Balatonfűzfő, Irinyi János utca 11.

Angol cím:Rebirth

Balatonfűzfő
Irinyi János utca 11.
Az Irinyi János Általános iskolával szemben lévő parkos részen, bal oldalon, a hátsó részen.

Felállítás2021. augusztus
Készítés2019. augusztus

Göröntsér Vera
2024.07.02. 17:12
A hajdan volt FB-profil bejegyzései között több is foglalkozik ezzel az alkotással.
Tudni lehet róla, hogy Egerben született, a Pinceszinház szervezésében lebonyolított Egri Művésztelepen, 2019-ben. Két év múlva került át Fűzfőre és foglalta el helyét a művész által létrehozott köztéri szoborkiállítás tagjai között.

Kicsit megilletődött visszaemlékezés: "Ez a munkám még két éve készült Egerben. Évekig augusztusban egy hétig alkottunk ott együtt művészek. Sokszor gondolok a Pinceszinházra, akiknek a szervezést és a vendégszeretetet köszönhettük. Azóta sok minden változott. Ilyentájt ott ütöttem a vasat. Most csak gondolatban. Gondolatban együtt az egri barátokkal...
Ez az opusz mostantól a szülővárosomban látható, de ahányszor ránézek, eszembe jutnak az egri emlékek. Köszönöm!"

Nem ok nélküliek az itt született hozzászólások sem:
"Nagyon jó, ez már megint egy gondolat ébresztő, mindenki azt látja amilyen ő maga (az adott élet-pillanatában)."
"Tetszik és nagyon szép helyen van!! illik a környezetbe!"
==> "Igen itt nagyon sok a zöld, és talán a rozsdás vas egy jó párosítás a természettel ebben a formában. Legalábbis nekem." [1][2]
Azóta ez az alkotás talapzatát elvesztette (vagy talán nem illett a többi, saját lábán álló alkotás közé). Másrészt igencsak nehezen tudtam fotózni a szikrázó fények és a fa sűrű árnyéka, az erős kontraszt miatt.
Források:
[1] Egerben: https://www.facebook.com/photo/?fbid=945075935846047&set=a.384509537013142
[2] A szoborparkban: https://www.facebook.com/photo/?fbid=1523374838016151&set=a.384509537013142

Kapcsolódó
Lány lírával
Kapcsolódó
Mutatványos
Kapcsolódó
Tornász
Kapcsolódó
Macska

Cím alapján hasonló

"Újjászületés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565408
Feltöltve
2024.07.02. 16:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.02. 16:18

"Újjászületés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565409
Feltöltve
2024.07.02. 16:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.02. 16:18

"Újjászületés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565416
Feltöltve
2024.07.02. 16:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 5.2mm • ISO160

565410
Feltöltve
2024.07.02. 16:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 5.2mm • ISO80

565411

565412
Feltöltve
2024.07.02. 16:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 5.2mm • ISO80

565413

565414
Feltöltve
2024.07.02. 16:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.07.02. 16:18

"Újjászületés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfűzfő
Feltöltő
Azonosító
565417

565415

Összesen 10 fotó

Műlap története

19 napja
Göröntsér Vera publikálta "Újjászületés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.