Pécs
48-as tér
2010-ben átalakították - igen szerencsétlenül - a teret. Egy sorba,...Teljes szöveg2010-ben átalakították - igen szerencsétlenül - a teret. Egy sorba, egymáshoz túl közel került 3 szobor, a Petőfi, az 56-os emlékmű és az Országzászló.Kevesebb szöveg

Felállítás2010. március 10.
Avatás1949. november 29.

Előzmény
Petőfi Sándor
uzmaria
2008.01.28. 00:00
Magas vörös homokkő talapzaton áll a teljes alakos bronz szobor.
Borsos Miklós „………Gimnáziumi tanulmányait félbeszakítva apja műhelyében lett aranyműves. 1940-ig vésnöki munkából élt. 1925-ben kiállítja rajzait, 1927-től rézkarcokat is készített. Festőnek készült. 1928–1929-ben bejárja Olaszországot és Dél-Franciaországot, közben rövid ideig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár tanítványa volt….
Korai művei között vannak drámai hangvételű, az expresszionizmussal rokon alkotások (Siratóasszonyok, 1939), de művészetét inkább a lírai hang vagy a finom melankólia jellemzi (Merengő). Fő művei az európai szobrászati hagyománynak az Arp, Brâncuşi nevével jelzett irányához tartoznak. Ezt egyesíti azzal a "pannon szellemmel", amelynek forrása a dunántúli táj (az egykori római Pannonia provincia), és annak kulturális tradíciója. Különleges márványokból készült, nagyon érzékletesen megmunkált szobrain a mítosz és a történelem olvad egységbe a végletesen leegyszerűsített természeti formákkal……”
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/borsos-miklos-36
Ády
2016.10.11. 12:36
"Leleplezték a Petőfi szobrot

Pécs felszabadulásának évfordulóján leplezték le a most elkészült Petőfi szobrot. A 48-as téren felállított szobor körül hatalmas tömeg gyűlt össze kedden, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a legnagyobb magyar költő szobrának leleplezését."
Források:
[1] Dunántúli Napló, 1949. november 30. szerda (6. évfolyam, 278. szám)

Blogbejegyzések a műlapról
10 híres Petőfi-szobor Magyarországon
Mirror blogja @ 2015.03.13. 09:27
Országszerte számos városban állítottak szobrot a híres költő-forradalmár emlékére. A 20. század közepe táján megerősödött Petőfi-kultusz miatt sok városban állítottak szobrot a költőről. Petőfi Sándor élete nem is feltétlenül kapcsolódik szorosan ezekhez a településekhez. Az ...

Exit készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
75651
Feltöltve
2011.01.16. 19:02
EXIF információk...
FUJIFILM / A850
ƒ490/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 11.01.16. 19:02

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
75652
Feltöltve
2011.01.16. 19:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 11.01.16. 19:03

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
75653

75654
Feltöltve
2011.01.16. 19:03
EXIF információk...
FUJIFILM / A850
ƒ490/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 11.01.16. 19:03

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

2010-ben átalakították - igen szerencsétlenül - a teret. Egy sorba, egymáshoz túl közel került 3 szobor, a Petőfi, az 56-os emlékmű és az Országzászló.
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
75655
Évszám
2010
Feltöltve
2011.01.16. 19:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 11.01.16. 19:04
2010
2010-ben átalakították - igen szerencsétlenül - a teret. Egy sorba, egymáshoz túl közel került 3...Teljes szöveg2010-ben átalakították - igen szerencsétlenül - a teret. Egy sorba, egymáshoz túl közel került 3 szobor, a Petőfi, az 56-os emlékmű és az Országzászló.Kevesebb szöveg

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221199
Feltöltve
2015.10.12. 09:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.12. 09:43

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221200

221202
Feltöltve
2015.10.12. 09:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.12. 09:45

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221203
Feltöltve
2015.10.12. 09:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.12. 09:46

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221204
Feltöltve
2015.10.12. 09:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.12. 09:46

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
420112
Feltöltve
2020.10.14. 09:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/1000 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 09:57
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.04.07. 17:13
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.12.18. 17:56
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.14. 09:57
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
20.04.11. 17:13
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.12. 07:45
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.09.26. 15:42
Megérintettem a "Petőfi Sándor" alkotást
16.10.18. 17:16
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.12. 09:46
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
15.10.12. 09:46
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
15.10.12. 09:45
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
15.10.12. 09:43
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
15.10.12. 09:43
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
09.10.30. 16:00
A "Petőfi Sándor" műlap gondozása átadásra kerültuzmaria tagunknak
08.01.28.
uzmaria publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.