Szent László király
Vasút utca 1.
Később Nádasdy, majd Esterházy-birtok.
A Szentháromság-templom az Esterházy-herceg adományából épült 1754-ben.[2]
A templom új üvegablakai Dr. Szabó Zoltán pap, művészettörténész, festőművész tervei alapján a Mohay üvegműhelyben készültek.[3] Azonos színvilág és stílus jellemzi őket. A Szent László-ablakon olvasható felirat nem ismétlődik mindegyik alkotáson.
A képek főtisztelendő Maráz Sándor címzetes prépost plébánossága idején készültek, aki közel negyven éven át szolgálta a bősárkányi híveket.
Szóbeli nyilatkozata is megerősítette, hogy mindegyik ablak esetében Dr. Szabó Zoltán és a Mohay üvegmanufaktúra az alkotó.[4]
„Vizet fakasztó Szent László királyunk, védelmezz harcainkban minket is!”
Szent László király méltóságának megfelelő öltözetben ábrázolt. „A bajbajutottakat védelmező, megszabadító jóindulata által lett az európai keresztény lovagkirály mintaképe s egyik legelső képviselője.”[4]
[2] A templom története: http://www.digitalisrabakoz.hu/epitett-orokseg/templom/romai-katolikus-templom---bosarkany
[3] Szignó, felirat a Szent László király üvegablakon.
[4] Szóbeli közlés az alkotókra vonatkozóan. (2023. június 30.)
[5] Szent László király: http://lexikon.katolikus.hu/L/L%C3%A1szl%C3%B3,%20I..html
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-649ee5fa2d612-6dcbf86c43cca3efdef7d5bc_4.jpg)
"Szent László király" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 26mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-62d411b69c5a8-722721e1cce20bbdfd098f52_4.jpg)
"Szent László király" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 26mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-62d41344551c8-c40c644b4354fe56d8889e6b_4.jpg)
"Szent László király" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-649ee5fa31c3d-a2c9abfb4f5a0ba3303be96a_4.jpg)
"Szent László király" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 26mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-649ee5fa2f7da-47e57464b2b77d01f62bb9e7_4.jpg)
"Szent László király" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 26mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-649ee5fa34e98-5a2a325c30db04d20a444d74_4.jpg)
"Szent László király" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 26mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-62d413445a260-8186dea57e07958eed0cc00b_4.jpg)
"Szent László király" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 30mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-62d411b69edb6-c85938fc759eebe5cdabcb39_4.jpg)
"Szent László király" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 26mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-62d4134457841-e26f5aae68b31c3479182e14_4.jpg)
"Szent László király" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a43171-649ee5fa35e40-472a77485f6e09505aeacad4_4.jpg)