Palics (Палић), Бискупа Лајче Будановића 2
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Palics (Палић)
Бискупа Лајче Будановића 2
A templom nyitott kertkapuja mellett áll, a bokorban.

Felállítás1881

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Benkő Gabriella Emese
2023.02.17. 10:22
A palicsi Szent Orbán pápa templom előkertjében a nyitott kerítés mellett áll a névadó szent szobra.

Szent I. Orbán (2. század – 230. május 23.) a 17. pápa, 222-től uralkodott. A szőlő, a szőlőművelők, kádárok, kocsmárosok védőszentjeként tisztelik. Az Orbán-napi hideg a szőlőnek árt a leginkább. A néphagyomány szerint ha Orbán megvédte a termést a fagytól, akkor borral vendégelték meg a szobrát a gazdák, ha viszont fagykáruk lett, akkor megvesszőzték. [1]

A kis méretű, körülbelül egy méteres fehér márvány szobor egykor egy keresztet díszített, mely a vasútállomás előtt állt. Mivel a keresztet lebontották a templom kertjében helyezték el, a szobrot a kerítés mellé rakták a földre. A jellegzetes papi öltözetben, pápai tiarával (hármas korona) a fején bal kezében egy kis könyvet tart. Derekán egy kis méretű hordó alatta egy szőlőfürt látható. Jobb kezét szívén tartja. Talapzat híján a kereszt egy töredékén mezítláb áll a földön, egy bokor takarásában, ezért csak télen fotózható.
A szép kis szobor több helyen sérült, és szennyezett, mohás. Érdemes lenne restaurálás után méltó helyen magasabb talapzatra helyezni.

"A vasútállomás mögött álló Szent Orbán-keresztet lebontották, és helyébe újat állítottak fel. A keresztet áthozták a plébánia udvarába. Az említett kereszt helyén a múltban ájtatosságokat végeztek Szent Orbán, a szőlőskertek és gyümölcsösök védőszentje tiszteletére. Az utca nevét, ahol ez a kereszt állt, nemrégen Orbánfalva névre változtatták." [2]
Források:
[1] Szent Orbán: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Orb%C3%A1n_p%C3%A1pa az idézet részelet
[2] Templomról: http://www.palicplebania.org.rs/templom.php?lg=hu
További linkek
Templom: https://palic.rs/hu/sta-videti/sakralni-objekat/szuz-maria-a-vilag-kiralynoje-kapolna-es-a-szent-orban-papa-templom/
A szobor említése: http://lexikon.katolikus.hu/O/Orb%C3%A1n,%20I..html



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516694
Feltöltve
2023.02.16. 23:39
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/100 • 6mm • ISO57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 23:39

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516685
Feltöltve
2023.02.16. 22:42
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO60

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 22:42

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516686
Feltöltve
2023.02.16. 22:42
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/100 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 22:42

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516696
Feltöltve
2023.02.16. 23:41
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/256 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 23:41

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516690
Feltöltve
2023.02.16. 22:51
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO117

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 22:51

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516689
Feltöltve
2023.02.16. 22:51
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/128 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 22:51

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516687
Feltöltve
2023.02.16. 22:42
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/162 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 22:42

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516692
Feltöltve
2023.02.16. 22:51
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO74

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 22:51

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516691
Feltöltve
2023.02.16. 22:51
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO95

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 22:51

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516688
Feltöltve
2023.02.16. 22:42
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/50 • 6mm • ISO53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 22:42

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516693
Feltöltve
2023.02.16. 22:51
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/100 • 1.7mm • ISO146

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 22:51

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
516695
Feltöltve
2023.02.16. 23:39
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/100 • 1.7mm • ISO164

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.02.16. 23:39

Archív fotók

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

Az eredeti a kereszt lábánál elhelyezett szobor.
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
589176
Forrás
https://leromboltemlekmuvek.hu/map/19.670693/46.098551?fbclid=IwY2xjawL8LapleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBOMHN2S3pXenN1WEJkZ204AR6KtW-y9mWVuYjLN2I5uuFVHB-2Vo8OaNGsjNJCnEnaxJfL1xnbGjmeaSbtyg_aem_sq3HNK5qbHXpzD9Jjv4Zzw
Fotózva
2015. október
Évszám
1881
Feltöltve
2025.08.03. 14:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 25.08.03. 14:03
2015. október
Az eredeti a kereszt lábánál elhelyezett szobor.

Adalék vagy máshol

"Szent Orbán szobra" c. alkotás fotói

A talapzat egy része a templom udvarán.
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
589478
Fotózva
2022. december
Feltöltve
2025.08.08. 19:03
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/155 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 25.08.08. 19:03
2022. december
A talapzat egy része a...Teljes szövegA talapzat egy része a templom udvarán.Kevesebb szöveg
Összesen 14 fotó

Műlap története

1 perce
1 új fotót töltöttem a "Szent Orbán szobra" műlaphoz
6 napja
1 új fotót töltöttem a "Szent Orbán szobra" műlaphoz
23.02.17. 10:22
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Szent Orbán szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.