Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei

Őr, Kálvin János utca 2.

Alternatív, helyi címek:Illés próféta cselekedetei-domborművek

Őr
Kálvin János utca 2.
A Sarepta Református Idősek Otthona külső falán láthatók.

Avatás2010

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2022.07.27. 18:04
Az Őr községben működő, Sarepta Református Idősek Otthona külső homlokzatán, mindkét oldalon láthatók a domborművek.
Illés próféta sareptai csodatételeit mutatja be.

A bejárattól balra a nagy méretű domborművön két alak látható, Illés próféta és egy asszony sziluettje. Illés ülve az égre mutat, a sarokban egy kiszáradt fa látható, a nő kezében olajjal teli korsó, és egy kosár látható.
Az ínség idején egy asszony az utolsó ételéven kínálta meg az éhező prófétát, Illés ennek fejében megígérte a nőnek, hogy soha nem fogy ki az olaj és a liszt az edényekből, és ez így is lett. [1]

A másik jobb oldali alkotáson a halott fiú feltámadását láthatjuk. Illés kezében a feltámasztott gyermeket tartja, az asszony előtte térdel, kezeivel a fiú felé nyúl. Amikor a jótét lélek asszony fia megbetegedett és meghalt, Illés próféta imádságára a fiú feldámadott a halálból. [1]
Az idősek otthonának bővítésekor 2010-ben került a falakra. [2] A domborműveket Kulcsár Írisz szobrászművész készítette, szignója mindkét domborművön olvasható.
Források:
[1] Sarepa: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/s-sz-CA54E/sarepta-CA586/
[2] Köszönöm a segítséget az otthon lelkészének.
További linkek
Idősek otthona: http://www.reformatusor.hu/idosek-otthona/

Cím alapján hasonló

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495190
Feltöltve
2022.07.24. 22:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:11

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495194
Feltöltve
2022.07.24. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 36mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:14

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495188
Feltöltve
2022.07.24. 22:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/320 • 170mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:11

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495187
Feltöltve
2022.07.24. 22:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:11

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495192
Feltöltve
2022.07.24. 22:13
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 260mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:13

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495193
Feltöltve
2022.07.24. 22:13
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 260mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:13

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495191
Feltöltve
2022.07.24. 22:13
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 300mm • ISO1600

495195
Feltöltve
2022.07.24. 22:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/500 • 300mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:14

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495200
Feltöltve
2022.07.24. 22:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:36

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495197
Feltöltve
2022.07.24. 22:33
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:33

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495201
Feltöltve
2022.07.24. 22:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 46mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:36

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495198
Feltöltve
2022.07.24. 22:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ14/1 • 1/200 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:36

"Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. alkotás fotói Őr településről

Feltöltő
Azonosító
495199
Feltöltve
2022.07.24. 22:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 47mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.07.24. 22:36
Összesen 13 fotó

Műlap története

9 napja
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Sarepta Református Idősek Otthona épületdíszei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.