Az idő halad, a restanciák meg a háttérben gyűlnek.
Egy dolog, hogy évek múltak el azóta, amióta először jártam ebben a csodás szecessziós házban, de az is, hogy milyen lassan jutottam vissza. A "kőasszonyok" műlapjának elkészítését újabb bő egy év követte, most folytatom.
Élmény volt a látogatás, élmény volt az is, hogy mennyire más volt korábban csoportban és később, önállóan. Néhány lakó is átvonult a terepen, és büszkén mutattak kevésbé publikus részleteket. Elképzelhetetlen, milyen lehet egy ilyen épületben lakni!
Az épület ma lakóház, mint ahogy eredetileg is annak épült 1912-13-ban. A Spitzer-ház elnevezés az építtető nevére emlékeztet, aki a legfelső szinten lakott.
Az épület tervezésének feladatát Klinger József nyerte el, ezzel szemben a csodás faragványok alkotója nem ismert.
Olvasom: "Ha átlépünk a küszöbön, akkor magasztos kőasszonyok, puttók és domborművek köszöntenek minket, de találunk márványpadokat és színes üvegdíszeket is. Kicsit olyasmi hangulata van ennek a lépcsőháznak, mintha egy mauzóleumban járnánk, erre a fekete márvány is ráerősít...:" ^[2]
Érdekes, hogy a kapcsolt műlap "kőasszonyai" kapcsán is már "valamilyen keleties feeling"-ről írtam. A domborműveken is ezt látom – legalábbis, ami az öltözéket illeti.
A másik, ami elgondolkoztat és több, a szecesszió műfajában fogant alkotás kapcsán már felmerült bennem, a fizikai munka jelenléte az épületdíszeken. Úgy látszik ez a téma fontosabb volt abban a korban, mint ahogy gondolnánk... legalábbis, ahogy az én fejemben él. De akkor már jut eszembe a piramisok minden képzeletet felülmúló építményei... ott keleten.
Másrészt a másik oldalon mintha épp a szellem, a tudomány kapott volna helyet, vagy esetleg a kereskedelemre utal a két megformált figura, mintha egyezkednének.

---