Jézus szíve, Mária szíve
A templom – a már meglévő telken nagyobbrészt a hívek adakozásából épült. Ezt bizonyítja, hogy a kétoldalt, ábrázolás nélkül elhelyezett üvegablakokat is felirat díszíti a nagyobb adományokat nyújtó családok neveivel (az első adalék kép mutatja). A templom terveit Kismarty Lechner Loránd készítette úgy, hogy nem fogadott el díjat munkájáért. Az építkezés 1927 és 1931 között folyt, akkor meg is áldották, de a befejezés csak 1936-ban történt, amikor a torony is elkészült. 3 év múlva plébánia rangot kapott. [1][3]
A ma is látható freskók is később kerültek a falakra, de ahogy Sós Károly blogjában írta, a Palka József által készített üvegablakok 1931 tájékára datálhatók.
A szentély közepét a trónján ülő Krisztus Király képe uralja, alkotója Takács István. Ez és a további falfestmények az egész templom képét meghatározzák. Úgyanígy a jellegzetes kazettás kiképzésű mennyezet, ami a Jézus Szíve litánia képes és szöveges megjelenítését mutatja (Bozó Gyula). [2][3]
A Krisztus Király freskója két oldalán lévő két üvegfestményt már ismerjük, ld. a kapcsolt lapokat.
A szentélyt megelőzően, a hajó két oldalán egy-egy oltárt helyeztek el. Ezek előtt balra egy Mária szíve ábrázolás, a másik oldalon, vele szemben egy Jézus szíve ábrázolás látható, ugyancsak Palka József alkotásai. [2][3]
Jézus Szíve: "Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe." [4]
Mária Szeplőtelen Szíve: "a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe". [5]
[2] Ablakok, adatok: https://templomablakanno.blog.hu/2015/10/14/sashalmi_krisztus_kiraly_plebania
[3] Kifüggesztett ismertető, ld. adalék kép.
[4] Jézus szíve (ábrázolása): https://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve.html
[5] Mária Szeplőtelen Szíve: https://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20Szepl%C5%91telen%20Sz%C3%ADve.html
Normál és archív fotók

"Jézus szíve, Mária szíve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol