Tiszaújváros – a volt Leninváros

 
Tiszaújváros nekem eddig csak egy volt a sok hely közül, ahová nyáron strandra jártunk a gyerekekkel, és egy órán belül odaértünk Debrecenből.

A következő napok szoborfeltöltései után remélem másnak is lesz kedve elmenni a városba.
Annál is inkább, mert ez volt az egyetlen település az elmúlt hónapok felkeresett városai közül, ahová teljesen készületlenül, csak egy térképpel a kezemben érkeztem.

Én persze nem így terveztem, de ahonnan segítséget kértem telefonon és email-ben, ott úgy gondolták, hogy ez nekik nem fontos…
Mivel Tiszaújváros már nem Hajdú-Bihar megye, én pedig debreceni vagyok, így az itteni megyei könyvtárban nem tudtak segíteni semmilyen helytörténeti anyaggal.

A települést 1955. szeptember 9-én kezdték el építeni Tiszaszederkény község közelében. 1970-ben lett Leninváros a neve. 1991-től Tiszaújváros. Először a Hőerőművet építették fel, majd a Tiszai Vegyi Kombinát építésével folytatták. Az ott dolgozóknak lakóhelyet kellett biztosítani, így 1962-re már megépültek az első lakótelepek és üzletek. 1966-ban kapott városi rangot a település. A városépítés második és harmadik ütemében épültek fel az általános és középiskolák, és a művelődési központ. Ekkor már 10 ezren laktak ott. Az elsőt 1957-ben adták át.

Ma 16 719 fő a lakosok száma (2008-as adat).
1981-től járási székhely. Több vissza- visszatérő nagy rendezvénye van a városnak. Egyik ilyen kiemelkedő az 1997-tól megrendezésre kerülő Triatlon Világkupa verseny. Ismert vonzereje az egész évben működő Termálfürdő, és a nyári időszakban nyitva tartó két Strandfürdő.
Mi a TVK strandjára jártunk, ahol nyáron is lehetett a szabadban korcsolyázni, és óriáscsúszda is található. Mára ez már bezárt. Csak a Termálfürdő és strand működik; meglepetésre teljesen családbarát módon. Hogy ez mit jelent, csak az értheti meg, akinek a gyerekét kiküldték már egy strandon, fürdőben a medencéből. De ott nem ezt teszik, hanem rögtön hozza az úszómester a játékokat a medencébe.
A házak között hatalmas parkok, nagyon nagynak tűnő terek vannak. Szó szerint lejártam a lábam, mire körbejártam a várost.

Végül mégis találtam segítséget a szobrok adataihoz.
Ugyanúgy mint Hajdúdorogon, Hajdúnánáson, és Hajdúszoboszlón, ott is a városi könyvtárban segítettek.
Létezik egy Tiszaújváros és peremkerületeiben elhelyezett képzőművészeti alkotások című könyv, melyet Tomorszky Istvánné írt és szerkesztett.
Mivel a városban már nem volt megvásárolható, a könyvtár közreműködésével kaptam egy példányt a szerzőtől, amit ezúton is megköszönök.
A kis könyvben szereplő alkotások kb. 2/3-ad részét találtam meg egy pár órás séta közben.

A tereket, utcákat szívet-lelket melengető köztéri alkotások népesítik be, és csak újabban készült egy pár emlékmű is a városban.
Az egyetlen monumentális szocialista emlékművet, a Lenin-szobrot 1990. június 12-én távolították el helyéről.
Nagyon sok alkotó jelen van egy-egy művével. Kivétel ez alól Józsa Lajos, aki ugyanúgy mint Püspökladányban Győrfi Lajos, Karcagon Györfi Sándor, több művével is hozzájárul a városi környezet díszítéséhez.

2011. december: az alkotások sora már majdnem teljes. Gyakorlatilag alig hiányzik valami, amit még nem mutattunk be.

Egy-két gyöngyszem az internetről: http://www.youtube.com/watch?v=if2qquY4uwc
és http://www.youtube.com/watch?v=FJ1LfnVkPdM&feature=related
Bejegyzés megtekintés:

Kapcsolt műlapok