Tiszaújváros, Bethlen Gábor út
További képek a Fotólistában

Tiszaújváros
Bethlen Gábor út
A Hotel Phőnix parkjában, az épület mögött.

Felállítás1980. július

TundeK62
2009.05.10. 20:08
Ez az egyetlen alkotás volt sétám során, amire azt tudtam mondani (láthatjátok a képeket is), hogy elhanyagolt.
A szálloda mögött, igen mostoha körülmények között áll a mészkőből készült térplasztika.
Már a helyszínen sem értettem, mik azok ott a szobor körül. Csak azért ismertem fel, hogy az egy műalkotás, mert a könyvtárban végiglapoztam a könyvet előzőleg.
Mivel nem volt még akkor a kezemben, az emlékezetemre kellett hagyatkoznom.
Majdnem elmentem mellette, mert azt hittem, ugyanolyan szemét, mint ami körülötte látható...

A Szoborpályázatok 1950-2000 c. könyv (szerkesztette: Nagy Ildikó, 2006) az alábbiakat írja az alkotásról (367.p.):
Az első bírálatot 1979. január 25-én tartották meg. A szakzsűri Balás Eszter, Farkas Ádám, Mészáros Mihály, Mihály Gábor szobrászművészek, és Boross Zoltán szakértő voltak. Vélemény: Egységes, harmonikus kompozíció. A változó síkok, metszésvonalak folyamatosan kapcsolódnak egymáshoz, az egyik oldal motívumai felelnek a másiknak. A kompozíció puhább, íves felületek váltakozásából áll, ezért sikerült az egységet megteremteni.
A plasztika faragását maga a művész végzi.
A kész alkotást 1980. július 2-án bírálta el Mészáros Mihály szobrászművész.
A mű anyaga kalászi mészkő, mérete: 150 x 150 x 150 cm.
A mű helye: Olefin Szálló előtti parksáv.
További linkek
http://www.kormendigaleria.hu/muvesz/400.html

Blogbejegyzések a műlapról
Tiszaújváros – a volt Leninváros
Tiszaújváros nekem eddig csak egy volt a sok hely közül, ahová nyáron strandra jártunk a gyerekekkel, és egy órán belül odaértünk Debrecenből. A következő napok szoborfeltöltései után remélem másnak is lesz kedve elmenni a városba. Annál is inkább, mert ez volt az egyetlen település az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18052
Feltöltve
2009.05.08. 13:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 13:27

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18053

18054
Feltöltve
2009.05.08. 13:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 13:28

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330102
Feltöltve
2018.11.02. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:23

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330103
Feltöltve
2018.11.02. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:24

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330104
Feltöltve
2018.11.02. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:24

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330107
Feltöltve
2018.11.02. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:25

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330108
Feltöltve
2018.11.02. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:25

"Talált kő" c. alkotás fotói

2011. december 1.
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
101202
Évszám
2011
Feltöltve
2011.12.06. 13:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fanni 11.12.06. 13:12
2011
2011. december 1.

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
410541
Feltöltve
2020.07.25. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.25. 12:34

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
410542
Feltöltve
2020.07.25. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.25. 12:34

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
410543
Feltöltve
2020.07.25. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.25. 12:34

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
410544
Feltöltve
2020.07.25. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.25. 12:34

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330109
Feltöltve
2018.11.02. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:25

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330106
Feltöltve
2018.11.02. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:24

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330105
Feltöltve
2018.11.02. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:24

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
460862
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.10.01. 09:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/320 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.01. 09:47
2013. február

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
524131
Feltöltve
2023.05.03. 13:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:35

"Talált kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
524132

524133
Feltöltve
2023.05.03. 13:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:35

Archív fotók

"Talált kő" c. alkotás fotói

1990-es évek. Háttérben a Városháza.
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
100787
Évszám
1990
Feltöltve
2011.11.29. 11:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fanni 11.11.29. 11:07
1990, Archív felvétel
1990-es évek. Háttérben a Városháza.
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.05.08. 14:38
A "Talált kő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.05.03. 13:35
3 új fotót töltöttem a "Talált kő" műlaphoz
21.10.01. 09:47
1 új fotót töltöttem a "Talált kő" műlaphoz
20.07.25. 12:34
4 új fotót töltöttem a "Talált kő" műlaphoz
11.12.06. 13:12
1 új fotót töltöttem a "Talált kő" műlaphoz
11.11.29. 11:07
1 új fotót töltöttem a "Talált kő" műlaphoz
09.05.10. 20:08
TundeK62 publikálta "Talált kő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.