Korányi Sándor
Az épület felújítása folyt, a zsúfolt folyosón betegek, világítás lényegében nem volt. Visszafelé mégsem tudtam megállni, fotók készültek. Első benyomásom az volt, hogy a 2012-ben, nagy munkával bejárt "Nagyjaink bronzban" sorozat darabjait, esetleg egyik-másik másolatát találtam. Van is egybeesés.
Korányi Sándor domborművét is "felismertem". Alaposan megnézve viszont csak a tudóst, akinek portréjához valószínűleg azonos volt a kiinduló fotó.
A két ábrázolás több helyen eltér. Az első, ami szemet szúrt, a név felirata alatt a születési-halálozási adatok eltérő pozíciója. Jó, hogy észrevettem. Most már abban is biztos vagyok, nem lehet ugyanaz az alkotó, az anyagkezelés technikája más.
A pályázott alkotásnál éles kontúrokat, határozott vonalakat látok, itt a felület kezelése kicsit mintha elmosódottabb lenne. Azt juttatja az eszembe, amikor eredetileg festőnek ismert művész készít bronz alkotást. Úgy figyeltem meg, hajlamosak ilyen esetben is ecsetvonásokhoz hasonló kidolgozást adni a felületnek.
Szignót nem találtam. A net-en hiába kerestem, erre a domborműre vonatkozóan nem találtam adatot.
A "SOTE Nagyjaink..."-sorozat műlapjai óta eltelt közel 12 év alatt a tudós akkor idézett szavai semmit nem vesztettek aktualitásukból: '...A gyógyszeripar túltengése özönével dobja termékeit a piacra. Azok közt sok a becses, de még több az olyan, a mely új és drága formában régi hatóanyagokat tartalmaz, vagy hatóanyagokat nem is tartalmaz. A belorvostan tan- és kézikönyvei nem jelennek meg oly gyors egymásutánban, hogy szerzőik kritikája lépést tarthasson a gyógyszer-productióval és bennük a gyógyszeres therapia megbeszélésére alig jut annyi hely, amennyiben mindaz elférne, amire a gyakorló orvosnak szüksége van... '
Korányi Sándorról továbbiak: https://tudosnaptar.kfki.hu/localhost/webdok.php?namenev=koranyis&nev5=Kor%E1nyi+S%E1ndor,+b%E1r%F3
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48876-65bc053038b22-cc95ace5d383aa2b73a97b33_4.jpg)
"Korányi Sándor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • 5mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48876-65bc05303b548-7183c5bcee1608686a5fca00_4.jpg)
"Korányi Sándor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48876-65bc053046213-5e739bd8654254749629078d_4.jpg)
"Korányi Sándor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/15 • 7.1mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48876-65bc05303d8f5-f7ca64568c9037e27a55409f_4.jpg)
"Korányi Sándor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • 4.7mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48876-65bc05304355d-5a565b6342033d43a5e1d153_4.jpg)
"Korányi Sándor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/13 • 7.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48876-65bc053040887-e4f7061fa6183dba27889d46_4.jpg)
"Korányi Sándor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/13 • 4.7mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48876-65bc053036f48-0245baae3df2d9ced640346d_4.jpg)
"Korányi Sándor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 4.7mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!