Balatonfűzfő, Irinyi János utca 11.

Angol cím:Gymnast

Balatonfűzfő
Irinyi János utca 11.
Az Irinyi János Általános iskolával szemben lévő parkos részen, az úthoz közel.

Készítés2023


Göröntsér Vera
2024.07.11. 20:26
Hiányérzetem van! Tavaly ilyenkor a fűzfői vasszobrász, P. Kovács Péter, szép sorozattal (vagy annak első darabjaival) ajándékozta meg barátait, a helybélieket (és az odazarándokolókat). A parti sétány mentén találták meg helyüket. Pontosabban a többség, mert sajnos, volt közöttük, amelyiknek lába kélt, nagy szomorúságot okozva alkotójának és a követőknek.
Most viszont a sorozat befagyott, ami igazán meglepő az aktuális, hőgutára okot adó kánikula mellett.
De ha belátó vagyok, okot is találok. Egymást érik a kiállítások, alkotótáborok, Fűzfő vasszobrásza pedig nem maradhat le ezekről, kb. naponta tudósít Fb-oldalán.

Így most maradok a köztéri szoborpark gyűjteményénél, ami a fűzfői iskolával szemben kínálja a kortárs művészetnek ezt a sajátos vonalát.

Ez az alkotás az, aminek első ránézésre láttam. Fél lábon egyensúlyoz, másik lába feltekeredik, karjával folytatódva kört alkot. Egyszerűségében kifejező alkotás. Ő egy tornász, az elkészítését kísérő gondolatok bepillantást engednek alkotója téli mindennapjaiba. Olvashatók a készítés idején megjelent posztban.

"Mostanában előfordul, hogy tornázunk, jógázunk itthon. A hideg idő nekem nem alkalmas a sétán kívül egyéb mozgásra. Tulajdonképpen rá kellett jönnöm, hogy amit én csinálok az inkább valami mozgásművészeti kabaré, mert olyan merevek az izmaim. Lazítok, lazítok de ez a gyakorlat szerintem az a kategória amit meg sem kell próbálnom.
Bár ha vasból megy, talán van még remény!"
Források:
Háttér az alkotótól: https://www.facebook.com/photo/?fbid=634938975303529&set=pb.100063622964124.-2207520000



Kapcsolódó
Lány lírával
Kapcsolódó
Mutatványos
Kapcsolódó
Újjászületés
Kapcsolódó
Macska
Kapcsolódó
Harsonások
Kapcsolódó
Kocka-hal
Kapcsolódó
Harmónia
Kapcsolódó
Angyal kerékkel
Kapcsolódó
Artista
Kapcsolódó
Nyilas
Kapcsolódó
Szeretet
Tagi gyűjteményben
Szoborpark, Balatonfűzfő

Cím alapján hasonló

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565512
Feltöltve
2024.07.03. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:02

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565503
Feltöltve
2024.07.03. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:00

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565505
Feltöltve
2024.07.03. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:00

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565502
Feltöltve
2024.07.03. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:00

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565506
Feltöltve
2024.07.03. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/500 • 5.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:00

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565507
Feltöltve
2024.07.03. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 5.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:00

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565508
Feltöltve
2024.07.03. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:02

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565509
Feltöltve
2024.07.03. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:02

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565510
Feltöltve
2024.07.03. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:02

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565511
Feltöltve
2024.07.03. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:02

"Tornász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565504
Feltöltve
2024.07.03. 17:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.03. 17:00
Összesen 11 fotó

Műlap története

24.07.11. 20:26
Göröntsér Vera publikálta "Tornász" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.