Mariazell, Benedictusplatz 1.

Alternatív, helyi címek:Henrik morvai őrgróf
Angol cím:Henrik

Mariazell
Benedictusplatz 1.
A bazilika előtt jobboldalon áll.

Felállítás1757

Kiss Katalin
2023.02.17. 10:18
Mariazell az egyik legnevezetesebb közép-európai Mária-kegyhely. A három tornyú kegytemplom kincstárában őrzött 48 cm-es hársfából faragott Madonna-szobor évente 1 millió zarándokot vonz az alig 2000 lakosú Mariazellbe.
Innen indul a Mária Út K-Ny-i tengelye, 1400 km hosszan az erdélyi Csíksomlyóig vezet, É-Magyarországot is érinti.

Mindszenty József bíboros sírhelye a bazilikában volt 1975-1991-ig, amikor a holttestét végakarata szerint átszállították Esztergomba.
Mariazell és Esztergom testvérvárosok.

A bazilika 90 méter magas tornyú bejárata mellett balra Nagy Lajos királyunk, jobbra Henrik morvai őrgróf 250 évnél idősebb ólom szobra áll. Mindkettőjük kapcsolata a kegytemplom építéséhez legendás.
A templom főkapuja felett olvasható az alapítási évszáma: 1200

1157-ben a mai Mariazell vidék lakosainak lelki gondozását a karintiai Magnus szerzetesre bízták, aki a hosszú útra magával vitte a hársfából faragott Madonna-szobrát is. Útközben magas szikla állta útját. Segítségért a Szűzanyához fohászkodott és a kőszikla kettévált, így tudta folytatni az útját a mai Mariazell környékére, ahol egy kis cellát készített magának és a kis szobrának: "Cella Mariae"-t.
Innen származik a mai város neve.

Legendák és csodák sorozata fűződik a templom elkészüléséhez is.
I. Lajos túlerővel szembeni török győzelme, Henrik Morva őrgrófjának súlyos betegségből való felgyógyulását is az időközben épülő templomban őrzött Madonna-szobor csodatevésének tulajdonítják és a napjainkig milliók zarándoklását is a hívő emberek csodavárásának tudhatjuk be.

Az 1157-es dátumot 600 év múlva két életnagyságú ólomszobor elkészülésével ünnepelte a Katolikus Egyház.

A főbejárattól jobbra áll Henrik szobra, szemben Nagy Lajos királyunk szobrával.
Henrik kezében is a kegykép, amelyen Mária a kis Jézussal látható.

A bazilika kincstárában a díszes kegykép megtekinthető.

Mindkét szobrot a tiroli származású Balthasar Ferdinand Moll szobrász készítette ólomból.
Források:
A bazilika alapítása: https://www.basilika-mariazell.at/site/hu/info
A kegytemplomhoz fűződő legendák: https://www.hetedhetorszag.hu/ausztria/mariazelli-kegytemplom
Henrik legenda: https://www.magnusklause.com/mariazell-legendaja
A szobrászról: https://en-m-wikipedia-org.translate.goog/wiki/Balthasar_Ferdinand_Moll?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc
Mária Út: https://mariaut.hu/

Kiss Katalin műlapja

Kapcsolódó
Nagy Lajos

Cím alapján hasonló

"Henrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mariazell
Feltöltő
Azonosító
516657
Feltöltve
2023.02.16. 14:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.02.16. 14:11

"Henrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mariazell
Feltöltő
Azonosító
516665
Feltöltve
2023.02.16. 14:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.02.16. 14:14

"Henrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mariazell
Feltöltő
Azonosító
516655
Feltöltve
2023.02.16. 14:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.02.16. 14:10

"Henrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mariazell
Feltöltő
Azonosító
516663
Feltöltve
2023.02.16. 14:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.02.16. 14:13

"Henrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mariazell
Feltöltő
Azonosító
516664

516656

516658
Feltöltve
2023.02.16. 14:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.02.16. 14:11

"Henrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mariazell
Feltöltő
Azonosító
516661
Feltöltve
2023.02.16. 14:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.02.16. 14:12

"Henrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mariazell
Feltöltő
Azonosító
516659

516660

516666
Feltöltve
2023.02.16. 14:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.02.16. 14:14

"Henrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mariazell
Feltöltő
Azonosító
516662
Feltöltve
2023.02.16. 14:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 23.02.16. 14:13
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.02.17. 10:18
A közösség publikálta Kiss Katalin "Henrik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.