petofi-zenei-dij-volt-fesztival-gala-kozvetites
A következő évben a díjátadóra készülve minden esetre nem kis elismerésnek tűnhet, hogy a szobrot a Grammy-díj magyar megfelelőjeként említik. [2]
Számomra sötét folt... máshogy mondva hivatalos információm nincs, miért szakadt meg ennek a szobornak a pályafutása. Tény, hogy 2018-ban elkészült egy új szobor [3], ami a következő évi ünnepélyes átadó ünnepségen debütált, azaz a nyertesek már "Verebélyi Diána újonnan tervezett szobrocskáit" vehették át. [4]
Ez a szobor talán inkább képviseli Petőfit magát, autentikusabbnak tűnik így, mikrofon nélkül. Mozdulata, kéztartása, amit láthatunk, az ismert képhez igazodik, csak itt kezét felfelé lendíti az ünnepelt könnyűzenei műfajhoz igazodva.
Eddig a díj története, aminek egy-egy példányát a kitüntetettek kezükbe vehettek.
Sajnos mindebből nem derül ki, mikor készült el a díj kinagyított változata, ami az aulában, az egész ügyet reprezentálva áll és amit most mutatok.
[2] A második évad: https://primate.hu/2017/05/16/bejelentettek-a-ii-petofi-zenei-dij-jeloltjeit/
[3] Az új szobor: https://webgaleria.hu/vedia/albumok/szobraim/ptofi-zene-dij/3863
[4] Díjátadás a negyedik évben: https://kultura.hu/zene-negyedszer-adjak-at/

"Petőfi Zenei Díj szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!