Szent Erzsébet
Vasút utca 1.
Később Nádasdy, majd Esterházy-birtok.
A Szentháromság-templom az Esterházy-herceg adományából épült 1754-ben.[2]
A templom új üvegablakai Dr. Szabó Zoltán pap, művészettörténész, festőművész tervei alapján a Mohay üvegműhelyben készültek.[3]
Azonos színvilág és stílus jellemzi őket. A Szent László-ablakon olvasható felirat nem ismétlődik mindegyik alkotáson, de Maráz Sándor címzetes prépost plébánossága idején készültek, aki közel negyven éven át szolgálta a bősárkányi híveket. Szóbeli nyilatkozata is megerősíti, hogy mindegyik ablak esetében Dr. Szabó és Mohay művészek az alkotók.[4][5]
Szent Erzsébetet az irgalmas szeretet példaképeként, alamizsnálkodás közben ábrázolja.
„Az ifjú grófné pedig nagy határozottsággal és körültekintéssel cselekedni kezdett; a vár alatt ispotályt nyitott, ahol naponta száz szegény kapott ellátást. Gyakran saját kezűleg osztotta nekik a kenyeret és a pénzt. Eladta ékszereit és drága ruháit, gyapjút szőtt a szegényeknek, gyermekágyas asszonyok mellett segédkezett, és méltó temetést adott az elhunytaknak.”[6]
[2] A templom története: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C5%91s%C3%A1rk%C3%A1ny
[3] Szignó, felirat a Szent László király üvegablakon.
[4] Szóbeli közlés az alkotókra vonatkozóan. (2023. június 30.)
[5] Bősárkány története: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C5%91s%C3%A1rk%C3%A1ny
[6] Árpádházi Szent Erzsébet: https://archiv.katolikus.hu/szentek/1119.html
(2022. november 19.)
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45916-62d50c22e5b81-04814010205ac4bdf4d112b9_4.jpg)
"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45916-62d50c22e97d3-1b4646fda203dcec3366064a_4.jpg)
"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 50mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45916-62d50c22e3897-6fac5080a33c79f93c83f16b_4.jpg)
"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45916-62d50c22ea846-816fe608bc9c9c7ffc853983_4.jpg)
"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 50mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45916-62d50c22ecde2-d8df9e56881ce1401ca3f6df_4.jpg)
"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45916-62d50c22e725c-fd04a29b200673dcafe37667_4.jpg)
"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45916-637a79570960b-8fd618a2e3aeae66f58a2870_4.jpg)
"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!