Bécs (Wien), Mariahilfer Straße 55.

Alternatív, helyi címek:Haydndenkmal
Angol cím:J. Haydn statue

Bécs (Wien)
Mariahilfer Straße 55.
A Mariä Himmelfahrt-templom előtt.

Felállítás1887. május 31.

Bertha János
2022.07.27. 18:08
J. Haydn közel három évtizedet, művészetének leggazdagabb éveit, - a téli időszakot Kismartonban a nyarat pedig Eszterházán - töltötte az Esterházyak szolgálatában. „Kísérletezhettem egy zenekar élén, megfigyelhettem minden hatást, javíthattam, nyesegethettem, vállalkozhattam, merhettem. El voltam zárva a világtól, senki sem kínozhatott kétségekkel, - és így eredetivé kellett lennem.”[1]
Ezt az elzártságot inkább csak szimbolikusnak tekinthetjük, hiszen az 1780-as évekre már Bécsben, Londonban, Párizsban, Bonnban és Madridban is felfigyelnek J. Haydn zenéjére.
104 szimfóniája közül, mintegy a kétharmadát írta Eszterházán. Triók, vonósnégyesek, szimfóniák, vígoperák, misék sora árulkodik alkotókedvéről, zenei termékenységéről, kifogyhatatlan ötleteiről.

Haydn Esterházy Fényes Miklós halálát követően Bécsbe költözött.
„Joseph Haydn 1793-ban vásárolta meg a Gumpendorf elővárosában található házat azzal a céllal, hogy az felsége, Maria Anna lakhelyéül szolgáljon majd a zeneszerző halálát követően. A sors azonban úgy hozta, hogy végül Haydn töltötte itt életének utolsó éveit. Haydn 1809. május 31-én, 77 éves korában hunyt el a ház első emeletén.”[2]
Bécs francia megszállása alatt, Napóleon - tisztelete jeléül - díszőrséget állított háza elé.
A szobor eredetileg a gumpendorfi templom előtti térre készült.[3]
Halálának 78. évfordulóján, 1887. május 31-én avatták.
Talapzatát Otto Hieser építész tervezte.[4]
Források:
[1] Süttör-Eszterháza-FERTŐD-évszázadaiból. Tanulmányok. Hazánk Kiadó 2005. ISBN 963 7586 73 3.
[2] J. Haydn Emlékház: https://www.wien.info/hu/zene-sz%C3%ADnh%C3%A1z-b%C3%A9csben/a-muzsika-v%C3%A1rosa-b%C3%A9cs/haydn-h%C3%A1z-347616
[3] Heinrich Natter J. Haydn szobra: https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Haydndenkmal
[4] Otto Hieser: https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Otto_Hieser
További linkek
J. Haydn: Salve Regina / https://www.youtube.com/watch?v=xUX9C5agBaE

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
495026
Feltöltve
2022.07.23. 18:28
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/2500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.23. 18:28

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
495020
Feltöltve
2022.07.23. 18:28
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/1900 • ISO100

495025
Feltöltve
2022.07.23. 18:28
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/1700 • ISO100

532211
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 32mm • ISO320

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532210
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 70mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532212

532208
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 18mm • ISO320

532213
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/2500 • 240mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532209

495018
Feltöltve
2022.07.23. 18:28
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/1900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.23. 18:28

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532198
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532200
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532207
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532197
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532199
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

532206
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532195
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532201
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 280mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532194
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532196
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
532193
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44

"Josef Haydn-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
495024
Feltöltve
2022.07.23. 18:28
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/2800 • ISO100

495027

532202
Feltöltve
2023.07.08. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.08. 15:44
Összesen 24 fotó

Műlap története

23.07.08. 15:44
20 új fotót töltöttem a "Josef Haydn-szobor" műlaphoz
22.07.27. 18:08
A közösség publikálta Bertha János "Josef Haydn-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.