Nagykárolyi Károlyi címer
A szobrok felett azonban egy míves címer ékeskedik, párja a Reviczky utcai bejárat felettinek.
Kicsit elégedetlenkedek, mert a palota lényegében Csekonics Margit, az ara hozománya volt, a címerek viszont a Károlyi-dinasztia nagyságát és méltóságát hírdetik.
A címer leírását nem kellett sokáig keresni, mivel D. I. kikutatta már, én is idézem.
„Báró Károlyi Sándor (1669-1743) a Rákóczi-szabadságharchoz csatlakozott, s ő kötötte meg 1711-ben az adott körülmények között legméltányosabb, kompromisszumos szatmári békét. Érdemei elismeréseként III. Károly uralkodó 1712. április 5-én a magyar grófi méltóságot és a Nagykárolyról vett előnevet adományozta számára. A család ősi nemzetségi, egyben bárói címerképe kék mezőben, zöld halmon egyik lábán álló karvaly (karol-madár, latinul nisus), felemelt másik lábával vörös szívet tartva, némely régi pecsétrajzokon azt csőrével marcangolva. Pajzstartóként aranykoronás, farkát szájában tartó szárnyas sárkány (kígyó) tekeredik a címerpajzs körül, négy lábával tartva azt. A címer mesteralakja és címerképe a grófi rangra emeltetéskor bővült. A címerpajzs negyedelt; egyszer vágott és hasított kerektalpú (más elnevezéssel dobor) nagypajzs, alul betolt, enyhén ívelt oldalú és osztatlan ékkel. A címerpajzs mértani középpontjába a nemzetség ősi címerképével kör alakú boglárpajzsot helyeztek. A pajzsfő első, jobb oldali kék színű mezejében hátulsó lábaira ágaskodó szarvas, a bal oldali ezüstszínű pajzsmezőben kiterjesztett szárnyú, egyfejű fekete sasmadár látható. A pajzstalp harmadik, jobb oldali világos kék színű mezejében hátulsó lábain ágaskodó, kétfarkú aranyoroszlán, első lábaival ezüst-vörös színű, lófarkas zászlót tart. A pajzstalp bal oldali, negyedik kék színű mezejébe aranykoronás, jobbára ezüsttel és vörössel vágott kétszárnyú, lebegő angyalfej került. A pajzstalp közepén elhelyezkedő ék ezüstszínű mezejében háromágú aranykoronán aranykoronás, ezüst-vörös színű kiterjesztett szárnyú, halfarkú lebegő szirén található. Az 1712. április 5-én kelt grófi diplomában lefestett címerkép alapján a címerpajzs tizenegy gyöngyös grófi aranykoronáján három nyitott aranykoronás zárt rostélysisak nyugszik. (Megemlítendő, hogy a tizenegy gyöngy alkalmazása - az utóbb elterjedt gyakorlathoz képest - pontatlan, ugyanis a heraldikában a grófokat kilencgyöngyös arany rangkorona illette meg. Az ábrázolás módja a Károlyiaknál inkább az uralkodói kegy megnyilvánulása, sem mint címeralkotói tévedés.) Jobb oldalt balra fordult, hátulsó lábain ágaskodó, kétfarkú, aranyoroszlán, első lábaival aranymarkolatú, kivont kardot villogtatva. A középső sisak aranykoronájából növekedő páncélos alakja, gesztenyeszínű strucctollas sisakú vitéz, jobb kezével aranymarkolatú, kivont kardot, baljában üstökénél fogva levágott vérző török főt tart. A bal oldali címersisak aranykoronáján jobbra fordult, kiterjesztett szárnyú, ezüstszínű griffmadár, jobb lábával aranymarkolatú, meztelen kardot, a másikkal három szál vörös rózsát tart. A címertakaró foszlányok jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös színűek. Pajzstartóként kétoldalt hátulsó lábaikon ágaskodó, kettősfarkú, természetes színű oroszlánok, tátott torokkal fel- és a címerpajzstól kifelé fordulva. Első lábaik egyikével (a jobb oldali baljával, a bal oldali jobbjával) egy-egy ezüst-vörös színű, lófarkas zászlót emelnek a szélső sisak foszlányai elé." (Fejér m. lev.)”.

"Nagykárolyi Károlyi címer" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ISO20