Diószegi–Fazekas emlékmű

Debrecen, Perényi utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Debrecen
Perényi utca
A szobor a Perényi utcán van egy parkolóban elhelyezve, a Református Általános Iskola falánál.

Avatás1933
Avatás1907. november 3.

TundeK62
2008.11.19. 13:26
Fazekas Mihály hiteles arcképét nem ismerjük. Egy festmény, Carl von Dinzer olajfestménye az elfogadott ideálképe. Ezt tudva határozta el a szobrász, hogy nem Diószegi, és Fazekas alakját jeleníti meg, hanem egy allegorikus csoportot.

Az emlékmű állítását a Csokonai Kör határozta el 1906-ban. Pályázatot hirdettek a Párizsban tanuló debreceni ösztöndíjas szobrásznövendékeknek (Dávid Endre, Somogyi Sándor és Medgyessy Ferenc).
Medgyessy csak egy rajzot küldött be, Dávid Endre nem bírt a feladattal, így Somogyi Sándor lett a győztes. Ő a Debreceni Első Takarékpénztár ösztöndíjasa volt. A Kossuth és Piac utcák kereszteződésében álló épület szobrait és domborműveit is ő készítette el pár évvel később.

A homokkőből készült szobrot 1907. november 3-án avatták.
A Református Kollégium egykor ott elterülő fűvészkertjének dísze volt az első hazai Fűvészkönyv íróinak tiszteletére készült emlékmű. 1920-ban helyezték át a mai helyére, a Déri Múzeum építése miatt. A Fűvészkönyv megjelenésének 100.évfordulóján leplezték le a szoborcsoportot. Az avatáson jelen volt Hermann Ottó is.

Jelképes férfialakot, a Természetet ábrázolja, aki szeretettel karolja át a virágokkal ismerkedő, és játszó kisgyerekeket. Az idős férfialakban a kortársak Jókai Mór, és Brassay Sámuel arcát vélték felfedezni. A háromalakos szobor szecessziós stílusban készült el.

1933 nyarán a szobrot Medgyessy Ferenc újította fel. Mára ismét nagyon rossz állapotú az alkotás; alig felismerhetőek az alakok. Rossz helyen is van, egy parkolóban. Régen ez az épület volt a Pártbizottság; ma Munkaügyi Bíróság, amihez a parkoló tartozik.

Gyakorlatilag a mű a teljes megsemmisülés határán van!
Az emlékmű ismételt áthelyezése már 1927-ben felvetődött. A javaslat az volt, hogy a botanikus kert pálmaházába vigyék, hogy belső térben legyen állandóan, és ne érjék káros környezeti hatások. Azóta bizony eltelt jó pár évtized, és még mindig ezen a helyen van.
A leírást Sz. Kürti Katalin, az 1970-es években, a Hajdú-Bihari Naplóban megjelent Fazekas Mihály emlékszobrai című cikke segítségével írtam.

2010. november 19. : Új képek kerültek a műlaphoz, mielőtt téliesítik az alkotást, és hónapokra el fog tűnni a szemünk elől.

2019-ben az alkotást felújították.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Fazekas_Mih%C3%A1ly
http://hu.wikipedia.org/wiki/Di%C3%B3szegi_S%C3%A1muel

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
11499
Feltöltve
2008.11.19. 13:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.11.19. 13:13

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

A parkoló csak hétvégén üres.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
71938
Feltöltve
2010.11.19. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.19. 22:49
A parkoló csak hétvégén üres.

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
71939
Feltöltve
2010.11.19. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.19. 22:50

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
71940
Feltöltve
2010.11.19. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.19. 22:50

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
71941
Feltöltve
2010.11.19. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.19. 22:51

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
71942
Feltöltve
2010.11.19. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.19. 22:51

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Felirat a szobor hátoldalán
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
71943
Feltöltve
2010.11.19. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.19. 22:51
Felirat a szobor hátoldalán

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
71944
Feltöltve
2010.11.19. 22:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.19. 22:52

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
71945
Feltöltve
2010.11.19. 22:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.19. 22:52

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
184411
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.10.20. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.20. 20:21
2012. december

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
184412
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.10.20. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.20. 20:21
2012. december

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
184413
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.10.20. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.20. 20:22
2012. december

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
184414
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2014.10.20. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.20. 20:22
2012. december

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
370951
Feltöltve
2019.08.27. 20:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/110 • 4.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.27. 20:40

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
465789
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2021.11.02. 15:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/140 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 15:16
2012. április

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
526452
Feltöltve
2023.05.24. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/125 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.24. 16:23

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
526453
Feltöltve
2023.05.24. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.24. 16:23

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
526454
Feltöltve
2023.05.24. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

526455
Feltöltve
2023.05.24. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Hőgye Lajos Tibor 23.05.24. 16:24

526456

526457
Feltöltve
2023.05.24. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.24. 16:24

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
526458
Feltöltve
2023.05.24. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.24. 16:24

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
526459
Feltöltve
2023.05.24. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.24. 16:24

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
526460

526461
Feltöltve
2023.05.24. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/250 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.24. 16:24

Archív fotók

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
109918
Feltöltve
2012.04.29. 18:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.29. 18:47
Archív felvétel
Képeslap.

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

1971 január
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
195139
Forrás
Helytörténeti Fotótár, Debrecen
Évszám
1971
Feltöltve
2015.02.10. 23:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.10. 23:38
1971, Archív felvétel

195140

260443
Forrás
DMJV PH Mikrofilmtár
Feltöltve
2016.11.30. 13:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 16.11.30. 13:13
Archív felvétel

"Diószegi–Fazekas emlékmű" c. alkotás fotói

A képes hír, magáért beszél.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
148037
Forrás
Hajdú-bihari Napló, 1961, július 5.
Évszám
1961
Feltöltve
2013.09.24. 02:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.24. 02:08
1961, Archív felvétel
A képes hír, magáért beszél.
Összesen 30 fotó

Műlap története

23.05.29. 18:51
A "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.05.24. 16:24
3 új fotót töltöttem a "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlaphoz
23.05.24. 16:24
4 új fotót töltöttem a "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlaphoz
23.05.24. 16:23
3 új fotót töltöttem a "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlaphoz
21.11.02. 15:16
1 új fotót töltöttem a "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlaphoz
19.08.27. 20:40
1 új fotót töltöttem a "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlaphoz
17.04.30. 11:28
Megérintettem a "Diószegi–Fazekas emlékmű" alkotást
16.11.30. 13:13
1 új fotót töltöttem a "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlaphoz
15.06.15. 00:56
A "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.20. 23:24
A "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.04.29. 18:47
1 új fotót töltöttem a "Diószegi–Fazekas emlékmű" műlaphoz
08.11.19. 13:26
TundeK62 publikálta "Diószegi–Fazekas emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.