Diószegi–Fazekas emlékmű

Debrecen, Déri tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Az első hazai Fűvészkönyv alkotóinak emlékműve

Debrecen
Déri tér
Az egykori Füvészkertben állt.

Elbontás1930
Avatás1907. november 3.

Medgyessy Ferenc (restaurátor, közreműködő)

Hőgye Lajos Tibor
2023.08.17. 06:52
A Diószegi-Fazekas emlékmű az egykoron itt elterülő Református Kollégium füvészkertjének a szobra volt. Az emlékmű 1907-ben készült a hazai első füvészkönyv alkotóinak Diószegi Sámuel (1761-1813) és Fazekas Mihály (1766-1828) emlékére a Csokonai kör kezdeményezésére.
Az emlékmű felavatására az első Füvészkönyv megjelenésének 100. évfordulóján került sor. Az alkotója Somogyi Sándor (1881-1960) szobrászművész, aki egy pályázaton nyerte el a szobor elkészítésének a megbízását. A jelenlegi helyére a Református Általános Iskola mellé 1927 után került, miután a felszámolt Füvészkert helyére a Déri Múzeum épülete épült. A mészkőből készült műalkotást 1933 nyarán Medgyessy Ferenc felújította.[1] Az emlékmű felirata: „Diószegi Sámuelnek és Fazekas Mihálynak a magyar füvésztudomány megteremtőinek.”
Források:
[1] az emlékműről: https://debrecen.varosom.hu/latnivalok/szobrok/Dioszegi-Fazekas-emlekmu.html
További linkek
A szobrászról: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/somogyi-sandor-6240/
A botanikus költőről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fazekas_Mih%C3%A1ly
A botanikus lelkészről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Di%C3%B3szegi_S%C3%A1muel_(botanikus)
A füvészkertről: https://unideb.hu/botanikus-kert




Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

A mű az egykori Füvészkertben.
Alkotó
Somogyi SándorMedgyessy Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
528410
Forrás
Debrecen Anno... Kiállításvezető füzet.
Évszám
1910
Feltöltve
2023.06.12. 15:56
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.12. 15:56
1910, Archív felvétel
A mű az egykori Füvészkertben.

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

A mű az egykori Füvészkertben. (Kép részlete.)
Alkotó
Somogyi SándorMedgyessy Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
528411
Forrás
Debrecen Anno... Kiállításvezető füzet.
Évszám
1910
Feltöltve
2023.06.12. 15:59
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.12. 15:59
1910, Archív felvétel
A mű az egykori Füvészkertben. (Kép részlete.)

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

A mű az egykori Füvészkertben. (Kép részlete.)
Alkotó
Somogyi SándorMedgyessy Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
528412
Forrás
Debrecen Anno... Kiállításvezető füzet.
Évszám
1910
Feltöltve
2023.06.12. 15:59
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.12. 15:59
1910, Archív felvétel
A mű az egykori Füvészkertben. (Kép részlete.)

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Még a botanikus kertben áll itt a szobor.
Alkotó
Somogyi SándorMedgyessy Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185772
Forrás
Hajdú-bihari Napló
Feltöltve
2014.11.03. 22:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.03. 22:35
Archív felvétel
Még a botanikus kertben áll itt a szobor.

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

A szobor eredeti elhelyezésben, 1927-ben, még az egykori botanikus kert területén.
Alkotó
Somogyi SándorMedgyessy Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185771
Forrás
Hajdú-bihari Napló
Évszám
1927
Feltöltve
2014.11.03. 22:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.03. 22:34
1927, Archív felvétel
A szobor eredeti elhelyezésben, 1927-ben, még az egykori botanikus kert területén.

Adalék vagy máshol

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

A kiállítás vezető füzet.
Alkotó
Somogyi SándorMedgyessy Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
528413
Feltöltve
2023.06.12. 15:59
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.12. 15:59
Archív felvétel
A kiállítás vezető füzet.
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.08.17. 06:52
Hőgye Lajos Tibor publikálta "Diószegi–Fazekas emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.